178. A sas és a medve avagy tápláljuk a fügefát

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 19. Hétfő.

Szentmise

   Ma Klári elmesélte nekem, mit prédikált Iván atya szombaton este a misén. Az evangélium a szőlőről és a fügefáról szólt. Elmondta, hogy volt egy sas és volt egy medve. A sas barátkozni akart a medvével, de a medve rá sem hederített. Együtt mentek egyszer az úton és a medve sohasem figyelt a sasra, pedig a sas nagyon kérlelte, hogy legyen a barátja. Egyszer a sas elszállt és a medve egyedül maradt. Akkor értette meg az egészet, hogy oda sem figyelt soha a sasra, elvesztette a barátság lehetőségét, ami nagyon hiányzott most neki. Mi is figyeljünk oda életünkben, hogy mit mond a másik, legyünk figyelmesek egymás iránt. Tápláljuk a fügefát, hogy ne száradjon ki. Ámen.

2001. március. 23. Péntek.

Szentmise

   Én vagyok a te Urad, Istened. Hallgass az én szavamra.

   Jávor atya prédikált is egy kicsit ma reggel. Isten sokszor megdorgál bennünket, noha ő a végtelen szeretet. De nevel és fegyelmez is bennünket. Kövessük az egyház parancsait: Imádkozz! Járj misére! Tarts böjtöt! Fékezd ösztöneidet! Ámen.

Viszlát!

177. Söpörjük el tisztára az utakat...

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 18. Vasárnap. Nagyböjt 3. vasárnapja

Szentmise

   Ma reggel a Barátok templomában a fél kilences diákmisén Juliano barát beszélt, ferences rendi szerzetes. Jézus egyházáról, amely mi magunk vagyunk, az a közösség, aki hittel vallja őt. Megváltottak vagyunk, de ugyanakkor megváltók is. Mi vagyunk a megváltó nép azok számára, akik még nem hallottak Jézusról vagy  nem hisznek benne. Söpörjük el tisztára az utakat és nyissuk meg az ajtókat, hogy minden ember rátaláljon. Ha ketten vagy hárman összejönnek valahol az én nevemben, ott vagyok köztük. Jézus kilehellte lelkét a kereszten, kiárasztotta a Szentlelket, újjászületett az emberek lelkében. Amikor szentmiséken áldozni megyünk és magunkhoz vesszük Jézust, aki teljesen jelen van az ostyában, ő kitölt bennünket, fölveszi a mi formánkat, azonosul velünk. Ha tudnák az emberek, ha átéreznék, milyen fantasztikusan nagy dolog megy végbe áldozáskor, aminek mi is csak egy kis részét tudjuk fölfogni, minden nap tódulnának az emberek a templomba. Nem férnének be, tömött sorok állnának az ajtó előtt az utcán is, a rendőröknek le kellene állítaniuk a forgalmat. Az egyház népe a megváltott nép, de a megváltó is sokak számára, ezért tanúságot kell tennünk Krisztusról. A test tagokból áll, ahogy a kéz nem mondhatja az orrnak, hogy nincs szükségem rád, úgy a láb sem mondhatja a fülnek ugyanezt. Mindegyik tagra szükség van, sőt azok a tagok még nagyobb becsben is részesülnek, melyek funkciójukat tekintve nem olyan ügyesek. Ugyanúgy az egyházban is szükség van mindenkire, legyen az háziasszony, orvos, segédmunkás. Mindenkinek megvan a szerepe, feladata. Mindenkinek megvan a küldetése is.

    Küldetése mindenkinek Jézus szeretetének a hirdetése. A papoknak ez a hivatásuk, de képtelenség, hogy ezt a hatalmas feladatot el tudják végezni. Szükség van mindenkire. Mondja a háziasszony, hogy ő főz, mos, vasal; az orvos gyógyít; a tanár tanít, mikor tegyék mindezt? Mindenki éljen ugyanúgy, mint eddig, de mégsem ugyanúgy! Az egészet Jézus hassa át, az ő szeretete járja át. Amikor az orvos gyógyít, a beteg érezze, hogy Krisztus munkálkodik benne. Amikor a pap prédikál, Jézus szavait közvetíti. Sokan vannak jelen a templomban, akik az egészből semmit sem értenek, valaki csak egy-két szót, de azt mindenki érzi, hogy jó itt lenni, hogy Jézus szeretete árad az emberek felé. Legyen valaki piciny vagy közepes, nem számít. Mindenkire egyformán szükség van, Jézus szeretetét mindenki megérti, kívánja, keresi. Lizői Szent Teréz története, amikor ő annyira szeretett volna nő létére pap lenni, prédikálni, hirdetni az evangéliumot. Nem lett volna elég a legszörnyűbb vértanúhalál, hanem ő mind az öt földrészen mindenhol, minden időben, mindenkinek szerette volna hirdetni az evangéliumot, az idők kezdetétől az idők végezetéig. Nagy egyháztanító volt ő, Xavéri Szent Ferenccel a misszió védőszentjei. Meg kell szólítani az embereket, behatolni a szívekbe Jézus szeretetével. A misszió, mely több, mint a házasság. Régen az apostolokban volt ekkora erő, hogy kiálljanak az emberek elé, volt bennük bátorság, hogy tanúságot tegyenek, beszéljenek, prédikáljanak és elmondják a lényeget: meghalt Krisztus, de feltámadt! Ezeknek az apostoloknak a folytatása Szent Teréz és gyümölcse ma a misszió és papjai. Az ember szentáldozáskor és minden szentgyónáskor ízleli a tökéletességet, de nem tapasztalja meg teljes egészében. Szüntelenül törekszik a teljességre, de ez csak tiszta törekvés, mert gyarlók vagyunk, hibázunk, de haladunk a krisztusi úton, hogy végül Jézus teljesen betöltsön bennünket, ámen.

   Minden embernek szüksége van erre a teljességre, Isteni jelenlétre, nyugalomra, mely kitölti szívében a hiányzó ürességet. Minden ember keresi ezt egész életében. Előző miséken még, ahol is a héten a szerzetesek prédikáltak, kihagytam egy-két részletet: a pap közvetítő szerepet játszik Isten és ember között, régen ezért volt mindig úgy, hogy széttárt lábakkal és kezekkel állt a pap; a széttárt kezek az ég felé néztek és Istentől várták az útmutatást, a széttárt, terpeszben lévő lábak pedig a befogadó népet jelezték. A kettő között a pap közvetített.
   Amikor Jézust megalázták, megverték, ruháitól megfosztották (mindent itthagyunk a földön halálunk után, ugyanúgy megyünk el, ahogyan jöttünk), leköpdösték, teremtőjükkel, megváltójukkal tették mindezt. Ez éppen olyan, mint amikor a kisgyermek, akit szülei felneveltek, tápláltak, ruháztak, dédelgettek, felnőve ugyanígy tenne szüleivel. Csak Jézusnak ez sokkal fájóbb volt.
   A mise végén és közben is a Szent László gimisek adtak zenés-verses kis előadást. A végén volt egy vers, melyben elhangzott, hogy fent az ég, lent a föld, szívünkben pedig a létra. Voltak még olyan kis versek is, melyekben a virágok, fák, növények hirdették Isten dicsőségét. Ámen.

Viszlát!

 

  

176. Beteljesíti az igazságot avagy mindig mellettünk van és fogja kezünk

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 16. Péntek.

Szentmise

   Emlékezzetek a csodás tettekre, melyeket az Úr vitt véghez. Te vagy Uram reménységem, ne hagyj soha szégyent érnem. Isten szeret minket, Fiát küldte bűneinkért engesztelésül. Jézus mindig mellettünk van és fogja a kezünket, érjen bennünket bármi baj és fájdalom- mondta Jávor atya prédikációjában egy versből idézve.

   Az esti misén ismét a ferences rendiek tartottak prédikációt. Az evangélium a szőlőművesekről szólt. Az atya úgy kezdte a prédikációt, hogy Jézussal kettesben. Csak a kereszt és mi magunk. Ez a meditáció kezdete, de egyben csúcsa is. Egyedül, jobban mondva kettesben a keresztre feszített Jézussal. Amikor Jézus a Golgotán imádkozott az Atyához, mondta, ha lehet, vegye el tőle az Atya ezt a kelyhet, melyet neki kell majd kiürítenie. Vért izzadt az imádkozás közben, de végül azt mondta, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te. Isten az irgalmasság és az igazság. Meg tud irgalmazni a legnagyobb bűnösnek is, de igazsága is mindig érvényesül. Jézus imádkozik hozzá, de ő nem válaszol, csend van. Lizői Szent Teréz, amikor elhatározta, hogy kolostorba vonul, nagy lelkesedéssel ment, mert nagy szent akart lenni. Később azonban rájött arra, jobban mondva Jézus megvilágosította, hogy aki nagy akar lenni, az megaláztatik és aki másokat szolgál és kicsiny, az felmagasztaltatik. Ez volt Teréz kis útja Jézushoz. Végül Jézus is kimondja a Golgotán: legyen meg a Te akaratod. Jézus a kereszten szenvedett, kigúnyolták, megköpdösték, megverték, megalázták. Ember volt, előző este imádkozás közben már tudta, hogy másnap mi vár rá, hogy meghal a kereszten, ezért is szenvedett annyit imádkozás közben. De végül kimondta rá az igent, Isten akaratára.

   Szóval, amikor keresztre szegezték, sokan mondták neki, hogy mentse meg, szabadítsa meg magát. Másokat meg tud gyógyítani, megment, de saját magát nem tudja. Jézus ehelyett imádkozott az őt gyalázókért Atyjához. Jézus kiálthatott volna az angyaloknak, csak egy szavába került volna és megmentik. Ott volt seregük Jézus mellett láthatatlanul. De Jézus nem szólt, vállalta a kereszthalált minden emberért, összes bűneinkért. A keresztre volt szegezve Jézussal együtt az egész emberiség, a Földgolyó. Roskadozott a teher alatt Jézus, szenvedett. Amikor a keresztúton ment, Cirenei Simon segíteni akart neki, de Jézus nem a keresztfa súlyától szenvedett, hanem az egész emberiséget vitte a vállán. Sokan mondják, hogy a kereszthaláltól van kegyetlenebb halál is, ha valakit elevenen megnyúznak vagy szép lassan karóba húznak. De Jézustól többet senki sem szenvedett, haljon meg bármilyen halállal is. Óriási terhet cipelt. Jézust nem a szögek tartották fenn a kereszten, hanem az Atya iránti engedelmessége, a szeretet. Lejöhetett volna, ha akar, de akkor ezzel éppen azt bizonyította volna, hogy nem ő a Messiás, hanem mást kell várni.

   Ő azonban a kereszten maradt és ezzel azt bizonyította, hogy valóban ő a várt Messiás. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha valakinek meghal egy hozzátartozója és a temetésen a koporsóhoz odajönne egy angyal és azt mondaná: ha akarod föltámasztom és él még melletted húsz-harminc évet, de utána az örök kárhozat vár rá. Mit választanánk? Sajnos sok ember azt a húsz-harminc évet. Jézus vállalta értünk a kereszthalált, de mi emberek tudjuk, merjük-e vállalni azt az utat, amit Isten kijelöl a számunkra? Sokszor nem értünk meg dolgokat életünkben, hogy miért történnek, mégis bele kell nyugodnunk Isten akaratába. Jézus szenvedett a kereszten, majd elkiáltotta magát: Éli, Éli, lama szabaktani. Atyám, Atyám, miért hagytál el engem? Majd hangos szóval kilehellte lelkét. A keresztre feszítettek általában fulladásos halált halnak, mert megroskadva nem kapnak levegőt. Amíg van erejük, addig kezükkel felhúzzák magukat, lábukkal is segítenek magukon, de egy idő után elfáradnak, fogytán az erejük. Hogy megrövidítsék a szenvedésüket, megtörik a lábcsontjukat, hogy azzal ne tudjanak segíteni magukon. Jézus azonban feltűnően rövid idő alatt kiszenvedett. Hatalmában volt, hogy engedelmesen Atyja kezébe adja lelkét.

    Lizői Szent Teréz 24 éves korában halt meg tüdőtuberkolózisban. Fulladozott és nem kapott levegőt. Egyik éjjel annyit szenvedett, hogy már nem tudta elviselni. Imádkozott a Szűzanyához, hogy tartsa meg fejét és enyhítse fájdalmait. Jézusnak senki sem segített a kereszten. Ott állt ugyan anyja Mária is a kereszt előtt, osztozott fia szenvedésében, de segíteni nem tudott rajta. Jézus teljesen magára maradt, az Atya is hallgatott. Jézusnak talán valami segítséget jelentett anyja együttérzése. Jézuson kívül csak egyedül ő volt tiszta és ártatlan. Éppen ezért ő fájó szívvel állt a kereszt előtt, nem úgy, mint a többi bűnös ember, akik jajgattak, sírtak, zokogtak és vonaglottak Jézus szenvedését látván, aki bűneikért halt meg. Végül kilehellte lelkét és ezzel megkezdődött az új teremtés. Kiárasztotta a Szentlelket, amely új életet teremt az emberi szívekben. Van egy festmény, amely Jézust a kereszten úgy ábrázolja, mintha valaki kívülről, felülről nézné, Atyja szemszögéből. Elementáris erejű kép. Jézus a kereszten az egész emberiséggel és körülötte mély csend és hallgatás. Van egy jelenet az ószövetségben, amikor Rebekka a kútnál van és a távolban jön egy férfi tevékkel. Rebekka és a férfi tekintete találkozik, mint ahogy a szerelmesek és ekkor megkérdezi a körülötte állóktól, hogy ki az a férfi, aki a távolból közeledik feléjük. Megmondják neki és ő befedi arcát, fátyollal takarja el. Amikor Jézus közeledik a kereszttel a vállán és az égben az angyalok serege szemléli, megkérdezik az Atyát: ki ez aki felénk közeledik? A Fiam- hangzik a válasz és befedi az Atya is arcát, ahogy a szerelmesek. Magára hagyja Fiát, de ez a hallgatás nem közöny és közömbösség részéről. Jézusnak egyedül kell elszenvednie a keresztet, beteljesítenie az igazságot, ámen.

Viszlát!

175. Oázis, öntözött kert, paradicsom

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 15. Csütörtök.

Szentmise

   Reggel Jávor atya tartotta. Boldog az az ember, aki az Úrban bízik. Azok a boldogok, akik bűntelenül élnek és az Isten törvényei szerint járnak.

   Este fél 6-kor ismét a ferences rendi atyák tartották a misét. Elhangzott, hogy kétféle papság alakult ki, illetve volt megemlítve a Bibliában. Az egyik Ábrahám leszármazottain keresztül, Izsák, Jákob, Lévi majd Áron. Az ároni papság, melynek levezethető a származása. A másik volt Melkhisedek, ami csak igazságot jelent és ő egyedül volt, nem származott ez a papság, hanem mindig volt és lesz. Ő volt Sálem királya, ami békét jelent. Tehát Melkhisedek, aki igazság, a béke királya. Bort és kenyeret hozott. Jézus papsága is ehhez hasonló, öröktől fogva örökké létezik és ő is bort és kenyeret hozott, az igazság és a béke fejedelme, főpap. Az utolsó vacsora során mindenki háromszor ivott a kehelyből, a vacsora elején, közepén és  végén. Mindenki evett a kenyérből, mely kovásztalan volt, amelyet Jézus megtört. Az Egyiptomból való menekülés idején és a Vörös-tengeren való átkeléskor, a pusztai vándorláskor is ilyet ettek, hiszen nem volt idő arra, hogy megvárják, amíg a kovász megkel. A zsidók, akik menekültek Egyiptomból, az utolsó éjszakán az áldozati bárány vérével megjelölték az ajtófélfájukat, hogy elsőszülöttjeik megmeneküljenek a halál angyala elől. Ez Jézus vére volt, ő az áldozati bárány bűneinkért a kereszten.

   Az eucharisztia jelentőségéről is beszélt az atya. Minden szentmisén lehívjuk Jézust az oltárra, jelen van az ostyában és mindenki, aki magához veszi, egyesül vele. Jézus kitölti a testét, lelkét mindenkinek, hasonul teljesen ahhoz az emberhez, mindenkiben teljesen jelen van. Amikor az ostyát az oltárnál kettétörik, akkor Jézust nem törik ketté, hanem mindkettőben teljesen egészen jelen lesz. Sokan kérdezik és kérdezték régen is, hogyan lehetséges, hogy abban a kis ostyában jelen van a hatalmas nagy Isten. Lizői Szent Teréz mondta még kisgyermekkorában a szintén hitetlenkedő nővérkéinek, amikor első áldozásra készítették fel őket (akkor még az egész család közreműködött ebben), hogy a mindenható, hatalmas Isten mindent meg tud tenni, hát miért pont ez lenne lehetetlen számára. Ez csak természetes dolog, hogy meg tudja tenni, mint az is, hogy Jézus feltámadt a halálból, ez is természetes. Sok házastárs kapcsolata meghidegül, az egyik fél önző életet él, míg a másik keresztre szegezi magát, feláldozza életét. A szeretet szege kell, hogy átüsse a házaspárok kezét is. Jézussal együtt mi is keresztre vagyunk feszítve, Jézus kitölti szívünket, bennünk lakik és mi őbenne, ha megnyitjuk előtte szívünket. Az Úrban bízni is nagyon fontos dolog, aki önmagában vagy emberben bízik, az olyan mint a cserje vagy bozót a pusztában. Ha éppen esik az eső, akkor gyümölcsöt hoz, ha szárazság van, akkor terméketlen marad.

   Aki az Úrban bízik, az olyan, mint a folyópartra ültetett fa, melynek gyökerei a mélybe hatolnak, elérik a vizet és mindig bőséges gyümölcsöt teremnek. Vegyük észre, hogy a paradicsom nincs messze tőlünk, itt van köztünk, jelen van. Oázis, öntözött kert, paradicsom, mely velünk van. Az énekek éneke milyen szépen ír erről az állapotról, a paradicsomról, nagyon szép hasonlatok vannak benne, a szerelmesek állapotáról. Az atya még mindig emlékezik arra a pillanatra, amikor először áldozott. Az érzésre, még arra a kőre is, ahová letérdelt. Emlékszik az első gyónásra, milyen dadogva ment végig a tízparancsolaton. Mindehhez hozzátette, szám szerint ötvenszer-százszor, csak nehogy valamit ne gyónjon meg. A gyerekeknek is, amikor tanítja a tízparancsolatot, egy szívbe két kőtáblát rajzol, az elsőre három számot, a másodikra hetet ír. Az első három parancs Istent szeresd, míg a másik hét, szeresd az embert. Isten a szívünkbe írta törvényeit, a génjeinkbe, mindenkinek, hogy keressük és vágyjuk őt. Szóval visszatérve az atya első áldozására, amikor ostyával a szájában letérdelt és imádkozni kezdett, nagyon keménynek érezte a követ, amin térdelt és minél előbb le akarta nyelni az ostyát, nehogy tisztátalan dolgokra, káromkodásokra gondoljon, amíg az Úr Jézus testét magához veszi, tiszta akart maradni. De rögtön megrohanták a rossz gondolatok, szájpadlásához tapadt az ostya és rögtön jött egy hang belülről: de sokszor fogsz te még így letérdelni! Bizony, így van ez.

   Amikor az eucharisztiában a pap megszólal áldozás előtt és mondja az ilyenkor szokásos szöveget: vegyétek és egyetek belőle, mert ez az én testem, stb. Nem mindig és mindenhol mondták ugyanezt. Az ilyenkor mondani szokott szöveget úgy ollózták össze, foglalták egybe. A Bibliában ugyanis négy különböző helyen fordul elő, más-más szavakkal. Három apostolnál és a korinthusi levélben. Az egyház bölcsességét bizonyítja, hogy a négy szövegből egyet csinált úgy, hogy mindegyik szó szerepeljen benne.

   A déli népek életében fontos szerepet tölt be az olaj. Különösen az olíva olajnak van jelentős szerepe. Gyógyít, mert régen a sebeket olajjal mosták ki. Táplál, mert fontos részét képezi ezeknek a keleti és déli népek táplálkozásának. Hűsít, mert régen amikor valaki hosszú útról tért meg, a lábát megfürösztötte vízben, melybe pár csepp olajat is tettek. Az bevonva a bőrt, hűsítette azt. Jézus olyan, mint a kiöntött olaj. Felveszi az üveg formáját, amibe öntik. Jézus kitölti szívünket, hasonul hozzánk, akik befogadjuk őt. Teljesen jelen van szívünkben. Milyen sokan jönnének templomba akkor még a hitetlenek is, ha meghallanák, hogy egy híres színész vagy együttes lesz jelen. Minden szentmisén Isten jön el hozzánk, ő van jelen velünk. Jöjjünk minél többen, hogy együtt lehessünk az Úrral, ámen.

Viszlát!

174. Egy árnyas fa tövében

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 14. Szerda.

Szentmise

   Ma este fél 6-kor a Barátok templomában a ferencesek tartottak misét a missziós hét keretén belül. A prédikáló atya Krisztus keresztjére hívta fel a figyelmet, arra a fakeresztre, ami egész héten az oltár közelében van felállítva. Ezen a kereszten halt meg értünk Jézus, erre szögezték fel. Erre a keresztre vagyunk mi is fölszögezve Jézussal együtt, vele eggyé válva. Ezt ne feledjük el. Jézus megkérdezte tanítványait, kinek tartják őt. Sokan sokféleképpen vélekedtek felőle az emberek, de Péter mondta, Te vagy Krisztus, Isten fia. Ezt a Szentlélek jelentette ki neki. Mesélte az atya, hogy volt olyan gyónója, aki úgy tudta és még sokan vannak így ezzel, hogy egyszer még halálunk után visszajöhetünk és javíthatunk bűnös életünkön. Részesülünk az Isteni kinyilatkoztatásban és minden tudás birtokában javíthatunk. Hát nem, ez nem így van! Csak egy életünk van, egyszer élünk és ezzel az élettel kell majd elszámolnunk az ítéletkor. Ezért kell arra törekednünk, hogy minél több jót tegyünk és törekedjünk a tökéletességre.

   Assisi Szent Ferenccel történt, hogy sokat imádkozott a kísértések ellen Istenhez egy árnyas fa tövében, amikor Isten kinyilatkoztatta magát neki, mondván: ha csak akkora hited lenne, mint a mustármag, azt mondanád bármelyik hegynek, menj innen amoda, bizony elmenne. Ekkor jött rá Ferenc, hogy a hegyek nem mások, mint az ő kísértései. Ezentúl már nem volt gond neki, hogy sikerrel vegye fel a harcot kísértéseivel szemben. Sokan nem járnak templomba, hanem megalkotják saját maguk Istenét, saját vágyaiknak és elképzeléseiknek megfelelően, saját hasonlatosságukra. Ez az én istenem, mondják. Isten alkotta meg az embert saját hasonlatosságára és nem fordítva. Bízzunk az Isteni útmutatásban. Segíts hitetlenségemen Istenem. Nem baj, ha nem tudjuk Isten akaratát, csak legyen meg, teljesüljön az. Az ószövetséghez képest az újszövetség egy vékony kis könyvecske. Mégis mennyi kincs rejtőzik benne! Találkozhatunk benne Saul megtérésével, amint a damaszkuszi úton Jézus kijelenti neki magát. Később sokszor előkerül ez az eset Pál szájából, mindig ezzel próbálja meggyőzni a kétkedőket. Volt egy eset, amikor majdnem meglincselte a tömeg, folyt róla a vér, de ő szólt az Úrhoz, imádkozott azokért, akik bántják, a megtérésükért. Mi is imádkozzunk másokért, különösen azokért, akik vétkeztek ellenünk vagy ellenségeink, haragosaink.

   Az atya még gépészmérnöknek tanult, s délutánonként mindig a plébániára ment, aminek volt egy udvara, közepén egy körtefával. Történt egyszer, hogy egy csapat gyerek belógott valahogy, cigány, kicsi és nagyobbacska kölykök is voltak és nekiestek a fának. Első indulatában a plébánoshoz akart rohanni, hogy jelentse az esetet, de valami visszatartotta. Érezte, hogy valami történni fog. Kezdett imádkozni és kezdte hívni Jézust. Az oltár felé fordult, ahol a tabernákulum volt elhelyezve és hívta Jézust. Egyszer csak észrevette, amint egy kis kölyök ül a fa mellett és falja két kézre fogva a hatalmas, érett körtét, csurgott a leve a szája szélén. Lassan odament mellé és most a tabernákulum és közte helyezkedett el a kisfiú. Még mindig hívta Jézust. Egyszercsak látta, hogy egy két méteres férfi, fehér köpenyben közeledik feléjük. Eltűnt egy kis idő után és a kisfiú nyomban megszólalt- úgy szeretnék  egyszer együtt lenni az anyukámmal karácsonykor. Ezt az ajándékot kérem a Jézuskától, hogy egy lehessek vele. Ezt mondta a kisgyerek mindenféle kérdés nélkül, s talán eddig még nem is hallott Jézusról. Ez a csapat árva gyerek egész életében keres valamit, mint minden ember. Nem tudják, hogy mit, de amikor megtalálják, akkor tudják meg, hogy ez hiányzott nekik.

   Hát most megtörtént. Az atya behívta őket a plébániára, a táblára felírta nekik a Miatyánkot és megtanulták. Közben az ölébe ültek, nyakába csimpaszkodtak, nevetgéltek. Ez a szeretetre éhes, csapatnyi árva gyerek megtalálta azt, ami eddig nagyon hiányzott az életükből, a szeretetet, Jézust. Az atya mindazidáig nem is szerette nagyon a gyerekeket, nem tudott velük foglalkozni, de attól kezdve megváltozott minden. Minden délután a plébánián játszottak, már nem érdekelte őket a körte. Pár évvel később, amikor az atya már eljött onnan, akkor is emlegették még nevét. Pálnak is volt Isten élménye, az atyának ez volt az. A papoknak, de minden kereszténynek, katolikusnak is feladata Krisztus szeretetének a hirdetése. Harc a hitetlenség és a bűn ellen egész életünkben. Ámen.

Viszlát!

173. Cselekvő hit kell

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 13. Kedd.

Szentmise

   Este fél 6-kor a missziós hét keretén belül volt a szentmise a Barátok templomában, amit ferences rendiek tartottak. A prédikációban elhangzott Hóseás próféta, akit felszólított az Úr, mint szent embert, hogy vegyen el feleségül egy parázna nőt, aki szüljön neki fiat és nevezze el azt úgy, ami héberről magyarra fordítva annyit tesz: Nincs irgalom. Mindezt azért, mert elhagyta az Urat ez a nemzedék és paráznává lett. Képzeljük el, ha ma ugyanezt parancsolná meg az Úr egy szent életű embernek. Menjen el az út szélére és válasszon magának egyet az ott integető parázna nők közül, vegye azt feleségül és az szüljön neki egy gyermeket. Pedig a mai nemzedékre is igaz, hogy paráznává lett és elhagyta az Urat.

   Történt egyszer, hogy egy festményt szemlélve, amely Jézust ábrázolta a kereszten, Lizői Szent Teréz elgondolkodott: A festményen ábrázolva volt, amint Jézus kezeit és lábait szögek verik át és folyik a vére. Teréz elgondolta, hogy Jézus bűneinkért halt meg és minden csepp lehulló vér kárba vész. Gondolatban felfogta a lehulló vért, összegyűjtötte azt és a bűnös lelkekre hintette imádkozás közben. Volt akkoriban egy többszörös gyilkos Franciaországban, akit halálra ítéltek, írt róla a La Croa nevű újság is, mindenki ítéletet mondott felette, csak Teréz imádkozott Jézushoz, hogy könyörüljön rajta. Guillotin halálra ítélték, s amikor ment a vesztőhelyre, egy pap ment mellette, aki egy kis fakeresztet vitt. Az elítélt fejét betette a guillotin alá, de utána még felkelt, odament a paphoz, megfogta a keresztet és háromszor megcsókolta Jézus sebhelyeit. Teréz mindezt látva szívében fölujjongott és megemlékezett arról, ami a Szentírásban is benne van: egy megtérő bűnösnek jobban örülnek a mennyben, mint kilencvenkilenc igaznak.

   Imádkozzunk mi is a bűnös lelkek megtéréséért. Magyarországon is rengeteg olyan ember van, aki hasonlóan bűnös életet él. De azok a lányok, akik kint állnak az út szélén, ott van a háttérben mögöttük egy férfi, amögött még egy, utána mindennek hátterében a pénz. Fiatal lányokat rabolnak el és tesznek ilyen életűvé, s akkor már csapdában vannak, kényszerítve és nincs menekvés. De legyen bármilyen korú és nemű az ember, elrabolják és másnap észreveszi, hogy egy kötés van az oldalán, kivették valamelyik szervét. Gátlástalan és önző a mai világ, mindent a pénz mozgat és irányít.

   Amikor a Genezáret tavánál megjelent Jézus és meglátta a halászokat, akik egész éjjel próbálkoztak a jó fogás reményében sikertelenül, s most megfáradva közeledtek hajnal felé a partokhoz. Jézus szólt nekik, hogy dobják ki a hálót mégegyszer. Mindenki tudta, hogy szinte lehetetlen, hogy halat fogjanak, hiszen egész éjjel nem sikerült ez. És lám, most úgy megtelt a hálójuk, hogy szakadozni kezdett. Jézus várt a pillanatra, hogy minél hatásosabb legyen.

   Egyszer egy ember gyónt az atyának, hogy utoljára ötven éve gyónt, de neki nincs bűne. Sokan vannak úgy, akik ezt hiszik magukról. Az atya hetente szokott gyónni és bizony elég sokáig tart mindig. Az igazi szentek hetente többször is gyóntak, volt aki naponta, sőt Luther beszámolt olyan gyónásról is, ami nyolc és fél óráig tartott. Az ember, aki rendszeresen gyón, egyre inkább fölismeri hibáit, vétkeit, bűnösségét, esendőségét, melyek elválasztják Istentől. Aki szeret, akiben Jézus él, annak szívében nincsen félelem. Ne félj, csak higgy! Az Úr félelme a bölcsesség kezdete. Igen, de csak a kezdete. Utána elindulhatunk Jézussal ezen az úton. Az egyház küld titeket. Hatalom van a kezünkben. Kötelességünk hirdetni az igét, elvinni másokhoz Jézust. Volt egyszer egy ember, egy szomszéd, akit nem szólítottunk meg. Mikor végre sort kerítettünk rá, már azt mondta, máshoz tartozik, voltak nála Jehova tanúi. Sokan tagadják Istent vagy nem hallottak még róla, azért nem hisznek. Az egyház küld bennünket, hogy hirdessük Jézust ezeknek az embereknek, tegyünk tanúbizonyságot róla életünkkel.

   A Genezáret tavánál másodszor is megtörtént a csoda. Üresen tértek vissza a halászok. Dél volt, amikor egyáltalán nem lehet halat fogni, mert a meleg elől elbújnak a mélybe. Egész éjjel próbálkoztak, s amikor lehetett volna esélyük a fogásra, akkor is üres maradt a hálójuk. Délben végképp semmi esély. Ekkor megszólal Jézus, dobjátok ki a hálót. Először nem ismerik fel, majd Péter megszólal, hogy az Úr az. A háló ismét szakadozni kezd a sok haltól. Igen, ahol egy valaki vezető szerepet tölt be, arra hallgatnak a többiek. Péter szavára is hallgattak, kivetették a hálót, még ha reménytelen is volt, mert Péter is hitt az Úr szavában. Ezért nagyon fontos az is, hogy mit tesz a családfő. Mert követik példáját a többiek. Van a szerzetesrendben egy idős testvér, Huber testvér, aki már 95-96 év körüli és éli csendes imádkozó életét. Mindig aktív volt egész életében, sosem pihent. Dolgozott szakácsként és még számtalan mesterségben. De még ma is tevékenykedik, pucolja a sárgarépát, sétál és mosolyog sugárzó tekintettel a szembe jövőkre. Ha kezdődik a mise, mindig lenéz az ablakából és imádkozik a fiatalokért, hogy jöjjenek misére és örül, ha látja őket. Még mise alatt is imádkozik a prédikáló papért. Talán az ilyen csendes imádkozó, szent életű emberek hatására térnek meg sokan, változtatják meg addigi életüket vagy lesznek éppen szerzetesek.

   Mi is imádkozzunk másokért, szeretteinkért. Az apostolok voltak a szeretett tanítványok, akik előhoztak régit és újat. A meglévőhöz hozzáadták az újat. Halat fogtak és azt Jézus megszaporította. Legeltesd juhaimat- mondta nekik Jézus. Ez a mi feladatunk is szeretteink és felebarátaink körében. Nem elég csak hinni, mert hogy egy az Isten, azt az ördög is hiszi. Cselekvő hit kell, tiszta igaz hitből származó cselekedetekkel, ámen.

Viszlát!

172. Őszinte bűnbánat, töredelmes szív

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 11. Vasárnap.

Szentmise

   Ma fél kilenckor a Barátok templomában Jenő atya prédikált. Mint elmondta, sokan áldoznak, de kevesen gyónnak. A gyónásnak jelentősége van, hiszen a hét szentség egyike. Mikor Jézus feltámadt, azt mondta: vegyétek a Szentlelket, bocsássátok meg felebarátaitoknak bűneit és akkor mennyei Atyátok is megbocsát nektek. Régen vezeklés volt, az egész gyülekezet előtt kellett megvallani a bűnöket. Ma sokan kimennének akkor a templomból, akkor tudta az ember, hogy kivel áll szemben. Jó ha valakinek elmondhatjuk bűneinket. Milyen sokan vannak manapság a pszichiátriai osztályokon idegroncsokként, sokkal többen, mint régen. Ki nem mondott bűneik, gondjaik, szorongásaik terhe alatt nyögnek. Szükség van a gyónásra és az azt követő feloldozásra. Oldás és kötés, amit Jézus adott nekünk. Gyónás végén azt mondja a pap: És én feloldozlak téged. Ez az egy mondat elég. Isten előtt egyszer majd mindenki számot ad bűneiről. Gyónás után mindig újraszületünk, Istennek kitárjuk szívünket. Fontos az őszinte bűnbánat, a töredelmes szív. Elfordulni bűnös életünktől és Jézusra bízni magunkat. Ámen.

   (Hétfő: Jávor atya prédikációjában elmondta: Tudjunk áldozatot hozni.)

Viszlát!

171. Lelkünk titkai

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 10. Szombat.

Szentmise

   Imádkozzunk a jó halálért- mondta prédikációjában Jávor atya. Imádkozzunk autón, biciklin, motorkerékpáron és repülőn utazó embertestvéreinkért is. Mert mikor elindulunk, nem tudjuk, megérkezünk-e. Imádkozzunk a jó és kegyes halálért, Szent Józsefet is kérjük, aki ennek a védőszentje. Ámen.

   Este 6 órakor a Belvárosi templomban voltam, ahol Tajdina atya misézett. A gyónás szentségéről prédikált. Elmondta, hogy amikor Jézus feltámadt, először azt mondta tanítványainak, vegyétek a Szentlelket és elmenvén hirdessétek az evangéliumot. Bocsássatok meg egymásnak bűneitekért, amikor a ti mennyei Atyátok is megbocsájtja a ti bűneiteket. Sokan ellenérzéssel vannak a gyónás iránt. Amikor orvoshoz megyünk és azt mondják vetkőzzünk le, ez a testi prűdség, a mások előtti szégyenkezés lesz úrrá rajtunk. Amikor gyónás alkalmával lelkünk titkait tárjuk fel, ugyanezt érezzük, ezt a lelki prűdséget. Pedig Istennek tárjuk fel bűneinket, lelkünk titkait, hogy ezáltal új életet kezdhessünk. Ámen.

Viszlát!

170. Szívből jövő hit

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 03. Vasárnap.

Szentmise

   A mai fél kilences szentmisén a Barátok templomában Jenő atya prédikált. Előtte 8 órától szentségimádás volt az ifjúsági hittanosok részvételével. A misén gitáros énekek is elhangzottak. Jenő atya az evangélium felolvasása után (Jézus negyven napos böjtje és a kísértések) prédikált a Nagyböjt fontosságáról. Régen sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak neki. Ma már nem probléma, ha a farsangi mulatságok beleérnek a böjti időszakba. Régen még az étkezési szokásokat is megváltoztatták ebben az időszakban. Húst nem fogyasztottak, sem tejterméket, zsírt és olajat mellőzték, sőt még ezeket az edényeket is eltették. Ma már van olyan szabály, hogy a szigorú böjt 14-60 éves korig terjed, a nehéz fizikai munkát végzők, cukorbetegek, súlyos betegek, gyerekek kiesnek ebből. Sokszor elgondolkodott Jenő atya hittan órákon, hogy miért is tanítja ezt a gyerekeknek. Hiszen ma már a szülők sem tartják be, s csak élje ki magát a gyerek, amíg fiatal. Pedig sokmindent megtanulhatna a böjt alatt, a lemondással. A böjt szellemisége a fontos. Hamvazószerdán ebédelni volt valahol Jenő atya, s amikor levest mertek, ő nem kérte a húst. Tágra nyílt szemekkel néztek rá. Nem az a fontos, hogy valaki eszik-e húst vagy sem, hanem a szellemisége a böjtnek. Jenő atya a prédikációban összekötötte a pénzt a kenyérrel. Böjt alatt ne az legyen a fontos, hogy a pénzt keressük, hajszoljuk és tápláljuk magunkat és családunkat, miközben lelkünk kárt vall és családunk szétesik. A bűnbánat, a csend és egymás szeretete lépjen előtérbe.

 A középkorban a protestánsok takarékoskodtak, hajókat vettek és gyarmatokat szereztek vele. Templomaikkal széltében terjeszkedtek. A katolikus templomok ezzel szemben felfelé mutatnak, az égre irányítják a figyelmet. Egyszer egy ismerősével beszélgetett az atya, s az ismerőse azt mondta, hogy fia kimegy Amerikába. Az atya erre visszakérdezett, ott jobb lesz neki, megtalálja álmait? Nem fél, hogy közben lelke kárt vall, esetleg elvész? Világot látni megy, de megéri-e? Fontos a böjt szellemisége, ne a pénzt, kenyeret, világi javakat hajszoljuk. Nem csak kenyérrel él az ember. A szívből jövő hit számít és az, ahogyan ezt szájunkkal megvalljuk. Beszélt még a kísértésekről, melyek egész életünkben végigkísérnek bennünket. A „Legyetek jók, ha tudtok” című filmet említette, ahol Néri Szent Fülöp sokszor találkozott a film során életében az ördöggel, aki a legkülönfélébb formákban és helyeken jelent meg. Volt, hogy söprűvel, de mindig küzdött ellene. Nekünk is egész életünkben küzdenünk kell, ki kell söpörni mindig lelkünkből az ördögöt, mert az új és új fortélyokkal áll elő szüntelen. Végül említette Jenő atya, hogy a héten voltak Vodicán és a kápolna mögötti erdőben az erdész kijelölt egy pár darab vágásra érett fát. Befestette a törzsüket, pontokkal jelölte meg őket. Ne feledjük, hogy mi is megértünk a vágásra, szentmise végén megjelölik a homlokunkat: Ember emlékezz, hogy porból vagy és porrá leszel. Ámen.

    A tegnapi szentmisét Jávor atya tartotta, prédikált is egy keveset. Egyszer egy háborúban menekülve valaki magával vitte az oltáriszentséget, s elszaladva egy Mária szobor mellett megszólalt a szentség: hát jó anyámat nem hozod magaddal? Nagyon nehéz lesz- volt a válasz. Nem baj, majd Fiam segít. Aztán fogta a szobrot is és meg sem állt céljáig. Mi is mindig együtt imádkozzunk Jézushoz és a Szűzanyához.

2001. március. 04. Hétfő.

Szentmise

   Jávor atya prédikált is egy kicsit: a Nagyböjt ideje alatt nyissuk meg szívünket Jézus szeretete előtt. Tegyünk jót azokkal, akik vétkeztek ellenünk, hogy a nagyböjt minden napján az emberek iránti szeretetünkben fürödhessen Jézus, ámen.

2001. március. 05. Kedd.

Szentmise

   Ma is beszélt egy kicsit Jávor atya: ne legyünk képmutatók, menjünk be a mi belső szobánkba és imádkozzunk Istenhez úgy, aki titkon van, de megfizet majd nyilván. Bocsássunk meg embertársainknak, ahogyan Isten is megbocsájt nekünk, ámen.

Viszlát!

  

169. Beszédéről ismerszik meg az ember

Üdv kedves Olvasó!

2001. február. 25. Vasárnap.

Szentmise

   A mai fél kilences diákmisén a Barátok templomában Jenő atya prédikált. Beszélt arról, hogy manapság a rádióban, tévében, újságokban sok gonoszságot lehet hallani, látni, olvasni. Azok az emberek vannak ott és mondanak sokszor egészen mást, mint a rendszerváltás előtt. Szólhat-e jót a gonosz? Milyen kevesen vannak azok, akik katolikus újságot olvasnak. Drága magazinok előfizetésére van pénz, de ezt a keveset sajnálják a katolikus újságra. Panaszkodott Jenő atya, hogy Baján ötször annyi katolikus van, mint abban a kis faluban, ahonnan jött, ott mégis többen olvasnak, fizetnek elő katolikus újságra (Keresztény Élet, Új Ember). És még beszélünk, hogy a vidék iskolázatlansága. Hát nem úgy néz ki. Sokan keresztbe tesznek ma a katolikus vallás ténykedésének, katolikus iskolák alapításának. Hallottuk az olvasmányban, hogy beszédéből ismerszik meg az ember. Aki beszél, annak kiderül a gyengéje. Alkalmazzuk mi is a szitát és rostáljuk meg a gonoszt. Annyi mocskot és szemetet fröcsögnek sokszor a médiák. Egyszer, meséli az atya, vadászbálban volt és amikor indultak haza busszal, egy igencsak mosdatlan beszédű ötvenes férfi azt mondta neki, másik buszra szeretne szállni, mert azt a mocskos beszédet, amit a fiatalok beszélnek, nem tudja végighallgatni. Ahhoz azonban, hogy meg tudjuk szitálni a mocskot, szemetet, ahhoz tisztán kell látnunk. Nem saját szemüvegünkön keresztül, hanem Isten szemével kell vizsgálnunk a dolgokat. El kell távolítanunk a gerendát saját szemünkből, s nem azzal kell foglalkoznunk, hogy kivegyük a szálkát embertársunk szeméből. Sok katolikus gyávaságból nem szól akkor, amikor kellene. Nincs meg bennünk a szükséges és kellő bátorság. Jenő atya beszélgetett telefonon egy missziós atyával, aki azt mondta neki, hogy mennyire fontos az imádkozás. Már most el kellene kezdeni az imádkozást a templomok imacsoportjainak a missziók érdekében, hogy sikerüljön missziós iskolákat alapítani. Tehát időt kell szakítanunk az imádságra. De ez rossz szó. Nem időt kell szakítanunk, hanem vissza kell adnunk Istennek azt, ami az övé. Imádkozni, jól látni és utána jöhet az ügybuzgalom. Istenem, itt vagyok, rendelkezz velem, használj engem. Ámen.

   (A múlt vasárnapi fél kilences diákmisén a Barátok templomában Jenő atya prédikált.

A katolikus iskolák fontosságáról beszélt. A nevelés és a jó példa fontosságáról, a katolikus szellemiségről. Ámen.)

Viszlát!

168. A halászoknak is mondta

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 30. Kedd.

Szentmise

   Ma reggel 7 órakor a Barátok templomában Jávor atya prédikált. Páduai Szent Antal részére ajánlottuk fel a misét, hogy járjon közbe értünk a mennyei Atyánknál. Az evangéliumi részlet Szent Márk könyvéből volt. Arról szólt, amikor egy asszony megérintette Jézus ruhájának szélét, s meggyógyult. Utána egy halottnak vélt kislányt keltett életre Jézus. Talita kúmi- kislány, kelj fel! Ámen.

2001. február. 04. Vasárnap.

Szentmise

   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában Jenő atya mondta el az evangéliumot  a diákmisén. Zenés mise volt, az ifjúsági hittanosok szentségimádást tartottak nyolc órától. Két ferences „kistestvér” is jelen volt, Antal testvér volt az egyikük, ő prédikált. Beszélt arról, ami az evangéliumban elhangzott. Volt olyan eset, amikor Jézus felment egy hegyre és úgy prédikált az embereknek. Ebben az esetben lejött az emberek közé, bement a csónakba és a tó felől beszélt az emberekhez. Volt egy távolság közte és az emberek között. Ezt titoknak is nevezhetjük. A halászok közé ment, ahol a bárka jelképezheti az egyházat. Imbolyog, labilis a vízen, de Jézus rajta van és nincs mitől félni. Jézus szólt a halászokhoz és hozzánk is szól. Sokszor reálisan gondolkodunk és félünk. Nem hisszük el, hogy Jézus nagy dolgokra hívott meg bennünket és általa jóval többre vagyunk képesek. A halászoknak is mondta, hogy a mélybe vessék hálójukat, vonakodva, de megtették, s gazdag zsákmány lett jutalmuk. Nekünk is a mélységet kell meghódítanunk, vállalkoznunk a nagyobb feladatokra. Nem szabad félni és megijedni. A mai világ nagyon felszínes. Felszínes örömökkel próbálják meg az emberek, hogy apró élvezetekhez jussanak. Ilyen a kábítószer napjainkban. Vagy sokszor lehet látni fülhallgatós, Walk man-es gyerekeket, bömböltetik a zenét. Ez is egy felszínes pótcselekvés, mely a mélységről, a dolgok lényegéről terelik el a figyelmet. Mi kövessük Jézust, figyeljünk rá mit mond és életünk gazdag lesz vele. Ámen.

Viszlát!

166. Legyünk figyelmesek egymás iránt

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 28. Vasárnap.

Szentmise

   Ma reggel a Barátok templomában a fél kilences diákmisén Jenő atya prédikált. Az evangélium az volt, amikor Jézus felolvasott a zsinagógában. Mondott egy kis történetet Jenő atya mise végén, mert jövő héten ferences kistestvérek jönnek templomunkba. A héten disznót vágtak a számukra és még almát, meg bort is kapnak majd. Hittanosainak megemlítette a disznóvágást Jenő atya, s másnap reggel háromnegyed hétkor, amikor igyekezett az autójához, egy ministránsa állt hátizsákkal a plébánia előtt, mert ő segíteni szeretne. Mi lesz akkor az iskolával? Nem baj, ha pár percet késik, de az sem, ha akár egész nap hiányozni fog, mert a tanítók biztosan elnézik majd emiatt a különleges esemény miatt. Jézus is, ha valami ügy érdekében tesszük a jót és úgy mulasztunk el valami mást, megbocsájtja, sőt örül neki. Mi is igyekezzünk mindig elsőként jelentkezni, ha valamilyen munka, feladat adódik. Ámen.

   Még egy kis történetet mesélt Jenő atya, hogy biciklivel járta a falut házról házra, kint beszélgetett egy ismerőssel a kapu előtt, amikor az egyik házba fiatalok csöngettek be azzal, hogy ők szerzetesek és pénzt gyűjtenek. De Jenő atya felhívta a figyelmüket, hogy máskor úgy csöngessenek, zörgessenek be a házakba, hogy világosan mondják meg, kik ők, milyen szerzetesek. (Ugyanis krisnások voltak.) Jézus tanítványai is mindig világosan elmondták, kik ők, miért és kinek a nevében jöttek. Ámen.

   Ja, még tegnap az ökumenikuson hangzott el az evangélikus lelkész prédikációjában, hogy egyszer fiatalok kinéztek maguknak egy idős bácsit és mindig ott hancúroztak, zajongtak az ablaka alatt, hogy bosszantsák. Azt hitték, majd egyszer nagyon dühös lesz és bosszús, ezért szekálták. Ám ő kijött a ház elé, kalapot emelt és tiszteletét tette előttük. Ekkor elszégyellték magukat, elmentek onnan és többé nem bosszantották. Ámen.

   Délután 5 órakor a Belvárosi templomban zárult le az ökumenikus imanyolcad. Bán Béla református lelkész hirdette az igét. Beszélt többek között arról, hogy egy évvel ezelőtt kórházba kellett vonulnia egy hosszadalmas gyógykezelésre. Köszöni azt a sok imádságot, amit gyógyulásáért tettek. Köszöni Istennek a kegyelmet, hogy meggyógyult és újra egészséges ember lett. Nincs olyan elesett állapota az embernek, melyből ne kelhetne fel. Mindenből van gyógyulás. Jézus az élet, a virágzás. Általa minden lehetséges. A mai világban sok ember, illetve a legtöbb ember saját szenvedéseit, problémáit, képzelgéseit, félelmeit kivetíti környezetére, embertársaira. Először a saját házunk táján kell söprögetni, hogy békességben, harmóniában élhessünk önmagunkkal és a világgal. Béke és egyenlőség. Az ökumené jegyében telt el ez az egy hét, szükségünk van egymásra. Tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdődött ez az egész, akkor sokszor úgy lehetett érezni, hogy színből vagyunk együtt. Utána sokszor csak helybenjárásnak tűnt az egész, kényszernek, melyet csinálni kell, mert valakik megfogalmazták. Ma viszont eljutottunk oda, hogy szívből csináljuk, szükségünk van rá és egymásra. Jó egymással az utcán találkozni az év során, egymásra mosolyogni, köszönteni az ismerős arcokat, kezet szorítani.

    Mesélt egy történetet is Bán Béla igehirdető. Egyszer egy pap bérmálni ment szellemi fogyatékosokhoz. Mondták neki, rövidítse le a ceremóniát, mert a gyerekeknek ez fáradságos és úgy sem értenének belőle sokat. Amikor sorban hozzájárultak, ő mindegyiküknek megsimogatta a fejét és keresztet rajzolt a homlokukra. Amikor egy kisfiú került sorra és azt is megsimogatta, keresztet rajzolt rá, a kisfiú fölnézett és azt mondta selypes hangján: szimogassál, szimogassál. A mai világban minden embernek erre van a legnagyobb szüksége. Egy mosolyra, jó szóra, simogatásra, apró kis dolgokra, elismerésre. Legyünk figyelmesek egymás iránt. Még azt is elmondta, hogy betegsége ideje alatt fölkereste egy idős néni és elmondta neki, hogy sokat imádkozott érte a Szűzanyához. Betegsége előtt még mosolygott volna az ilyenen, ma már nem teszi. Az imádságok meghallgatásra találtak, köszönet érte mindenkinek és hála Istennek. Ámen.

Viszlát!

165. Nyissuk meg szívünk ajtaját

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 27. Szombat.

Szentmise

   Ma a szentistváni templomban délután 5 órakor volt ifjúsági mise, amin Kovács Sanyi atya prédikált. Az evangélium az volt, amikor Jézus felolvasott a zsinagógában. A szentleckében a szeretet himnusza hangzott el. A prédikációban Sándor atya a szív nyitottságáról beszélt, hogy ejtsük bele magunkat abba a nagy szeretetbe, ami Isten által körülvesz bennünket, amit kínál nekünk. Nyissuk meg szívünk ajtaját, tárjuk ki Jézus előtt, ne legyünk a realitások rabja, ne emeljünk falakat és korlátokat, ne akarjunk megfelelni a számító, ítélő, furfangos és csavaros észjárású, alkudozó emberi természetnek, hanem engedjük átáradni szívünkön a tiszta, igazi szeretetet és vegyük észre embertársainkban azt a Jézust, akit tövissel megkoronáztak és megfeszítettek, aki szenvedett és meghalt bűneinkért, de feltámadt a halálból, hogy üdvözüljünk általa. Ez a tiszta szeretet vezessen bennünket életünkben, a hit és remény mellett. Ámen.

   Ezután ökumenikus összejövetel volt ugyanitt, melyen az evangélikus lelkész beszélt, a teljességről. Egy testnek a tagjai vagyunk valamennyien. Minden tag egyaránt fontos. Nem lenne teljesség egyik nélkül sem. Dícsérte a reformátusokat, baptistákat, római katolikusokat is egy-egy tulajdonságukért, s hogy jó így összejönni évente, mert nagyszerű érzés, amikor az utcán találkozva ismerősként köszönthetjük egymást. Jó így együtt lenni és imádkozni, hallgatni Jézust és hatni engedni a Szentlelket. Ámen.

   Utána a templomban finom pogácsákat osztottak, agapé (szeretetlakoma-asztalközösség) volt valamennyiünk között.

Viszlát!

164. Aratás és hivatás

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 26. Péntek.

Szentmise

   Ma a baptista imaházban volt az Istentisztelet, Tajdina atya prédikált. Tajdina atya a kereszt hordozásáról beszélt. Amikor még fiatal volt, sokat segített zsákokat hordani aratás idején. Megtanulta, hogy a zsákokat mindig úgy kell elhelyeznie a vállán, hogy ne törje, hanem kényelmes legyen cipelni. Volt még aratáskor a keresztrakás is, amikor keresztbe kellett rakni a kévéket, szellősen, hogy be ne rothadjon. Ha megnézzük a keresztet, mely egy pontban van földbe verve, olyan mint egy villámhárító, egy pontban gyűjti össze a mennyből jövő Isteni szeretetet. A keresztfa olyan, mint a széttárt karok. Mindenkinek megvan az életében a keresztje, amit hordoz, s ez Jézussal együtt szalmaszálnak tűnik, de nélküle mázsás teher. Sátán nehézségek, keresztek nélküli életet kínál, amit persze nem tud megadni. Jézus keresztet ad nekünk, de erőt is ad hozzá és ha megjártuk utunkat, szeretetével üdvözít minket. Ámen.

   (A szerdai református templombani összejövetelen beszélt még Sanyi atya is. Elmondta, hogy találjuk meg hivatásunkat ebben az életben, ott ahol élünk, abban a korban és ilyen körülmények között, mert nekünk itt és most van küldetésünk és feladatunk.)

Viszlát!

163. A bölcs ember gyűrűje

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 24. Szerda.

Ökumenikus imahét

   Ma este a református templomban volt az összejövetel, este 6 órakor. Schindler atya prédikált. Bevezetőjében elhangzott, hogy tavaly, amikor az ökumenikus imahét volt, szintén itt prédikált és Bán Béla lelkész még a prédikáció előtt észrevette rajta, hogy egy kicsit izgul.

Ekkor azt mondta neki: Emlékezz, mit mondott annak idején Luther Márton: „Menj fel a szószékre, üsd be a szög fejét és gyere le.” Tehát nem kell izgulni. Ezután Schindler atya elkezdett prédikálni. A prédikáció alapját egy szépirodalmi mű, regény képezte: Lessing, Bölcs Nátán című műve. A gyűrű hasonlatra fektetett nagy hangsúlyt az atya. Volt egy bölcs ember, akinek volt egy gyűrűje. A gyűrű már századok óta apáról fiúra szállt, mindig a legkedvesebbnek tetsző fia kapta apjától a gyűrűt. A gyűrűnek nagy hatalmat és erőt tulajdonítottak, viselője bölcsességet, szeretetet árasztott környezete felé. Igen ám, de ennek a bölcsnek volt három fia, akik egyaránt kedvesek voltak előtte. Kire szálljon tehát halála után a gyűrű? Megkért egy ékszerművest, hogy készítsen két ugyanolyan gyűrűt még, mint az igazi és úgy mindegyik fiát meg tudja majd ajándékozni. Így is történt, s a fiúk közül mindhárom azt hitte, hogy övé az igazi. Egy idő után azonban meg akarták tudni, hogy mégis melyiküké az. Elmentek egy bölcshöz, aki azt mondta nekik, hogy ne az legyen a fontos, hogy kiderítsék, melyikük viseli az igazi gyűrűt, hanem viselkedjenek úgy és éljenek úgy, mintha mindegyikük az igazit viselné. Éljenek bölcsen és szeretetet árasztva környezetük felé.

   Az ökumenikus imahéten, amikor összejövünk evangélikusok, reformátusok, baptisták, római katolikusok, akkor mindannyian egy és ugyanazon atya gyermekei vagyunk. Mindannyian viselünk egy gyűrűt, amit ő adott nekünk, hogy azt méltón viseljük és úgy éljünk bölcsen és szeretetben. Ámen.

Viszlát!

162. Elrejti magát a bölcsek elől

Üdv kedves Olvasdó!

2001. január. 23. Kedd.

Szentmise

   Ma reggel 7 órakor a Barátok templomában Jávor atya misézett. Prédikációjában az alamizsna osztogatásról beszélt. Ne tudja a Te bal kezed, mit cselekszik a jobb. Ne kürtöltess magad előtt, mikor alamizsnát osztasz. A te atyád, aki titkon lát, megfizet néked nyilván.

   Ma este a református templomban volt istentisztelet. A prédikációban elhangzott az evangélium alapján, hogy Isten elrejti magát a bölcsek elől és kijelenti magát a gyermekeknek. Aki egyedül meg akarja fejteni a Szentírás titkait, nem sokra megy. De aki szeretne találkozni benne Istennel, megtapasztalja, hogy ez valóság. A csodát mindennap megtapasztalhatjuk, amikor munkálkodunk vagy amikor egy nemhívő elkezdi keresni Istent. Van egy kis történet, amikor két geográfus professzor  eltéved a sivatagban, étlen és szomjan vándorolnak, már úgy vélik oázist látnak, de azzal magyarázzák, hogy ez csak látomás, mert ilyenkor az ember hallucinál, képzelődik. Később már a víz csobogását is hallani vélik, de ez csak megerősíti őket abban, hogy már nagyon közel állhatnak a szomjhalálhoz, ha már ezt is beképzelik maguknak. Másnap két beduin megtalálta a holttestüket. Elővették zsebükből a papírjaikat, útleveleiket. Ezek az európai felvilágosultak szomjan haltak az oázis kellő közelében, mert nem hitték el, ami a szemük előtt volt. Isten elrejti magát a bölcsek elől, s a gyerekeknek megjelenti, kijelenti magát. Legyünk mi is olyan lelkületűek, mint a gyermekek. (Egyszer Jézus is ujjongva ugrándozott örömében.) Ámen.

Viszlát!

161. Ismeri szívünk gondolatait

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 22. Hétfő.

Szentmise

   Ma reggel 7 órakor a Barátok templomában Jávor atya prédikált. Az evangéliumban arról volt szó, hogy Názáretinek fog neveztetni Jézus. Mivel ökumenikus imahét van, erről prédikált Jávor atya is. Ne legyen szakadás köztetek, hanem éljetek a szeretet egységében- szól a korinthusi levél. Ne emeljetek válaszfalat senki elé, ne zárjatok ki a szívetekből senkit sem, mert Isten országa csak szeretetben valósulhat meg,  a szeretet egységét hordozza. Az természetes, hogy családtagjainkat jobban szeretjük, mint egy idegent, de szeretni kell mindenkit. Ámen.

   Ma este az ökumenikus imahét keretén belül az evangélikus templomban volt szintén összejövetel. A prédikációban elhangzott a 103. zsoltár 6-13 verse. Isten irgalmas atya, aki megbocsájtja vétkeinket. Ő a mi teremtőnk, aki vezérel minket. Nem kényúr, nem él vissza hatalmával. Szeret bennünket, jobban, mint mi saját magunkat. Fontosak vagyunk neki, jobban, mint saját magunknak. Ismeri szívünk gondolatait és szándékait. Vezérel bennünket, vezet utunkon. Büntet, ha kell, hogy le ne térjünk az általa kijelölt útról. Büntet, hogy el ne tévedjünk ebben a zajos, forrongó világban. Egyedül sosem érnénk célba. De büntetése sosem olyan nagy, mint az általunk elkövetett vétkek. Könyörületes hozzánk. Cselekedeteink szerint fizet. Isten malmai lassan őrölnek. Kegyelmes Isten ő, aki fiát küldte hozzánk, hogy általa eljussunk az örök életre. Ámen.

Viszlát!

160. Áll még Buda avagy legyünk bátrak és szabadok

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 21. Vasárnap.

Szentmise

   Ma reggel a fél kilences diákmisén a Barátok templomában Jenő atya prédikált. Az evangélium arról szólt, hogy Jézus felolvasott a zsinagógában. A szentlecke pedig arról, hogy a tagok egy testhez tartoznak, még ha szerepük más és más is. Jenő atya elmesélte, hogy az utóbbi időben akárhányszor is keresett fel egy-egy iskolát, egyetlen olyan eset sem volt, hogy akárcsak egy pedagógus is odajött volna hozzá, hogy azt mondja: én katolikus vagyok és szívesen segítek Önnek tájékozódni az épületben, végigvezetem a termek között. Mert ugye, ha idegenként, ismeretlenként megy be az ember egy iskolába, bizonyára segítségre szorul. Volt-e katolikus vagy sem a pedagógusok között, nem tudja, de általános tény, hogy a legtöbb katolikus nem meri felvállalni a feladatát. Egyszer nemrégen a kórházban volt, hogy megkereszteljen egy újszülöttet és ott az egész szertartásban két ápolónő segített neki. Végig ott voltak és imádkoztak is. Nem harminc, negyven vagy ötven évesek voltak, hanem 18-20. Ebből is látszik, hogy a fiatalság egy része még nyitott vagy manapság újra nyitottá vált a vallás, Isten iránt. Látszik ebből is, hogy „Áll még Buda.” A kis ápolónők felismerték a dolgukat és tették, Krisztus nagy egyházának a tagjaiként. Nem a félelem lelkét kaptátok, hanem a bátorságét, mondja az Úr. Ahogy a tagok is tudják a dolgukat a test részeiként, úgy minden katolikus hívőnek is kell tudnia a feladatát az egyház tagjaként. Ismerjük fel feladatainkat és ne csak beszéljünk a csodákról, hanem tegyük a dolgunkat.

 Jenő atya egyszer egy szerzetesrendet látogatott meg, ahol olyan nővérek voltak, akik külföldről jöttek és nem beszéltek magyarul. Kórházakban dolgoztak ápolónőkként. Elmondták, hogy nem tudnak ugyan magyarul, de mégis el tudják látni a betegeket. Egyik kezükben a kacsát, másikban a teásbögrét viszik, s amire a betegnek szüksége van, azt adják oda. Nem nagy dolog, csak fel kell ismernünk, hogy mire van szüksége a betegnek. De ehhez kell az is, hogy legyen valami a kezükben. A legtöbb katolikusnak nincs semmi a kezében, csak beszél a feladatokról, csodákról. Fel kell ismerni, hogy mi a feladatunk az életben és az egyház tagjaként a vallásos közösségben  és tevékenykedni kell. Nem merjük felvállalni a feladatokat, de azt elvárjuk, szeretjük, ha mások tevékenykednek helyettünk. „Nem a félelem lelkét kaptátok, hanem a bátorságét.” Az ősegyházban még mindenki tudta, mi a feladata és tette is azt. Megvallották hitüket az élet minden területén. Manapság ha megnézzük, a legtöbb keresztény a templomban még csak-csak kinyitja a száját, de ha temetésen vagy esküvői szertartáson vesznek részt, nem mernek megszólalni, mert mit fog szólni a szomszéd. Nem merik a pappal együtt hangosan mondani a „Miatyánkat”.  Még egy sajnálatos tény, hogy hétvégén még csak-csak megtelik a templom, de a hétköznapokon egyre inkább morzsolódnak le az emberek. A végén még nem lesz kinek bemutatni a szentáldozatot. Azt még meg lehet érteni, hogy sokat változott a társadalom, a munkakezdés időpontja egybeesik a reggeli szentmisékkel. De már az is megfigyelhető, hogy az esti misékről is hiányoznak, kezdenek lemaradni az idősebbek, mert inkább a kényelmes fotelben hátradőlve sorozatokat néznek. Régebben is vasárnap délelőttre tették a legkülönfélébb gyerekfilmeket, a Tell Vilmost, Robin Hood-ot, s emiatt kevés gyermek járt templomba, de manapság is megfigyelhetők hasonló tendenciák. Még egy dologról beszélt Jenő atya, az ökumené fontosságáról. Most kezdődik az ökumenikus imahét, sok jó prédikációval. Egy testnek a tagjai vagyunk, s mindenkinek megvan a saját feladata. Ámen. (Még elhangzott egy gondolat, amire már nem emlékszem pontosan: a kívánságból lesz a vágy, utána a bűn, a bűnből a megszokás és a megszokásból a kényszer. A kényszer pedig arra indít minket, hogy ne tegyük meg a jót.)

   Este voltam ökumenikuson az evangélikus templomban 5 órakor. Kovács Sándor atya prédikált. Elmondta, hogy Jézus nem a cél, hanem a célhoz vezető út. Vágyaink, elképzeléseink, intézményeink, korlátaink mind gátat szabnak Jézusnak, hogy kiteljesedhessen szívünkben. Legyünk bátrak és szabadok, engedjük Jézust élni a szívünkben, ne aggodalmaskodjunk a holnap felől, a keresetünk, megélhetésünk felől.

   Engedjük, hogy Jézus terve valóra válhasson életünkben. Jézusnak nem az a fontos, hogy mennyi ember jön össze, milyen intézményrendszerű és jogrendszerű vallásban, hanem a szívben él és ott teljesedik ki. A társadalom sem azt kérdezi a különböző felekezetű keresztényektől, hogy hány kórházat, iskolát, szociális otthont adnak, hanem azt, hogy ott van-e Isten a közösségben, akit megvallanak. Jelen van-e az élő Jézus, amikor összejönnek imádkozni. A mi életünkben is jelenjen meg Jézus, úgy hirdessük a nagyvilágnak, félelem nélkül, bátran, hogy Jézus a szívünkben él. Ámen.

Viszlát!

159. A "mennydörgés fiai" avagy teremtsünk csendet magunkban

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 19. Péntek.

Szentmise

   Ma reggel 7 órakor a Barátok templomában Jávor atya misézett. Az evangéliumban arról volt szó, amikor Jézus kiválasztotta a 12 apostolt, s Boanergésznek, a mennydörgés fiainak nevezte őket (Jakabot és Jánost).

2001. január. 20. Szombat.

Szentmise

   Ma reggel 7 órakor a Barátok templomában Jávor atya misézett. Az evangélium arról szólt, amikor Jézus háromszor is megkérdezi Pétert, szeretsz-e engem. Akkor legeltesd juhaimat. Egy kicsit prédikált is Jávor atya. Egy Szentírás részlet mondja, hogy amikor imádkozunk, zárkózzunk be szobánkba, s a mennyei Atya, aki titkon lát, megfizet majd nyilván. A mai világban, amikor földünkön és az életben a bűn uralkodik, zaj és káosz van, meg kell teremtenünk a csendet magunk körül és magunkban, hogy Isten hangját meghalljuk, hogy kijelenthesse magát nekünk, hogy közösségre juthassunk Vele. Ámen.

 Viszlát!

158. Mindenkinek megvan a feladata

Üdv kedves Olvasó!

2001. Január. 14. Vasárnap.

Szentmise

   A mai fél kilences diákmisén a Barátok templomában Jenő atya prédikált. Az evangéliumban a kánai menyegzőről volt szó. Az ifjú pár bajban volt, fogytán volt a bor, sőt elfogyott, mikor Jézus anyja kérte Jézust, hogy segítsen. Nem jött még el az én órám- volt a válasz, majd anyja azt mondta az őt körülállóknak, hogy cselekedjétek azt, amit mond néktek. Mesélte Jenő atya, hogy a napokban beszélgetett egy szdsz-es országgyűlési képviselővel, aki beszélgetésük során megjegyezte, hogy ő is hisz a maga módján. A hit nem magánügy! Hinni nem lehet csak úgy a magunk módján. Isten a közösségben bontakozik ki, teljesedik ki. Meg kell vallanunk a hitünket az emberek előtt. Nemsokára lesz a népszámlálás, ott lehetőségünk nyílik rá. Habár már ott is mondják, aki akarja, annak nem kell, mert mi közük hozzá. De igen is álljunk ki, mutassuk meg hitünket, valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk, hogy számolni kell velünk. Tartsanak csak nyilván bennünket, mint létezőket, akikkel számolni kell. Ne bújjunk el.

     A szentleckében szó volt róla, hogy Isten kiárad és a Szentlélek segítségével ajándékokat osztogat az emberek között. Egyik ilyen nagy ajándék a bölcsesség. Teremtsünk csendet magunk körül, a szívünkben és figyeljünk oda, mit mond nekünk Jézus. Mi a helyünk,  rendeltetésünk, mi a feladatunk a világon. Valakik szüntelenül cselekednek, tevékenykednek, ebben találják meg életüket. El kell csendesedni a szakadatlanul rohanó hétköznapokban, hogy a csöndben megtaláljuk, meghalljuk Istent, az ő szavát. Nézzük csak meg, egy lagziban mit csinálnak a gyerekek. Ha nézzük őket egy óráig vagy akár este 8-tól éjfélig, állandóan szaladgálnak ide-oda. Ők tudják, mi a feladatuk, de a felnőttek nem. Egy plébános nem tud az összes hívőnek feladatokat osztogatni, nekünk kell megtalálnunk azt, hogy mi a helyünk Isten egyházában, közösségében. Kevés a pap, problémák vannak az egyházban. Mi lesz, ha lesznek még hívők, de nem lesz, aki a szentmise áldozatot bemutassa? A hívek ezzel nem foglalkoznak, mindent a papokra, az egyházra hárítanak. Pedig Isten egyházában, közösségében mindenkinek megvan a feladata. Teremtsünk csendet a szívünkben, hallgassuk meg Istent, ő megmondja nekünk, hogy milyen feladatot szánt életünkben. Ámen.

   (Ezen a héten hétfőn reggel 7 órakor a Barátok templomában Jávor atya misézett és egy keveset prédikált is. Járjunk a Jézus által kitaposott úton, megalkuvás nélkül.)
Viszlát!

157. "Napodom"

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 07. Vasárnap.

Szentmise

   Ma reggel a Barátok templomában voltam a fél kilences diákmisén, Jenő atya prédikált. Keressük, kutassuk Jézust egész életünkben, tudjunk áldozatot hozni, ahogyan a napkeleti bölcsek is tették. Nem nézték az utazás fáradalmait, mindenképpen el akartak jutni a kis Jézus születési helyére. Bölcsek voltak, ellenben a képmutató, pénzéhes és hatalomvágyó farizeusokkal és a kétszínű Heródessal, aki azt mondta a bölcseknek, ha megtalálták a kis Jézust, jelentsék neki, hogy ő is ajándékot vihessen majd. Közben az életére akart törni. Ez a párhuzam napjainkra is érvényes. Mesélt az atya egy történetet, hogy élt egyszer egy tanyán egy család, a szülők és három gyermekük. Minden vasárnap, ha sár volt, ha eső, ha szél vagy tűző nap, mindig biciklire ültek és három gyermekükkel bevergődtek valahogy az 5-6 km-re fekvő faluba a templomba, szentmisére. Most azonban, hogy beköltöztek a faluba, a templom szomszédságába, már nem jutnak el szentmisére. Tudjunk küzdeni, áldozatot hozni. Így van ez azokkal is általában, akik már beleszületnek a keresztségbe, egy keresztény családba, életmódba, ellenben azokkal, akik küzdenek, keresnek, kutatnak, áldozatot hoznak, cselekednek. Mesélt még arról is az atya, hogy ne várjunk az alkalmas pillanatra, amikor majd alkalmasnak érezzük magunkat a feladatra testileg, lelkileg vagy a megjavuló körülményekre, mert így telik el egy év, két év, tíz év és azt vesszük észre, hogy életünk végén járunk anélkül, hogy cselekedtünk volna valamit Jézus egyházának élő tagjaként. Ha környezetünk felkér valamire, éljünk a lehetőséggel és cselekedjünk. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az ész és a szív nem két külön valami, hanem egységet kell alkotniuk. (Emlékszem, tavaly Eperjes Karcsi tanúságtételére a kalocsai székesegyházban, ő is mondott valami hasonlót. Nem szabad a nyakunkra egy képzeletbeli  deszkát tenni, így választva szét a szívet és az észt. A kettőnek együtt kell élnie.) Beszélt még Jenő atya egy bizonyos „napodom”-ról, ami azt jelentette, hogy régen a kismamáknak szokás volt vinni valami ennivalót, húslevest, stb., hogy erősebbek legyenek és így szoptathassák csemetéjüket. Nem ártana, ha ez a szokás újraéledne napjainkban és jó lenne, ha minél több gyermek is születne a családokban. Ámen.

Viszlát!