Miről is szól ez a blog? A bajai Barátok templomába járva 1998-tól kezdődően naplót írtam emlékezetből az elhangzott prédikációkról. Ennek rövid története, hogy a Nagymamám mindig rákérdezett a vasárnapi ebédnél, hogy mi volt az evangélium a délelőtti szentmisén és én általában nem tudtam válaszolni Neki, mert a templomból kiérve szinte mindent elfelejtettem. Mikor sokadszor is megtörtént ez velem, elhatároztam, hogy jobban fogok figyelni. Először is megjegyeztem, hogy melyik evangéliumi részlet hangzik el a Bibliából, utána egy-egy gondolatot, gyöngyszemet is papírra vetettem, amit úgy éreztem, hogy nekem szól személyesen, majd végül az egész prédikációt leírtam emlékezetből.
(Az írásaim 90 százaléka a Barátok templomából való, de 10 százalékban más prédikációkat is tartalmaz. Természetesen ezek az írások csak emlékezetből idézik vissza azokat a nagyszerű prédikációkat, amelyeket az előadó plébánosok gondosan felkészülve Isten áldása mellett adtak elő, így minden pontatlanságért enyém a felelősség, minden jó gondolatért az előadóké az elismerés és Istené a dicsőség).
2006 novemberében elutaztam Erdélybe és Déván találkozhattam Csaba testvérrel és a dévai árva gyerekekkel. Csaba testvér elmondta, hogy fontosak az ember gyümölcsei. Nem kell nagy dolgokat tenni. Mindenki tehet jót, ahol él és amivel foglalkozik. Földrajz tanár lévén nekem arra kell törekednem, hogy megtartsak egy jó órát. Azt kívánta, hogy váljanak valóra álmaim.
Édesanyámnak.
Laus Deo (Dicséret Istennek)
Barátok kincsei blogomat szeretném kezdeni egy olyan írással, amit Csaba testvérrel való találkozásom után olvastam a dévai gyerekek honlapján:
"Gyengeségünk tudatában elindulunk
Az önszerveződő szeretet hegyeket mozgat. A hópelyhek milyen lágyak, milyen gyengék, mégis képesek hordozni, akár egy nagy felnőtt embert a sítalpakon. Ha összefogás van, csodákat tehetünk!"
(Csaba testvér-Ádventi elmélkedések) http://www.devaigyerekek.hu/)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése