Üdv kedves Olvasó!
Róma 2000 Jubileum
Christus heri, hodie, semper. Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.
2000. augusztus. 9-10. Szerda- Csütörtök.
Szentmise
(Mt.16, 13-23.) 16: Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. 17: És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.
Szerdán késő délután, mielőtt elindultunk volna Római zarándoklatunkra, Szentmisét tartottunk Baján a Barátok templomában. A misét Menyhért atya tartotta, de aktívan részt vett benne Kozlik atya és a bácsalmási plébános is, valamint mi ifjak is énekeinkkel. A misében a prédikáció lényege az volt, hogy elcsendesedtünk és imádkoztunk. Ki-ki megfogalmazta magában, hogy mi az a fontos dolog, amiért felajánlja ezt a zarándokutat. Magyarok vagyunk elsősorban, hazánkat képviseljük, ennek megfelelően viselkedjünk.
Csütörtökön, ahogy a buszon utaztunk, reggel is tartottunk egy kis misét, melyet Kozlik atya vezetett, ez inkább egy kis lelki gyakorlat volt. Beszédében elmondta, hogy egyszer egy galamb beszélgetett egy kis verébbel, aki egy fenyőág végén ült. A veréb megkérdezte a galambot, hogy szerinte mi a hópehely? A galamb erre azt válaszolta, hogy egy hópehely nem különb a semminél. Erre a kisveréb elmesélte, hogy egyszer télen, amikor havazott és egymás után hullottak ezek a hópelyhek, akkor is így ült a fenyőág végén, s hárommillió hétszázötvenegyezer háromszázhuszonegyet számolt meg, de amikor ez a semmitől sem különb, jelentéktelen hárommillió hétszázötvenegyezer háromszázhuszonkettedik hópehely is lehullott, letört a fenyőág. Valahogy mi is így vagyunk ezzel, emberek. Jelentéktelennek érezzük magunkat, akik nem igazán tudnak nagy dolgokat véghezvinni. De ez nem így van. Kicsinyek vagyunk, csepp a tengerben, de igenis kell számolni velünk. Ha ez a kétmillió fiatal, aki idezarándokolt Rómába, hisz ebben, képes arra, hogy megváltoztassa Európa és a világ jövőjét. A Szentatya azt a mondatot választotta témájául a világtalálkozónak, hogy:
„Az Ige testté lett és közöttünk lakozott.”(Jn.1,14) Egészen egyszerűen, ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban.
Az esti Szentmisét már Bergamói szálláshelyünk templomában tartottuk. Az evangélium Jn. 12, 24-26. volt. 25: Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.
A prédikációban Kozlik atya elmondta, hogy ha van egy pohár ami tele van, abba már nem fér semmi. De ha kiöntünk belőle valamennyit, akkor már tölthetünk bele mást. A mi szívünk is ilyen. Ha tele van a világi dolgokkal és minden haszontalansággal, nem tudunk odafigyelni Jézusra. De ha kiürítjük szívünkből a világi zajokat, kiüresítjük önmagunkat, akkor szívünkbe hívhatjuk Jézust. Újjászülethetünk, ha feltöltekezünk Jézus szeretetével. Akik eljöttek erre a zarándoklatra, azok lemondtak más dolgokról, esetleg nyári otthoni meghívásokról, pihenésről, szórakozásról, pénzt is fizettek be erre az útra és valamilyen céllal jöttünk ide, hogy újat kezdjünk vagy felajánljuk szeretteinkért, stb. Nagy dolog ez a mai világban. Mi is próbáljuk meg szívünk mélységében megélni ezt a zarándoklatot. Még elhangzott a prédikációban, hogy volt egy beteg kislány, akinek vérátömlesztésre lett volna szüksége. Megkérdezték a szintén kisfiú bátyját, ha kellene vért adnia a húgocskájának, adna-e. Erre a kisfiú várt és félve, remegve azt válaszolta: igen. Sor került a véradásra és a húgocskája meggyógyult, de amikor a kisfiú felkelt az ágyból, egyre azt kérdezte, hogy akkor ő most mikor fog meghalni. Ekkor értette meg az orvos, hogy a kisfiú azért félt és remegett, s válaszolt kis várakozás után, mikor először megkérdezték, mert azt hitte meg fog halni. És igent mondott! Mi is tudjunk áldozatot hozni, meghalni önmagunknak és a világnak és újjászületni Jézusban. Ámen.
Viszlát!
