2010. december 20., hétfő

88. Szükségünk van egymásra

Üdv kedves Olvasó!
Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában a diákmisén Schindler atya prédikált. Máté evangéliumából volt a részlet, mely Jézus születéséről szólt. Meggyújtottuk a negyedik ádventi gyertyát is, ádvent 4. vasárnapján. A prédikációban elhangzott, hogy a most felolvasott evangéliumi sorok és általában véve az evangéliumok hitet adnak, hitre buzdítanak bennünket. Így volt ez az első században is az őskeresztényeknél és így van ez a mai napig. Hitet és reményt adnak, hogy optimista szívvel induljunk az életbe. Sokszor jól akarjuk csinálni a dolgokat, megvan a szándék bennünk, aztán bárhogy is igyekszünk, próbálkozunk, nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogyan szeretnénk.


   Jó dolog hinni valamiben. Az ember hisz a munkájában, hogy szükség van rá, jó az, amit csinál. Aztán hiszünk a tudományban is. Zorán énekli egyik dalában, hogy hiszek a mikrobarázdában. De aztán azt is hozzáteszi rögtön, hogy és hiszek, hiszek apámban. Igen, az ember hihet a munkában, tudományban, karrierben, de ezek a dolgok nem elégítik ki végső vágyát. A hit csak akkor kap értelmet, ha az személyhez, személyekhez kötődik. Zorán is közönségének énekli a dalt, nekik szerez örömet és ezáltal kap visszajelzéseket, hogy jó az, amit csinál. Csak személyes kapcsolatokban fejlődhetünk és ismerhetjük meg önmagunkat, egymást és Istent. Szükségünk van a másik emberre, szükségünk van egymásra, egyedül nem megy.


   A héten hétfőn volt egy előadás a Háló közösségben Budapesten, ahol egy piarista szerzetes, Jelenics István és egy író, Nádas Péter  beszéltek a szeretetről. Ez a két nagytudású ember csak dadogott, amikor a szeretetről beszéltek. Alázattal próbálták megközelíteni és elmagyarázni, hogy mi is a szeretet. Idéztek nagy filozófusokat, de egészen pontosan nem tudták megmondani, hogy mi is ez a csoda, hogy szeretet. Egy protestáns lelkész fogalmazott egyszer úgy, hogy "das ganz anderes", valami egészen más a szeretet és Isten. Az előadás után is még beszélgettek az atyáék a rakparton parkoló autójuk felé ballagva és arra jutottak, hogy érdemes továbbgondolni és folytatni azt, amit az előadáson hallottak.


   Tegnap este ádventi áhítat volt templomunkban, az Ad Libitum kórus énekelt. Pénteken, amikor főpróbára jöttek, szállingóztak az emberek, mintegy 42-43 ember, ki egyedül, kik kettesével, kik hármasával. Az atya fogadta őket, nézve a próbát, mennyit győzködött a karvezető, amíg "összeszedte" a kórust, összhangba hozta őket, hogy egymásra figyelve, harmóniában megszólalhassanak. Figyelve a másik dallamát, hogy nekik mikor kell belépni a közös alkotásba. Ezek a találkozások felemelik az ember lelkét, amikor létrejön valami közös, lesz egy csapat, a karvezető összehangolja őket. A hétköznapok trivialitásán, nehézségén és szürkeségén átragyog a csoda. A hit tárgya, a reménység szilárd alapja. Csak egy személy, személyek lehetnek, akiktől visszajelzést kapunk, hogy szükség van ránk. És a legvégső személy Jézus, aki egész életében erről prédikált és az Atyára mutat. Az ádventi, karácsonyi várakozás ideje erre is alkalmas, hogy megálljunk egy kicsit és felfedezzük ezeket a dolgokat.


   Sokan gyónnak az atyánál, mindenki hordozza a maga keresztjét. Csinálni kell, küzdeni, újrakezdeni, tenni a dolgunkat. Kapcsolatban lenni a másik emberrel, lelkének mélységeit, színeit megérinteni, az Égi Karvezetővel harmóniában, hogy végül elmondhassuk, mégiscsak megérte. Ámen.
(2010.12.19.Vasárnap. Ádvent 4. vasárnapja-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!

2010. december 17., péntek

87. Legyen tevékeny a szeretetünk!

Üdv kedves Olvasó!

2000. március. 12. Vasárnap.  Nagyböjt 1. vasárnapja
Szentmise
   Ma a Barátok templomában voltam az esti szentmisén, melyet egy romániai (erdélyi) torjai plébános tartott. Márk evangéliumából volt ma az idézet, amikor Jézus a pusztában volt negyven napig, s azt hirdette, hogy térjetek meg és higgyetek az evangéliumban. Ezután prédikált a vendégpap. „Rohanó világ utasai vagyunk”- kezdte. Egybefolynak a hét napjai és az ünnepek, eltűnnek az ünnepek méltóságai, a szent előkészületek, hogy méltóképpen ünnepelhessünk. A keresztény egyház legnagyobb ünnepe a Húsvét. Bánjuk meg bűneinket és higgyünk az evangéliumban! Nézzünk szembe önmagunkkal, hibáinkkal,  gyengeségeinkkel és tisztítsuk meg lelkünket a szent idő alatt, készüljünk fel az ünnepre. A háziasszony is, ünnepek előtt vagy mikor vendégeket vár, süt, főz, készülődik, mitegy fölajzva ezzel a többieket is az ünnep fontosságára. Add el mindenedet- mondja Krisztus. Mi túlságosan pazarlók vagy szűkmarkúak vagyunk. Gyűjtögetünk. El kell adnunk képességeinket, kézügyességünket, mosolyunkat, mindent, amit kaptunk el kell ajándékoznunk, hogy ezáltal gazdagodjunk is. Jézus a modell, aki mindig és mindenkor, mindenben előttünk kell álljon.


   Mi önmagunk is egy írott evangélium vagyunk. Tükörképei Jézus evangéliumának, jobban mondva egyéniségünk tükre annak, amit megélünk az evangéliumból. De ez többnyire egy rövidített, felhigított vagy hamis evangélium, amit mi írunk. Nekünk is meg kell fosztanunk ezt az evangéliumot a mítoszoktól, hogy hitelesek legyünk, s valóban azok, akik Jézus evangéliumát hirdethetik életükkel. Sokan ma egy hamis evangéliumról tesznek tanúságot életükkel, amikor közömbösek, közönyösek, eltaszítják maguktól embertársukat, s elmennek mellette. Jézus szeretetét átadva, neki utat nyitva kell élnünk, s továbbsugározni embertársaink felé, ajándékozva ezt a többieknek, s így mi is még többet kapunk Istentől.

   Bármit is teszünk a legkisebbeknek is, Jézusnak tesszük. Az önzés meggátol bennünket ebben a nyitottságban és kiáradó szeretetben. Le kell vetnünk önzésünket, s meg kell nyílnunk Jézus szeretetének. Írjunk mi is evangéliumot, a saját magunkét! A szenvedélyek, bűnök, önzés, hamisságok stb. meggátolnak bennünket a tisztaságban. Legyen tevékeny a szeretetünk. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumnak! Ámen.
Viszlát!

2010. december 16., csütörtök

86. Olajfesték avagy egyedül semmire sem megyünk

Üdv kedves Olvasó!

2000. március. 11. Szombat.
Szentmise
   A szentistváni templomban voltam a ma esti misén. Nagyböjt első vasárnapjának előestéje volt. A plébános arról prédikált, hogy szerdán kezdetét vette a Szent Nagyböjt ideje a hamvazással. Ember emlékezzél, hogy porból lettél és porrá leszel. A böjt ideje alatt a lila szín használatos, amely egy mély szín, ezzel is jelezve, hogy mélyen nézzünk magunkba, gondolkodjunk el. Tisztítsuk meg lelkünket, szülessünk újjá. Bánjuk meg bűneinket, határozzuk el, hogy megváltozunk. Ehhez Jézusra van szükségünk. Nem elég csak megbánni a bűnöket, elhatározni a jót, egyedül semmit sem tehetünk, nagy az adósságunk, magas a megváltásunk ára. Szükségünk van Jézusra, az ő kereszthalálára, szenvedésére. „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekesznek.” A test most kicsit háttérbe szorul, a lélek megtisztulásával törődünk többet ez idő alatt. Azt mondta a plébános, ne feledjük, hogy testünk csak egy „göröngy”, a lélek üdvözül, hogy új testben támadhasson fel. Hiába cicomázzuk, szépítgetjük, sportoltatjuk és erősítgetjük, ha lelkünk közben kárt vall.

   A Szent Nagyböjt ideje alatt gondolkodjunk el Jézus szenvedésein, tisztuljunk meg. Sok olyan szennyeződés rakódhat testünkre, ruhánkra, amit szappannal, mosószerrel eltávolíthatunk, de vannak makacs foltok és piszkok is, amelyekhez már erősebb oldószerre van szükség. Ha kezünkön olajfesték van, ahhoz már nem elég a szappan, benzinnel kell lemosni. Így van ez lelkünkkel is, nem elég megbánni bűneinket és újat kezdeni, egyedül semmire sem megyünk. Persze mindezek kellenek, de Jézusra van szükségünk, kereszthalálára és feltámadására. Ámen.  ("Asszony, ne engem sirass, hanem magadat és gyermekeidet.")
Viszlát!

2010. december 15., szerda

85. Békesség Néktek

Üdv kedves Olvasó!
2000. március. 10. Péntek. 
Szentmise
   A mai szentmisén a belvárosi templomban voltam, melyet Virág atya (régen a Barátoknál volt plébános) tartott. Tajdina atya és egy fiatal kispap volt még mellette. Az evangélium a tékozló fiúról szólt. Békesség néktek, ez Jézus köszöntése. Mi is tudjunk majd úgy köszönni egymásnak a Nagyböjt idejének végén. Mesélt egy történetet az atya, melyben egy fiú kiküldetésbe ment Amerikába, s búcsúzott szüleitől, azt mondta nem fog visszajönni. Várja az élet, a kihívás, itthon már unja magát. Ez volt a válasza, mikor az apja rákérdezett, hogy miért megy el. Talán utálsz bennünket vagy nem szereted az otthonod?  De az apa végül is elengedte, mert nem akarta itthon kényszeríteni. Így tesz mennyei Atyánk is, mikor tékozló fiúként elhagyjuk őt. Nem zsarnokoskodik, szabad akaratot ad nekünk, de figyel ránk és visszavár. Ez a fiú is mondta apjának, hogy egyszer talán majd hazajön, mert egy otthona van csak az embernek, s ott mindig várnak rá. Egyszer egy fiatal házaspár sétált egy gyermekfalu udvarán,  ahol árvák laknak, s egy kislány szaladt oda hozzájuk. Ugye ti vagytok a szüleim? Mit tudtak erre válaszolni?  Nem, nem kislány.

   Mi is sokszor árvának és elhagyatottnak, magányosnak érezzük magunkat. Mi is megkérdezzük az atyát, ugye Te vársz ránk?  Ő nem hagy minket árván. A mai világra a kapkodás, keresés, depresszió jellemző. Nem találjuk helyünket. (A lázas beteg cserélgeti a párnáját, pedig nem a párnában, hanem saját magában van a láz.) De Isten hív és nyugodalmat ad. Egyszer egy molnár a hátán egy zsák búzával a malomba igyekezett. Ahogy egyre közeledett, erősebbnek érezte magát és könnyebbnek a zsákot. Mikor odaért és levette válláról, akkor látta, hogy a zsák kirepedt és a búza elszóródott. Mi is így vagyunk az atyai örökségünkkel. Azt mondják, a búza az élet. A mi életünk is így csordogál el lassan. Távol az Atyától, messze tekintetétől tékozlóként élünk. De ő hív és visszavár. Ne csüggedjünk, ha a baj már megesett, s tékozlóként vergődünk most valahol. Lehet, hogy nem így akartuk, nem tékozlók akartunk lenni, de így alakultak a dolgok. Menjünk vissza mennyei Atyánkhoz, aki megszabadít bennünket, s új életet ad. Ámen.

   (Iván atyánál gyóntam, s azt mondta, hogy Isten megbocsájt nekünk, mi is bocsássunk meg önmagunknak. Amikor Péter levette tekintetét Jézusról, a háborgó tengert és a habokat látta, s rögtön süllyedni kezdett. Mi is így vagyunk, amikor nem Jézusra nézünk, s úrrá lesznek rajtunk félelmeink. Bűneinket fájdalomként mindig ajánljuk fel Jézusnak, hiszen a szentgyónásban ő mindig hív bennünket. Amikor az ember Jézus mellett dönt, a sátán ezerszeres erővel támad, de ha elbukunk, ne keseregjünk, mindig tudjunk újra kezdeni Jézussal, s bűneinket fájdalomként felajánlani neki és letenni nála. Ámen.)
Viszlát!

  

2010. december 14., kedd

84. Tudjunk bűnbánatot tartani és állandóan újrakezdeni

Üdv kedves Olvasó!
2000. február. 13. Vasárnap.
Szentmise
   A mai evangélium arról szólt, amikor Jézus visszaadta egy vak koldus szemevilágát. Jenő atya prédikált, s arról beszélt, hogy Krisztusban testvérek vagyunk. Ő a fej és mi vagyunk a tagok. Ő a szőlőtő és mi a beléoltott vesszők. A kéz nem különülhet el a lábtól. Szeretnünk kell egymást, felelősek vagyunk egymásért. Oda kell figyelnünk egymásra és segítenünk kell egymásnak. Jézus szeretete velünk van a világ végéig. Ámen.

2000. február. 20. Vasárnap.
Szentmise
   A mai evangélium arról szólt, amikor Jézus egy házban tartózkodott és gyógyított. Négy ember felmászott a tetőre, leszedték a cserepeket, s béna barátjukat leengedték hordágyon hozzá, mert másképp nem lehetett bejutni a nagy tömegtől. Jézus megbocsájtotta bűneit. Mi is azért megyünk Jézushoz, hogy megtisztuljunk bűneinktől. Ahogy a béna fölkelt ágyáról és járni kezdett, mi is ugyanúgy meggyógyulhatunk testileg és lelkileg egyaránt. Nem a múltat kell néznünk, hanem a jelenben kell élnünk és a jövőre tekinteni. Beszélt még Jenő atya a halálos és a bocsánatos bűnökről is. Az nagy bűn, ha valaki lelkileg meghal, nem keresi vagy elutasítja Istent. Persze vannak bocsánatos bűnök is, melyeket megvallva áldozáshoz járulhatunk és így egyesülhetünk Jézussal. Nagyon fontos, hogy bánatot tartsunk, elvégezzük az elégtételt. Régen a bűnösök az egész közösség előtt vallották meg bűneiket. Mi lenne, ha ma is ez lenne a gyakorlat? Bizony, sokan kimennének a templomból. Isten szeret minket, megbocsájt és hív bennünket. Gyakran visszaeshetünk hibáinkba, csak legyen bennünk az a lelkület, hogy tudjunk bánatot tartani és állandóan újrakezdeni. Ámen.

Viszlát!

2010. december 13., hétfő

83. Tartsd meg a csendet és a csend megtart Téged

Üdv kedves Olvasó!
2000. január. 30. Vasárnap
Szentmise
   Ma a Barátok templomában voltam, Jenő atya prédikált a papokról, megosztottságukról, fogyatkozó számukról. Beszélt az emberek félelmeiről és szorongásairól, elfeledett múltunkról, nemtörődömségünkről. Ámen.

2000. február. 06. Vasárnap
Szentmise
   A mai szentmisén Jenő atya prédikált. Jézus gyógyításairól szólt az evangélium. Előtte Pál apostol leveléből, majd Jób könyvéből is olvastak fel részletet. Jézus gyógyított, de mindig tovább folytatta útját. Ha betért egy településre, nem gyógyított meg mindenkit, hanem továbbment és hirdette az evangéliumot. Jenő atya is arról beszélt, hogy a papság legfontosabb feladata az evangélium hirdetése, s csak ezeket követi a szentmise bemutatása és a szentségek kiszolgáltatása. Pál apostol is azt írja levelében, hogy mennyire fontos az evangelizáció, a hit, mely reményeink szilárd alapja. Beszélt még Jób könyvéről is, melyben Jób szenvedései vannak, s melyek nagyon jól illenek a ma emberére is, habár kétezer vagy még több éve íródtak. Félelmeink, szorongásaink, Isten keresésünk. Csak Isten tudja megadni mindazt, amire lelkünk éhezik. Manapság a pénzben, hatalomban keresik a kielégülést és egyéb dolgokban. Ha valaki beteg, egymás után keresi fel az orvosokat, gyógyítókat, akik temérdek pénzt szednek el tőlük. Az elsőnek mindig annak kell lennie, hogy Istent keressük és hozzá forduljunk segítségért. Jób napjai is egymás után peregtek, gyorsabbak voltak a vetélőnél, ha lefeküdt, a reggelt várta, ha megpirkadt, az estét kereste már. A ma emberének is ilyen gyorsan peregnek a napjai, s ha visszanéz elmúlt éveire, megkérdezi, mi áll mögöttem, mit tettem eddig. Mit nyertem és mit vesztettem, mit kerestem eddigi életemben. A pénzt, hatalmat kerestem-e vagy egyéb ilyesmit nap nap után, megállás nélkül, miközben elvesztettem barátaimat, családomat, gyermekeimet vagy valami mást. Mi is elsősorban Istent keressük, s ő segít nekünk. Ámen.


   Tegnap, azaz szombaton este a belvárosi templomban voltam szentmisén, amit Iván atya tartott. Természetesen ott is ugyanaz volt az evangélium és előtte az olvasmány és a szentlecke is. Iván atya is beszélt Jézus gyógyításairól, s arról, hogy Jézus nem maradt sohasem egyhelyben, hanem mindig továbbment. Beszélt Pál apostolról, az evangelizáció fontosságáról. Elmondott egy kis kínai népmesét, amely arról szólt, hogy lent a pokolban asztalhoz ültek a rossz lelkek és lakmározni akartak. Körülülték az asztalt, amelyen finomabbnál finomabb falatok sorakoztak. Különleges evőeszközük volt azonban. Egy nagyon hosszúnyelű villa, keskeny kis fejjel, amire csak nagyon nehezen lehetett  felszúrni a falatot. Ha sikerült is ez valakinek, a többiek kárörvendve és irigykedve verték le villájukkal a falatot, mert ha nekik nem sikerül, hát a másiknak se sikerüljön. Igen ám, de még ha valakinek sikerült is, olyan hosszú volt a villa nyele, hogy nem bírta szájához emelni a falatot, s nemsokára mindenki éhen halt. A szomszéd szobában is lakmároztak, csak az a mennyország volt. Ott is mindenkinek hasonló volt a villája, de ott segítették egymást, hogy sikerüljön felszúrni a falatot, s a hosszúnyelű villával mindenki a szemben ülőt etette meg. Így mindenki jóllakott. Beszélt még Iván atya egy apácáról is, aki panaszkodott egyszer, hogy nem tud imádkozni, mert zavarja szenvedése, betegsége és így nem tud kellően odafigyelni és koncentrálni. A pap azt tanácsolta neki, hogy a szenvedésnek is van értelme, s ajánlja fel azt valakiért vagy valamiért, így értelmet nyer az imája, s sokkal könnyebb lesz imádkozni.


   Beszélt még Iván atya arról is, hogy milyen nehéz az embernek mindenütt ott lenni és helytállni, de Jézus segít nekünk ebben. Téged keres mindenki Mester, mindenkinek a lelke Téged éhez és szomjaz. Csak Jézus tudja egyedül betölteni bennünk az űrt. Ezután még könyörgéseinkben kértük, hogy vigasztalja meg a szomorkodókat Isten. Mindenkinek megvan a keresztje, amit hordozni kell, s amiben Jézus segít. Mindenki szenved, de a szenvedést fel lehet ajánlani, s később gyümölcsöt terem. Tanuljunk meg várakozni, s a várakozás gyümölcsöt hoz majd. Ámen. Szép vasárnapot és jövő hetet kívánt még Iván atya. Tegnap is, azaz szombaton és ma is volt Balázsolás. Szent Balázs püspök a torokbajok nagy gyógyítója volt, s bennünket is megáldottak, hogy kerüljön el bennünket is a torokbaj és minden más baj.


   Ma este még volt Ifjúsági találkozó a Barátok templomában, s előtte mise. Schindler atya prédikált. Beszélt Jézus gyógyításairól, s hogy Jézus mindig továbbment egy másik helyre, hogy hirdesse az evangéliumot. Pál apostol leveléből az derült ki, hogy mindenütt jelen lenni és hirdetni az evangéliumot. Mesélt egy történetet Schindler atya, misét tartott a héten valahol, s a templomban iskolás gyerekek zenéltek. Egyik társuk, egy kislány, egy tanárnő karján figyelte őket. Illetve csak hallgatta, mert vak volt. A tanárnő saját arcához szorította a kislány arcát, s így élvezték a zenét. Gyönyörű jelenet volt. Egyszer egy kínai professzort meghívtak Németországba. Megérkezett a repülővel, elémentek, s fogták a bőröndjeit, sietni kell, mondták neki, mert öt perc múlva indul a busz. Öt perc múlva? – kérdezett vissza. Mennyi mindent lehet öt perc alatt csinálni! Rohanás a mai világban, nagyon nagy baj.
Meg kell állnunk, el kell csendesednünk. Német László egyik könyvében olvashatjuk: Tartsd meg a csendet és a csend megtart téged. Ámen.
Viszlát!

2010. december 12., vasárnap

82. Örvendezzetek az igazságban avagy adjunk helyet a lelkünkben, bánjunk szelíden a világgal és egymással

Üdv kedves Olvasó!
Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában a diákmisén Schindler atya prédikált. Az evangéliumban arról volt szó, amikor Keresztelő Szent János börtönben van, elküldi tanítványait Jézushoz, hogy kérdezzék meg tőle, hogy Ő az eljövendő, akire várnak? Jézus erre azt válaszolja, hogy a vakok látnak, a sánták járnak, süketek hallanak, betegek meggyógyulnak és hirdetik a szegényeknek az evangéliumot. Jézus Jánosról is beszélt: Miért mentetek ki a pusztába? Hogy széltől lengetett nádat vagy finom ruhába öltözött embert lássatok, esetleg prófétát? Annál is nagyobbat, aki előkészíti az Úr útját. Asszonyok szülöttei között Keresztelő Jánosnál nincs nagyobb, de aki a mennyországban a legkisebb, nagyobb nálánál.
Ma meggyújtottuk a harmadik ádventi gyertyát, örvendezés vasárnapja van.


   Ha végignézünk mai világunkon, nagyon sok fiatal szívében tapasztalhatunk valami szomorúságot, hihetetlen lelki mélységeket. A hét folyamán kapott az atya egy email-t, amit egy ismerős család Szegeden tanuló egyetemista lánya írt neki. Azt a címet adta levelének, hogy Tolvajok. Estefelé előadásra sietett az egyetemre, közben ahogy ment, a kirakatok fényei világítottak, bennük megannyi karácsonyra felhívó ajándék és kütyü, porcelán betlehem, melyek igazából csak pótdolgok, mint amikor sütemény sütéskor próbáljuk valamivel helyettesíteni az igazi hozzávalót, az íze nem az igazi. Ahogy így rohant az utcán és elgondolkodott ezekről a dolgokról, az órájára pillantott, nehogy elkéssen és mikor felnézett, hirtelen megállt és tágra nyílt szemekkel, a csodálattól elámulva vette észre, hogy egy Betlehem áll az utca közepén. Igazi szalmából, kukorica szárból és csuhéból, szépen berendezve a Szent Családdal és állatokkal. Az idő múlása és az előadás már nem is volt annyira fontos neki, ahogy így elmerengett a Betlehemnél, Mária kezében a kis Jézust szemlélve. Béke, megnyugvás és öröm költözött a szívébe, jó volt ott elidőzni. Aztán hirtelen arra gondolt, hogy mi lett volna, ha annak idején valaki ellopja a kis Jézust, magával viszi, szeretgeti, felneveli és vigyáz rá, megóvja a rá váró rossztól, tudva a jövőt, a titkokat, melyet Nap, Hold és csillagok mutatnak. Elégeti még a tövisbokrokat is.


   Aztán azon kapja magát, hogy mindvégig Jézus az, aki igazából őt vígasztalja, óvja és terelgeti életében, amikor jönnek a sötét fellegek. Azt vette észre ez az egyetemista lány itt a Betlehemet csodálva, hogy most ő az, aki ellopja a kis Jézust, be a kabátja alá, a bőre alá, a szíve mélyébe. Jézus azt akarja, hogy ellopjuk. Ebben a siető, kizsákmányoló világban békét és megnyugvást, vígasztalást és örömöt hozzon az emberek szívébe, arcukon mosollyal. Szinte hihetetlen ez a fajta hit, ennek az egyetemista lánynak a szívében.
Pál apostol írja, hogy az Úr közel. Örvendezzetek és szelíd lelkűségetekről legyetek ismertek az emberek között. Ez az egyetemista lány most észrevette, hogy az Úr közel és ebben a pillanatban megérintette a szívét.


   Van még egy kis történet, amiről egy háromgyermekes riporternő ír, hogy Mikuláskor azt mondta a gyerekeinek, hogy tisztítsák ki a kis csizmájukat, mert jön a Mikulás. Mire a fia megszólalt, hogy ugyan minek anya, úgy is te vagy a Mikulás. Aztán a nagyobbik nővére mégiscsak kitisztította a kis csizmát. Reggel, amikor megkérdezte őket az anyukájuk, hogy van-e benne valami ajándék, a fia csak annyit válaszolt, hogy aha. Visszaemlékszik ez az anyuka, hogy régen, amikor még picik voltak a gyerekek, mennyire izgatottan várták a Mikulást, aki belepotyogtatott valami szép kis ajándékokat a kitisztított kis csizmácskákba, mennyire örültek neki. Ugyanezt tapasztalta ez a riporternő a karácsonyi vásárokon is, ahol régen az emberek sürögtek-forogtak, elhozták maguk által fából készített kis dolgaikat. Mintegy tíz év elteltével sokszor csak fásult, lehangolt, unott arcokat lát. Vegyük észre, hogy az Úr közel és örvendezzünk a szívünkben! Az Úr nem csak akkor van közel, amikor az majd az életünkben és mindenkiében egyszer eljön, hanem most is jelen van ebben a világban, közel hozzánk, csak észre kell vennünk Őt. Ebben a sietős, gyors és kizsákmányoló világban, ahol az evés, ivás az első, sokszor még unokáikat is kieszik az emberek mindenükből.


   Vegyük észre, ahogy ez az egyetemista lány a Betlehemnél vagy a riporternő és ahogy Pál apostol is írja, hogy az Úr közel! Lopjuk be szívünkbe Jézust, hogy örömöt, békét és megnyugvást hozzon. Bánjunk szelíden a világgal és egymással, ne legyünk önzőek, vegyük észre a másikat és adjunk helyet, teret lelkünkben a másik ember lelkének, hogy mosolyt hozzunk az arcára és örömöt a szívébe, ámen.
(2010.december.12.Vasárnap-Ádvent 3. vasárnapja, Örvendezés vasárnapja, Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)

Szentmise
   Ma délután 4 órakor a Józsefvárosi templomban családi vasárnap volt. Az evangélium természetesen ugyanaz volt, mint délelőtt. Szokás szerint, mint ebben az évben mindenkor, Zsolt atya prédikált. Mesélt egy bohócról, de előtte feltett egy találós  kérdést a gyerekeknek, hogy ki az az ember, illetve mi az a foglalkozás, amely örömet szerez az embereknek és megnevetteti őket. Miután a gyerekek kitalálták, hogy a bohócról van szó, kezdte el mondani, hogy ha civilben állna itt egy bohóc, nem is tudnánk róla, hogy az. Mert amikor bohóckodik, akkor mindig kimaszkírozza magát, piros krumpliorra, kócos haja van, labdákkal zsonglőrködik, tortát dobál a másik arcába. Tehát csak bizonyos helyzetekben bohóckodik, amikor nevettetni akarja az embereket. Egyszer egy bohóc öltönyben járta a falvakat és szeretett volna fellépni, de nem foglalkoztak vele. Utána bohócruhában tette ugyanezt és ekkor az emberek már elmentek az előadásra. Amikor átöltözött, akkor vették észre, hogy ugyanarról az emberről van szó, aki előzőleg öltönyben is szeretett volna előadást megbeszélni velük, de akkor nem foglalkoztak vele. A bohóckodás az egy szerep, amit bizonyos közegben elfogadunk. Sajnos az emberek is így vannak ezzel a mai világban, hogy idomulnak mindig ahhoz a közeghez, ahol éppen vannak, sokszor kimaszkírozzák magukat.
   Az igazságban örvendezni, az megszabadít minden kötöttségtől. Lelkünket szabaddá teszi Jézus szeretetében. Örvendezzünk mi is mindenkor leplezetlenül az igazságban. Ámen.
   (Mise végén Szabolcs atya, mint házigazda, megköszönte Zsolt atya egész évi szolgálatát és mindenkiét, aki részt vett a mai szentmisén. Megerősödve menjünk haza mise után, hogy fény lehessünk a világban a többi ember számára. A plébánián ezután volt egy kis szeretetlakoma, agapé is).
(2010.december.12.Vasárnap-Ádvent 3. vasárnapja, Örvendezés vasárnapja, Józsefvárosi templom, Zsolt atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!

2010. december 11., szombat

81. Jóság, szeretet, megértés

Üdv kedves Olvasó!
2000. január. 29. Szombat
Szentmise
   Ma a belvárosi templomban voltam, Keve atya misézett, szépen prédikált. Jézus Kafarnaumban a zsinagógában meggyógyított egy megszállottat. A jó cselekedetekről beszélt az atya a prédikációban. Elmesélte Victor Hugo: Nyomorultak című regényének a lényegét. Jan Valjan-ról beszélt, hogy bűnösből hogyan lett jó ember, s hogy egyszer hogyan mentette meg őt a csendőrök elől a püspök, akit meglopott. Megérintette őt Jézus kegyelme, s utána sok emberrel tett jót. Mi is legyünk jóságosak, szeretőek és megértőek. Ezután Szent Erzsébetről beszélt, aki királynő volt, mindig jót tett a szegényekkel, de egyszer amikor el kellett hagynia a palotát három gyermekével, senki sem fogadta be őt. Végül meghúzódtak valahol, s ő hálaéneket mondatott a templomban Istennek mindazért, amit kapott életében. Ámen.
Viszlát!

2010. december 10., péntek

80. Odafigyelés és belső hallás

Üdv kedves Olvasó!
2000. január. 23. Vasárnap
Szentmise
   Ma Jenő atya prédikált, az evangélium ugyanaz volt, mint tegnap, Jézus összegyűjti tanítványait, hogy emberek halászaivá tegye őket. Jenő atya két fontos szót említett. Odafigyelés és belső hallás. Rögtön el is mesélt egy kis történetet. A plébániára a minap bejött egy hajléktalan és panaszkodott. A történetet végighallgatta egy idős néni is és mikor a fele olyan idős hajléktalan kiment a plébániáról, egy bankót tett az asztalra. Odafigyelt a történésekre és egy belső hang késztetésére pénzt adományozott. Jó lesz az kenyérre, tejre a hajléktalanoknak. Valami ilyesmi a belső hallás. Mester szólj és meghallja a Te szolgád!

   Mindennapi életünkben odafigyelünk-e arra, mikor szólít meg bennünket Jézus? Belső hallásunkkal meghalljuk-e hívó szavát? Teljesítjük-e kéréseit? Hittünk a szeretetben -mondják a tanítványok. Tehát a legfontosabb az odafigyelés, belső hallás és cselekvés. Várakozzunk és legyünk figyelmesek mindenkor, hogy észrevegyük Jézust, ha szól hozzánk. Halljuk meg hívó szavát és teljesítsük azt, amit kér. Odafigyelés Jézus szeretetére, belső hallás Jézus szerető szavára és a szeretet teljesítése. Legyenek fontosak számunkra is. Ámen.
Viszlát!

2010. december 9., csütörtök

79. Legyünk örvendezők a reménységben

Üdv kedves Olvasó!
2000. január. 22. Szombat
Szentmise
   Ma a belvárosi templomban voltam, Iván atya prédikált. A prédikáció arról szólt, hogy Jézus összegyűjti tanítványait, hogy emberek halászaivá tegye őket. Mesélt egy történetet egy gazdag hercegről, akinek sok aranya és csillogó ékszere volt, amiket nagy gonddal őrizgetett és mindennap felékesítette velük magát.
A reggeli felkelő nap fényében gyönyörűen csillogtak ezek az ékszerek, s az emberek elismeréssel nyugtázták a herceg pompáját. Ám egyszer valahogy a nap más oldalról világította meg a herceget, s nem tündöklött már olyan szépen. Valami árny féle jelent meg mellette. A herceg felpattant lovára és elkezdett vágtatni, de talán még most is vágtat, hogy megszabaduljon árnyékától. Mi is vegyük észre életünkben, hogy vannak értékeink, de ugyanakkor hibáink is. Tanuljunk meg mindezzel együtt élni, ne meneküljünk önmagunk árnyékától, ismerjük meg önmagunkat és fogadjuk el.


   Van még egy történet, amely egy kismadárról szól, ez a kismadár egy nagy sivatagban élt, csak egyetlen száraz kis fácskája volt, amire mindig rá tudott szállni. Egyszer egy nagy szél kicsavarta  ezt  a kis száraz fát és a kismadár elkezdett repülni át a nagy sivatagon. Ő azt hitte, hogy ez az egyetlen kis fácska van csak, de ezt is elvesztette. Nem bírta már tovább erővel, étlen és szomjan lehullott a földre, a forró homokba, a repüléstől elcsigázva. De ekkor meglátott egy hatalmas oázist, tele zöldellő és gyümölcsöktől roskadozó fákkal pár méterre tőle. Összeszedte minden erejét, felröppent és eljutott az oázisba. Isten felsegítette őt és egy sokkal gazdagabb helyre vezette, mint azt hitte volna és mint ahol valaha is élt. Mi is így vagyunk ezzel, ha már csak egy kis száraz fánk van, amiben hiszünk és ami vigaszt nyújt és azt is elvesztjük, Isten új erőt ad, hogy rátaláljunk egy sokkal gazdagabb helyre és megajándékoz bennünket egy zöldellő oázissal, gyümölcsöktől roskadozó fával. Felemel bennünket is Isten a bajban, felröppenünk, mint a kismadár, hogy újra szárnyalhassunk. Legyünk örvendezők a reménységben. Ámen.
Viszlát!

2010. december 8., szerda

78. Mester hol lakol? (2.)

Üdv kedves Olvasó!
2000. január. 21. Péntek.   (Baptista imaház)
Prédikáció
   Ezen a héten ökumenikus imahét van. Az imaházban Binszki József atya mondott szentbeszédet. Mester hol lakol? Ezzel a mondattal indított. 1997-ben Franciaországban volt 60 fiatallal egy nagyszabású világifjúsági találkozón, ahol a keresztény fiatalok jöttek össze. Ez a mondat volt akkor is a jelmondat. Mester hol lakol? Jézus hol lakik, tudjuk-e? Az ember Jézust keresi. Mi is megkérdezzük életünkben számtalanszor ezt, feltesszük a kérdést újra és újra. Valaki nem szól, nem kérdez, hanem az élete egy nagy kérdőjel, egész lényében látható ez a kérdés, hogy lelke Jézus után kiált. Fontos, hogy legyenek emberek, akik tanúságot tesznek Jézusról, akik hiteles életet élnek és akiknek hihetünk. Jézus ott lakik Csecsenföldön is, ahol most háborúznak, Törökországban a földrengés súlytotta területek romjai között is, Kárpátalján is és mindenhol. Jézus ott lakik a református, katolikus, evangélista és baptista templomokban is. Mert Jézus mindenütt ott van, ahol emberek vannak és akik hisznek benne.

   Volt egyszer egy megtörtént eset Dél-Amerikában, a gazdagoknak és a szegényeknek külön templomuk volt. Egyik hétvégi szentmisén két szegény kisgyerek  bejutott a gazdagok templomába. Egy zsákot vittek, benne kevéske kenyérrel és pár zöldségdarabbal. A templomi szolga ki akarta őket zavarni, de ők szép lassan az oltárig mentek és megkérdezték, hogy hol van a gazdagok Jézusa? Mert ők szegények és azt akarják, hogy gazdag szüleik legyenek. A templomban néma csend volt, de végül is a templomi szolga kizavarta őket. Ők hangosan megjegyezték, menjünk, úgy látszik a gazdagok Jézusa ma nincsen itt a templomban.

   Van még egy történet, ami arról szólt, hogy Isten megkérdezett egyszer egy bölcset, hogy hová bújjon el az emberek elől, mert bújócskát szeretne velük játszani. Megkérdezett már okos embereket, akik azt mondták, bújjon el a legmagasabb hegy tetejére, de ott úgyis megtalálják. Angyalai azt javasolták neki, bújjon el a legmélyebb óceánba, de ott úgyis megtalálják. A bölcs ezt tanácsolta neki: bújj el az emberi szívek mélyére, ott fognak legutoljára keresni. Mester hol lakol? Jézus ott lakik az emberi szívek legmélyén. Találjuk meg Őt. Ámen.
Viszlát!



2010. december 7., kedd

77. Gyümölcsöző élet (2.)

Üdv kedves Olvasó!
2000. január. 16. Vasárnap.   30 éves vagyok
Szentmise
   A mai szentmisén Jenő atya beszélt, az ökumenizmusról. A jövő héten kezdődik ennek jegyében egy imahét. Mondott egy kis történetet, amelyben egy kisfiú búsan és szomorkodva meséli, hogy kikaptak fociban a reformátusoktól (a kisfiú katolikus volt).
   A szentmise lényege arról szólt, hogy mi is legyünk győztes beállítottságúak, s próbáljunk meg úgy „focizni” életünk minden területén, hogy az gyümölcsöző legyen, s felfigyeljenek ránk. Mert csak ha cselekedetekkel igazoljuk hitünket, leszünk hitelesek mások előtt. Haladjunk az önismeret útján, valljuk meg hibáinkat és dícsérjük az Urat az elkövetkező héten. Az egység jegyében teljen ez el. Tudjunk bocsánatot kérni másoktól, mint ahogy azt a Szentatya is tette, azokért a bűnökért, amelyeket az egyház követett el a hosszú idők során.
Találjunk rá mi is kapcsolatainkban Jézusra, közösen imádkozzunk és valljuk meg hitünket. Ámen.
Viszlát!

2010. december 6., hétfő

76. Mester hol laksz? (1.)

Üdv kedves Olvasó!
2000. január. 14. Péntek  („Második Péntek”- Szentistván)
Szentmise
   Ezen a pénteken a szentistváni templomban volt Szentmise. Rövid prédikáció után közös meditáció és imádság következett öt perces csendben. Ezután az atya beszélt a szeretetközösségről, hogy a mai világban milyen nagy szó az, ha már ketten is egy akaraton vannak a világon valamilyen kérdésben. Jézus is azt mondja, ha ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, megadom nekik azt, amit kérnek. Ámen.

2000. január. 15. Szombat
Szentmise
   Ma este a belvárosban voltam, Iván atya mondott prédikációt. Arról beszélt, hogy mikor Keresztelő János két tanítvánnyal állt, jött velük szemben Jézus, az Isten Báránya. A tanítványok megkérdezték tőle: Mester, hol laksz? Jézus megmutatta nekik lakhelyét. Gyertek és kövessetek engem, megmutatom, hol lakom. És tulajdonképpen Jézus lakhelye a mi szívünk. Jézus a szívünkben lakik.
   Volt egyszer egy varacskos disznó, aki a trópusi mocsaras területeken élt és nem volt megelégedve saját ábrázatával, amint egy tisztavizű tóban szemlélte magát. Csúnya, bibircsókos ábrázatom van, bárcsak lennék olyan szép kék, mint ezek a halak itt a vízben, amelyek úszkálnak. Utána tovább ment, meglátta a zsiráfot a szép hosszú nyakával, amint legelészik, s azt mondta: bárcsak nekem is lenne ilyen szép, hosszú nyakam! Továbbmenve az oroszlánt pillantotta meg szép nagy sörénnyel, s felkiáltott: bárcsak nekem is ilyen szép nagy sörényem lenne! Egyszer elaludt, s azt álmodta, hogy egy kék állat, hosszú nyakkal és nagy sörénnyel. Nagyon meg volt elégedve önmagával. Azt is álmodta, hogy arra jön egy ember, meglátja őt, gyorsan szalad az állatkertbe és jelenti az igazgatónak, hogy egy ritka, egyedi, szép példányt látott, gyorsan fogják el, mert ilyen nincsen több a világon. El is fogták és ketrecbe zárták. De ekkor felébredt, s azt gondolta, de jó, hogy szabad vagyok, még ha ilyen bibircsókos is vagyok! Mi is legyünk megelégedve saját értékeinkkel, ismerjük meg és fogadjuk el önmagunkat. Mindenkinek megvan a saját egyéni útja, ahogyan és amelyen Isten vezeti őt. A jövő héten kezdődik az ökumenikus imahét-erről is tett említést Iván atya. És azt is üzente még, hogy legyen boldog és szép vasárnapunk és ha a másik ember szemébe nézünk, ne feledjük, hogy Isten néz vissza ránk. Ámen.
Viszlát!

2010. december 5., vasárnap

75. Egy szál virág

Üdv kedves Olvasó!

Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, Schindler atya prédikált. Ma gyújtottuk meg a második ádventi gyertyát. Miért ragadja meg az embert az ádvent? Az ádvent a jövőről szól és nem a múltba tekint. Lehet az ember beteg, elesett, szegény, fiatal vagy öreg, az ádvent azt jelenti, hogy van jövőnk.


   Az evangélium Keresztelő Szent Jánosról szólt, akiről a próféta is így jövendöl:"A pusztában kiáltónak szava." Térjetek meg, mert közel van Isten országa. Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek el ösvényét-hirdeti Keresztelő Szent János, aki teveszőr ruhát és bőrövet viselt, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, Júdea és a Jordán vidékének népe és megkeresztelte őket a Jordán vizében. Viperák fajzatainak nevezte a farizeusokat és szadduceusokat. Ne mondjátok, hogy Ábrahám a mi atyánk. Közel az Isten országa, a fejszék már a fák gyökerére vettettek. Teremjetek jó gyümölcsöt, mert aki nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre vetik. Én vízzel keresztellek titeket, de aki én utánam jő, erősebb nálam, még a saruját sem vagyok méltó hordani. Ő megtisztítja szérűjét, búzáját magtárba gyűjti, a pelyvát elégeti.

   Keresztelő Szent János keményen szól hallgatóságához, viperák fajzatainak nevezi őket. Itt a templomunkban a barokk stílusú szószék a 18. században, az 1700-as évek közepén készült. Akkoriban az volt a szokás, hogy a folyosóról a szószékre lépett egy ferences szerzetes és onnan prédikált, hasonlóan kemény beszédében, barokkos stílusban a jelenlévőkhöz. Tehát akkoriban sem volt idegen ez a fajta prédikálás, amikor keményen az emberek fejéhez vágják, hogy viperák fajzatai.


   Az atya gyerekkorában Nemesnádudvaron prédikált egy német származású plébános, Mehringer Sándor, aki Mátraira magyarosította a nevét, negyven évig szolgált ott a kanonok úr, úr volt, mert nagy elfogadásnak örvendett az emberek között. Szerették hallgatni a prédikációit és a gyerekek mindig izgatottan várták, mikor emelkedik meg a hangja és kezd pirosodni a feje, mert tudták, hogy akkor keményen fog szólni. Meg is kapták a magukét hol a nők, hol a férfiak, hol mindkettő. Abban az időben alakult meg a Volksbund, Magyarországi Németek Népi Szövetsége, sokan csatlakoztak hozzá. A falu lakosságának 80 százaléka nem csinált semmit, de voltak, akik itt próbálták hatalmi ambícióikat megvalósítani. Volt olyan alkalom, hogy a keresztelőre vitt gyermek pólyájára nemzeti szocialista szalagot tettek, amit Mehringer atya egy kézmozdulattal letépett. Lett is baja belőle később, ugyanis géppisztollyal akart bemenni a hangoskodó sértett a plébániára, az atya nővére és anyja tartották fel, de egy tárat így is a kapuba ürített és este a plébánia összes ablakát betörték. A Mehringer atyára bízott és általa vezetett közösséget próbálták egyéni hangoskodók, önmegvalósító ambíciózus hatalmi törekvéseikkel rossz irányba vinni. Ekkor az atyának "prófétaként" fel kellett szólalnia és határozottan tennie.

   Mélykúton, Molnár Pali bácsi volt a plébános, aki prédikáció közben mindig megemelte a hangját, amikor észrevette, hogy néhányan szenderegni kezdenek, felébresztette őket. Ebből a két történetből is láthatjuk, hogy néha keményen kell szólni, mint ahogy Keresztelő Szent János, Mehringer plébános kanonok úr vagy Molnár Pali bácsi is tette. Életünkben is sokszor előfordulnak kemény szavak és mondatok. Nem mindegy, hogy mit és hogyan mondunk. Hirtelen felindulásában az embernek sok méreg törhet fel lelke mélyéről, átgondolatlanul. Nem ismerjük még saját emócióinkat, lelki mélységeinket sem teljesen, amikor egymás fejéhez vágjuk, hibáztatva a másikat, hogy viperák fajzatai. Mindig mást okolni a hibákért, akár családon belül is, még ha sokszor igazunk is van netán, akkor sem lehet.


   Vekerdy Tamást említette egyik prédikációjában korábban az atya, aki azt mondja, hogy a gyereknek sokszor még csak nem is a dícsérgetés, bátorítás kell, hanem a családi légkör melege és biztonsága, ahol nyiladozhat, próbára teheti önmagát, szavait, intézkedéseit, felnőtté válását.
   Szükséges konfrontálódnunk. Sok fiatal ma szülei érdemei mögé bújik, ahogy tették ezt egykor a farizeusok is Keresztelő Szent János idejében. Azt mondták, Ábrahám a mi atyánk, mintha ezzel el is intézték volna, hogy ők nem lehetnek bűnösök. Az rendben is van, hogy szüleink örökségét hordozzuk magunkban, de felelőssé kell válnunk egy idő után önmagunkért. Nem mondhatjuk szüntelen, hogy de hát apám és anyám, meg hogy Ábrahám a mi atyánk.

   Az ádventi időszak várakozása, csendje azért is kell, hogy szembenézzünk saját hibáinkkal. Hol tartok most? Nem a másik hol tart, hanem én hol tartok. Hol és mikor csináltam rosszul, hol és mikor csináltam jól? Hol kellett volna kevesebbet vagy jobban csinálnom? Meg kell állnunk időnként és végiggondolni dolgainkat. Fontos, hogy bennünk legyen az ádventi várakozás igénye, a hallgatás készsége és a türelem. A várakozás és a jövő reménye Keresztelő Szent János idejében, a mai világban és kétezer év múlva is ugyanolyan fontos lesz az emberek számára.

   Egy férjjel beszélgetett az atya, aki arról panaszkodott, hogy feleségével nem mennek olyan jól a dolgok. Az atya nem nagyon szokott tanácsokat adni, de most azt mondta, hogy: "Talán egy szál virág." Tényleg, erre nem is gondolt a férj és olyan rég volt már, hogy virágot adott volna feleségének. Manapság, amikor púposra pakoljuk a Tesco-ban a bevásárló kocsit, helyette egy szál virág milyen sokat is ér. Akit addig viperafajzatnak hittünk, egy szál virággal talán elindíthatjuk a szeretetet benne. Az evangélium előtt elhangzott az olvasmányban, hogy Jézus eljövetelekor medve és tehén együtt legelészik, párduc a gödölyével heverészik, az oroszlán szalmát eszik majd és a kisgyerek a vipera lyukánál játszik. Erről szólnak ezek az egy szál virág történetek is. Az ádventi várakozásban, ha bennünk van a vágy a változásra, hogy jobbá legyünk, már tettünk egy nagy lépést előre, ámen.
(2010.december.05.Vasárnap. Ádvent 2. vasárnapja- Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!


Szentmise
   Szombaton este hat órakor a belvárosi templomban Retkes zsolt atya prédikált. Ádvent második vasárnapjának előestéjén természetesen ugyanaz volt az evangélium, mint másnap délelőtt lesz majd a vasárnapi misén, tehát Keresztelő Szent Jánosról volt szó, aki radikálisan lépett fel az emberek között.

   Van egy kis történet, amely a valóságban nem valószínű, hogy megtörtént, inkább csak anekdota, hogy Jézus gyalogolt az úton szűkebb tanítványi körével, amikor egy döglött kutyát láttak. A tanítványok meg is jegyezték, hogy mennyire gusztustalan ez a bűzlő tetem. De mielőtt a kutya elpusztult volna, valószínű vicsoríthatott, mert közelebb érve Jézus megjegyezte, hogy de milyen szép fehérek a fogai! A tanítványok csak a rosszat vették észre, de Jézus még a rosszban is meglátta a jót. Ez a kétfajta hozzáállás a dolgokhoz, hogy észre tudjuk venni a jót, egyfajta lelki állapot eredménye. A bűnben vergődő embert saját hozzáállása, lelki állapota egyfajta sajátos látásmódra korlátozza, még ha megszabadulunk ezektől a hibáktól, bűnöktől, vagyis más lelkiállapotba kerülünk, meg lesz bennünk az a plusz, amivel a dolgok más értelmet nyernek.

   Tegnap az atya egy érdekes játékot játszott az ifis hittanosokkal, mindenkinek nagyon tetszett. Az atya szobáját elsötétítették, becsukták a szemüket és az volt a feladat, hogy képzeljenek el egy szép színes pillangót, amit el kell kapniuk. Eleinte mindenki látta a fényeket, a pillangó színes szárnyait és kergették, de mihelyt nem koncentráltak annyira, figyelmük elterelődött és már nem látták többé, nem találtak vissza hozzá.


   Ez a két történet is jól példázza, hogy az ember figyelmét mennyi minden eltérítheti a helyes útról. Szembe kell néznünk hibáinkkal, hogy visszataláljunk a kegyelem forrásához. Az elmúlt egy hét, ádvent első hete erről is szólt, hogy hibáinkat, félelmeinket, aggódásunkat, kétségeinket próbáljuk felismerni és kitakarítani magunkból és helyet adjunk annak a kegyelmi állapotnak, amelyet Istentől kapunk és aki elfoglalja azt az üres helyet, amit készítettünk magunkban számára. Ekkor életünk új lendületet vesz, új erőre kap. Annak semmi értelme sincsen, hogy ádvent alatt karbatett kézzel, fejünket lehorgasztva üljünk és hallgassunk. Tennünk kell, keményen dolgoznunk, erőre kapnunk és örvendeznünk, mert a következő vasárnap az örvendezés vasárnapja. Találjuk meg életünkben azt a kegyelmi állapotot, pillanatot, amellyel a dolgok más értelmet nyernek, hogy másként, egy új lelki hozzáállással tudjuk szemlélni a világ dolgait.

   Keresztelő Szent János és Jézus is azért lépett fel ilyen radikálisan, hogy felrázza a lanyha, punnyadt zsidóságot, új erőt, megújulást hozva. Találjuk meg mi is életünkben azt a kegyelmi pillanatot, amely egy új látásmóddal, hozzáállással ajándékoz meg bennünket, hogy Keresztelő Szent Jánoshoz és Jézushoz hasonlóan tudjuk szemlélni a világ dolgait. Ez a kegyelmi pillanat lehet az életünkben egy mosoly, egy baráti ölelés, egy kézfogás, kedves szó, egy alázattal teli emberi cselekedet vagy egy csendes hétköznapi pillanat.

   Nagyon fontos a számvetés önmagunkkal, a felismerés és változtatás Isten kegyelméből, hogy átjárjon bennünket ez a lelki állapot, kegyelmi pillanat. Az atya tanúságtételében elmondta, hogy keményen dohányzott még ádvent előtt, de az első héten abbahagyta, nem szívta el a szokásos másfél doboz cigarettáját naponta. Nagy kegyelem érte, mert rengeteg ideje lett. Amikor rágyújtott, 1 cigit 10 perc alatt pöfékelt el és most, hogy abbahagyta 270 percnyi ideje szabadult fel és tudta másra fordítani. Emberi kapcsolataira, ügyes-bajos dolgainak intézésére és imaéletére. Törekedjünk mi is arra, hogy felszámoljuk hibáinkat és helyet adjunk Istennek életünkben. Ámen.
(2010.december.04.Szombat.Ádvent második vasárnapjának előestéje, Belvárosi templom-Retkes Zsolt atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!







    

2010. december 4., szombat

74. Igaz hitből cselekedni

Üdv kedves Olvasó!
2000. január. 09. Vasárnap.  Urunk megkeresztelkedése
Szentmise
   A mai szentmisén Jézus megkeresztelkedéséről volt szó. Alámerítkezett a Jordán vizében és János megkeresztelte Őt. Évente mintegy 16 millió gyermeket keresztelnek meg, s 1 millióra tehető a felnőttek száma. Jézus megkeresztelkedett, pedig nem lett volna szüksége rá, hogy mi is vágyjunk utána, akarjunk olyanok lenni, mint Ő. Magyarországon is egyre inkább fogy azoknak a száma, akik megkeresztelkednek. Régen azért nem volt szükség arra, hogy gyermekkorban kereszteljenek, mert akkor a hit természetes volt, magától értetődő, mindenki abban nőtt fel. Így felnőttebb korában mindenki önállóan tudott dönteni. De a mai világban, amikor milliószámra keresztelik meg a gyerekeket, még így is úgy kell szinte kicsiholni belőlük, hogy valamilyen keresztényi értéket föl tudjanak mutatni. A katolikus családokban is manapság nehezen találhatunk olyan hitből fakadó tetteket, amelyek keresztényi értékeket mutatnak fel. Régen a baptizmus, alámerítkezés volt a divat, manapság a leöntés. Egyszer egy etióp udvarnok beszélgetett Fülöp diakónussal Jézusról és a keresztségről. Amikor a tenger mellé értek, azt mondta az udvarnok: Itt van a víz, mi akadálya van annak, hogy én is megkeresztelkedjek? Fülöp azt válaszolta: Megkeresztellek, ha tiszta szívedből hiszel.
   Az udvarnok kijelentette: Teljes szívemből hiszem, hogy Jézus Istennek fia. Erre Fülöp megkeresztelte őt. A keresztség szentségét sokaknak kiszolgáltatják ma, akik szinte semmi keresztényi értéket nem tudnak felmutatni, s családtagjaik sem. De visszautasítani mégsem lehet a szülőket, ha gyermeküket meg akarják keresztelni. Ha valamilyen értékek felmutatásához kötnék a keresztség szentségét, bizony kevés embert keresztelnének meg manapság. Jenő atya beszélt egy  képviselőről, aki egyszer azt mondta, hogy ő vallásos a maga módján. Azóta egy szekta soraiban látta ülni egy padon, de lehet, hogy már onnan is eljött. Csapódik az ember valahova. Senki sem lehet vallásos a maga módján. A vallás hitből fakad, amit meg kell vallanunk. Sokan azok csapódnak a szektákhoz, akik képtelenek egyedül dönteni, mások döntenek helyettük és irányítják őket. Jakab apostol mondta egyszer, hogy a hit cselekedetek nélkül halott. Azt mondod, te hiszel. Mutasd meg a hitedet cselekedetek nélkül és én megmutatom az én tetteimből az én hitemet. A hit kevés.
Az ördögök is hiszik, hogy egy az Isten, mégis rettegnek tőle. Nagyon fontos, hogy hitünket cselekedeteinkkel mutassuk meg, valljuk meg, tegyünk tanúságot róla. Találjuk meg újra Jézust és kövessük őt. Ámen.
Viszlát!


2010. december 3., péntek

73. A tisztaság és a csend a szeretet otthona

Üdv kedves Olvasó!

Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet, amikor Jézust keresztrefeszítették. Sokan voltak ott bámészkodók, a katonák pedig gúnyolták Őt.
Mellette a bal lator és a jobb lator. Az evangélium után egy körlevél lett felolvasva, a magyar püspöki kartól. Szent Erzsébet és a karitász napja van ma.
   Szent Erzsébet mindössze 24 évet élt, a periférián lévő szegényeknek szentelte életét, ispotályt is alapított, röviddel halála után elismerték életszentségét, a szolgáló szeretet szentje volt. Ma is nagyon sok ember él a társadalom perifériáján, aki rászorul a többiek segítségére. De az igazán nagy segítség a ruha, gyógyszer és kenyér mellett az az, hogyha a rászoruló mellett ott van az ember, aki hitet és reményt ad neki. Sok katasztrófa van szerte a világon, hazánkban is, gondoljunk akár az árvízre, vörösiszapra és sorolhatnánk.

   Visszatérve az evangéliumra, három csoportra oszthatjuk fel azokat az embereket, akik Jézus keresztrefeszítésekor jelen voltak. Az egyik csoportba a bámészkodók tartoztak, akik jelen voltak ugyan, de nem csináltak semmit. A másik csoportba a zsidó főtanács tagjai és a katonák, akik gúnyolódtak rajta. Ez az egyik legrosszabb dolog, amikor kigúnyolják a másik szenvedését. A harmadik csoportban ott volt Jézus anyja, tanítványa János és akik szerették Őt, valamint a jobb lator. Ők emberként voltak jelen. Embernek lenni az embertelenségben.


   Volt a nyár folyamán egy biciklis túra Passau és Pozsony között, amikor Linz közelében, Mauthausennél a hegyekbe érkeztek és a nyári hőségben 20-30 kg-os csomagokkal felmentek a meredek lejtőkön az ottani egykori koncentrációs táborba az atyáék. Nehezen szánták rá magukat, de felmentek és megérte. Politikai foglyok voltak itt egykor, az 1938-as Anschluss után, amikor Németország annektálta Ausztriát. A főtábor a hegy tetején volt, de számtalan altábor volt lejjebb is. Az itteni foglyok követ fejtettek a Linzben folyó építkezések számára. Volt egy meredek lépcső a kőfejtőben, amit csak halállépcsőnek neveztek, itt hordták fel a mázsás köveket, sokszor a szakadékba lőtték azokat, akik már nem bírták. Sokan kérdezhetik, hogy hol volt akkor Jézus? Miért engedte mindezt és ezt a sok bűnt, ami a II. világháborúban is volt? Erre azt válaszolhatjuk, hogy Jézus ott volt. Ő volt az, aki szenvedett ezekben az emberekben. De ezek a kegyetlenségek napjainkban is jelen vannak. Afganisztánban, Irakban, az éhező harmadik világban és még sorolhatnánk. 20 év múlva majd erről a korról is leírják, mennyire kegyetlen volt a periférián élő emberekkel, s akkor lelkiismeretfurdalása támad majd sok embernek, embercsoportnak, nemzetnek. Jézus jelen van ezekben a szenvedésekben is.


   Mit tehetünk? A politika és a társadalmi folyamatok furfangos dolgok, a kisember számára nem igazán befolyásolhatóak. Vigyáznunk kell a jó cselekedetekkel, nem szabad kapkodónak lenni, hogy most akkor mindenütt mindenkivel jót kell tenni fejetlenül. Aki sokat akar markolni, az keveset fog. Aki túl messzire akar nézni, az nem lát jól. Ha túl messzire nézünk, a hegy mögé, csak a hegy kontúrjait látjuk homályosan kirajzolódni. Kosztolányi Dezső írja a következőket:"Gyönyörű az irgalom bibliája, de veszedelmes. Sohase tudjuk, hogy jótetteinkkel micsoda rosszat művelünk. Cselekedni mindig veszedelmes. Legalább mesterem, Lao Cse, a kínai bölcs ezt vallja. Szerinte az igazi jóság közönyös, az igazi okosság néma. Légy tiszta és csöndes-hirdeti. Még megszólalni is veszedelmes."

   A kisembernek a saját háza táján kell körülnéznie. Ott is szükség van a szeretetére, figyelmességére, mosolyára, simogatására. Németh László írja, hogy az embernek először saját magát kell rendbehoznia, hogy a világot is rendbehozza. A családunkban, közvetlen környezetünkben is nagy szükség van ránk. Önmagunkon kell először dolgoznunk, rendezni lelki ráncainkat, csak ezután tudunk segíteni másokon. Elcsendesedni a templomban a szentmisén, ez is munka, dolgozunk önmagunkon. A csend lehetőség.
Arra van szükségünk, hogy tiszták és csendesek legyünk, teremtsünk békét önmagunkban, erre hagyatkozhat családunk, ekkor segíthetünk másokon. A tisztaság és a csend a szeretet otthona. Ámen.
(A templomból kifelé menet szentelt kenyeret osztottak).
Viszlát!
(2010.november.21.Vasárnap. Krisztus Király ünnepe, az egyházi év vége-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)

2010. december 2., csütörtök

72. Tegyük a dolgunkat avagy kitartással mentitek meg lelketek

Üdv kedves Olvasó!

Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet, amikor Jeruzsálem pusztulásáról jövendöl. Jézus azt mondja, hogy legyetek állhatatosak, mert akik kitartóak, azok megmentik lelküket. Sokan gyűlöletessé válnak a nevemért, de egy hajatok szála sem veszhet el a fejetekről.

   A héten temettek egy nagymamát a köztemetőben, aki édesanya is volt. Nagy megbecsüléssel állta körbe a családja, fájó szívvel búcsúztak tőle. Ezt a nagymamát 16 éves korában, nővérével és nagyapjával együtt a Donyec-medencébe hurcolták, semmi bűnük sem volt. Öt évig fejtette a szenet, nagyapja nem bírta a megpróbáltatásokat és meghalt. Ez a fiatal lány ott ismerkedett meg párjával, aki később férje lett.
A második világháború után minden vagyonuk elfért egy bőröndben. Hazatérésük után szorgalmas munkával összegyűjtöttek annyi pénzt, hogy vettek egy szerény kis házikót. kitartással mentitek meg lelketeket, mondja Jézus. Tette mindezt önmagáért, övéiért ez a 16 éves kislány. Megőrizni és továbbadni ezt a hitet és reményt.
Akik minden körülmények közepette kitartanak és megőrzik, felmutatják a reményt másoknak, azok a szentek. Martin Luther King, Gandhi, Albert Schweitzer és a hétköznapok kis szentjei, ez a 16 éves kislány is, akit a héten nagymamaként, édesanyaként temettünk, a remény emberei. A remény embere az élet embere, a jövő embere. Kitartással mentitek meg lelketeket. A remény emberei minden körülmények között.


   Rómában a Tiberisen túl volt egy zsidó kolónia, akiket nem háborgattak, de később a III. századra tömegessé vált a keresztények üldözése. Titus és Vespasianus idejében az első században, a jeruzsálemi templom lerombolása után csak a Siratófal maradt fennt. Emeljétek fejeteket az égre, mert feltűnik az Emberfia jele az égen és elérkezik megváltásotok. Nem azt mondja, hogy hajtsátok le a fejeteket és legyetek rabszolgák, hanem emeljétek fel a fejeteket. Akárcsak a mai történet a II. világháborúból és a 16 éves kislányról, ugyanaz pepitában kétezer évvel ezelőtt. Kitartással mentitek meg lelketeket.

   Tegnap délelőtt volt az atyánál lelki beszélgetésen valaki, de hát mit tegyek mégis atya, mondogatta. Nem nagyon szokott tanácsokat adni az atya, csak azt mondta, hogy tegye a dolgát. Sokszor a nagy megpróbáltatások után, amikor azt hisszük, hogy mindennek vége, a dolgok egyszer csak elsimulnak és a végén azt mondhatjuk, hogy mégis csak megérte. Kimossa lelkünkből a hitetlenség mérgét és a reménytelenség átkát. A bajban is kitartani a jóban. A munka teszi emberré az embert. A kitartóan végzett hasznos munka, ha tesszük a dolgunkat minden körülmények között. A szenvedés az élet sava-borsa, mint ahogy árnyék nélkül nincs fény és színek. Ámen.
Viszlát!
(2010.november.14.Vasárnap.-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)

2010. december 1., szerda

71. Vagyunk egymásnak

Üdv kedves Olvasó!

Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet, amikor a szadduceusok odamennek Jézushoz és kérdeznek tőle valamit. Van egy asszony, akinek meghalt a férje, de nem hagyott neki magot. Úgy szól a törvény, hogy az özvegyet a férj testvérének kell elvennie ekkor. Ez meg is történt, de meghalt mag nélkül a második férj is. Mivel heten voltak testvérek, így történt ez hétszer egymás után, míg mind a hét fiútestvér meghalt utód nélkül és végül meghalt az özvegyasszony is. Kié lesz hát az asszony a feltámadás után? Jézus erre azt válaszolta: A mennyországban sem nem nősülnek, sem férjhez sem mennek. Olyanok, mint az angyalok.

   Jézusnak ez a válasza kicsit meglepő, mert tulajdonképpen nem válaszol a kérdésre, vagyis nem tudjuk egészen pontosan, hogymit is jelent ez a válasz. Olyan ez, mintha kicsit kibújt volna a válaszadás alól. Ez a harmincéves fiatalember nagy bölcsességgel nem mondott sokat, inkább hallgatott. Sokszor, amikor a fizikai világ kérdéseit próbáljuk megmagyarázni és feszegetjük a válaszadás kereteit, már sokszor ebben a témában is nehezen válaszolunk meg egy-egy kérdést. Így van ez sokkal inkább akkor, amikor Isten dolgairól van szó.
Nem kell rögtön replikázni és kész válasszal előállni minden kérdésre. Sokszor akkor tesszük a legbölcsebben, ha hallgatunk. Jelenlétünk és hallgatásunk sokszor bölcsebb dolog. A gyerekeknek is nagyon fontos a családban a szülők jelenléte, nem kell mindig beszélni. Egy mosoly, simogatás, a fizikális jelenlét, hogy számíthatok mindig valakire, sokkal fontosabb.


   Horvátországban járt a héten az atya, bekapcsolta az autóban a rádiót és éppen Vekerdi Tamás pszichológus beszélt. Jó volt magyar szót hallani az idegen közegben. Arról beszélt a műsorban, hogy nagyon meghatározó a kisgyerekek első éveiben a szülő, különösen az anya jelenléte. Amikor a kisgyerek sír, akkor számíthasson édesanyjára. Mert ha nem jön az anya, a kicsi azt hiszi, elveszett az anyja és így elveszett ő is.
Fontos, hogy számíthasson mindig rá, az anyukájára. Nagyapja kori története az atyának, hogy barátaival biciklizni mentek, mondták közben a nagy bölcsességeket gyerekként, de egyikük közben nagy bölcsen hallgatott és kevésszer megszólalva csak annyit mondott mindenre: Egy nagy csudát! Sokszor tényleg jobb hallgatni, bölcsebb. Vekerdi úgy folytatja, hogy a mai világban a családok szétaprózódnak, mindenki külön él, anyóstól apóstól. Régen a nagycsaládnak voltak előnyei, persze megértjük a mai világot is. De régen egy nagycsaládban a nagyszülők voltak a fix pont. Ők árasztották a nyugalmat, akikhez mindig lehetett menni, számítani lehetett rájuk. Jó lenne, ha mindenkinek lennének ilyen biztos pontjai, egyénnek, családnak és társadalomnak egyaránt.


   Cres szigetén volt az atya, egy kolostorban vendégeskedett. Gyönyörű helyen, az Adriai-tenger partján, pálmafákkal. Hátat fordítva a tengernek, félkaréjban hegyek ölelték körbe, olajfákkal, éppen szüretelték az olívabogyót. A bejáratnál 1738-as felirat, ódon hangulat. Az atya sétálni ment egy ottani öreg szerzetessel és a tengernek háttal állva a kolostor felé fordulva megjegyezte: Ez maga a paradicsom! Erre azt felelte az öreg szerzetes nagy bölcsen: Nem tudsz semmit a télről, mely hideg szelekkel érkezik a tenger felől, itt az Isten háta mögött! Igen, az atya csak előre nézett a kolostor felé, a gyönyörűséget látta benne, az öreg szerzetes bölcsen felhívta  figyelmét a háta mögött lévő tengerre, télre, hideg szelekre.
Mindig tanulhatunk bölcsességet az öregektől.

   Isten titkai sokszor nehezen vagy alig értelmezhetők, magyarázhatók. Régen is amikor tettek egy kijelentést Istenről, de rögtön tagadták is, hogy azért nem egészen pontosan tudják a választ. (Via negativations-negatív válaszok útja). Jézus is negatív választ adott a szadduceusoknak, mintha azt mondta volna, minek azt tudni, nem az a fontos. Összegezve a mai evangélium és prédikáció legfontosabb mondanivalóját: Sok fontos dolog van az életben, étel, ruha, de a legfontosabb az, hogy vagyunk egymásnak, vagyunk a másik számára. Megőrizzük lelkünk békéjét, nyugalmát, lelkünk integritását. Ebben a közegben, ezt árasztva magunk körül, számíthatnak ránk. Csak ebben a csendben, nyugalomban születhet meg a bölcs, értelmes válasz mindenre és mindenkinek. Ámen.
(2010.november.07.-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)

2010. november 30., kedd

70. Isten tudja csak a titkot

Üdv kedves Olvasó!

Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet, amikor Jézus a hegyi beszédet mondja a köré gyülekező sokaságnak. Ma Mindenszentek ünnepe van, melyet már az ókori kereszténység is ünnepelt, de akkor még május 31-én. Később tették át november 1-re az ünnepet, a középkorban, hogy ezzel ellensúlyozzák a kelták pogány ünnepét, ami szintén ekkor volt.
   Kik azok a Mindenszentek? Tehetjük fel a kérdést. Árpádházi Szenrt Erzsébet Magyarországon született és később került német területre, ahol a szegények jótevőjeként volt ismeretes, önsanyargató életvitelével, mindvégig pártfogolta, támogatta a szegényeket jótéteményeivel.


   Maximilian Kolbe, aki a minorita rendbe lépett, a gestapo letartóztatta és az Auschwitzi haláltáborban volt, amikor egy fogoly szökése miatt megtizedelték a többieket, Kolbe atya egy sokgyermekes családapa helyett önként vállalta a szenvedést és a halált. Többi fogolytársával együtt egy félig földbeásott bunkerbe zárták őket és éheztették, végig imádkoztak és énekeltek Kolbe atya vezetésével, akinek szervezete az állandó böjtölések következtében jól hozzászokott az éhezéshez, két hét múlva ő volt az utolsó, aki elhunyt. II. János Pál pápa avatta szentté. Batthyány Strattmann László, aki szemészorvosként ingyen operálta a pénztelen, szegény betegeket, már életében szentként tisztelték. Ki a szent? Kit tartunk szentnek mi keresztények? Martin Luther King, baptista tiszteletes, polgárjogi harcos, politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége. Célja az volt, hogy a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenséget és a feketékkel szembeni faji megkülönböztetést megszüntesse. Albert Schweitzer, aki evangélikus volt ugyan, Afrikában rendezett be kórházat, ahol a szegények orvosaként tevékenykedett.
Michelangelo az olasz reneszánsz kimagasló mestere. Már 13 évesen jelentkezett egy festőműhelybe tanulónak, Firenzében. A tehetséges ifjú a Mediciek palotájába költözött később, a Piétával és Dávid szobrával, valamint Mózes szobrával Itália legnagyobb mestereinek sorába emelkedett. Később II. Gyula pápa Rómába hívta, a Sixtusi kápolnában festett nagyszerű freskókat, amelyek csodájára jár ma is a fél világ.
A Szent Péter bazilika kupolája élete egyik remekműve. Nem a pénzért csinálta, Istennek akart megfelelni, hozzá mérte magát. Sokmindenhez értettek az akkori művészek. Mind-mind szentnek tekinthetjük őket?


   Szentek a nagyszüleink, esetleg elhunyt szüleink, akik felneveltek, gondoskodtak rólunk? Kik a szentek?
Szent Ágostonnak is mennyi tévedése volt, Szent Pálnak a nemzetek apostolának is mennyi hibája volt, ezek a szentek sem voltak tökéletesek, egy ember sem lehet tökéletes. Szentek lehetünk mindannyian, ha a másik ember javát akarjuk, életét szebbé, jobbá tenni.
   Franz Klapenecker waiblingeni plébános volt a vendég templomunkban, kis meglepetést készítettünk számára és jó volt látni örömét, hogy megérte neki idejönni Bajára. A jutalom ez az öröm, amikor örülni látjuk a másikat. Ez is beszámít, beszámítódott már jutalmul talán. Most amikkor történt Magyarországon ez az iszapkatasztrófa, tegnapi perselyadományból összejött 300.000 Ft. Jó látni, hogy adakozunk és összefogunk egymással. Alapvetően jók vagyunk, jó a magyar ember. A szereteten keresztül jut el valaki az önmegismerésre. Adjunk hálát azért, hogy küszködhetünk a szentté válásban, hogy megédesíthetjük egymás életét, szeretetet adhatunk, emberségesebbé, emberibb emberré válhatunk, hogy másoknak szüksége van a segítségünkre, ránk. Mert sajnos nem mindenki járhat a szentté válás útján. Sokan vannak, akik senkinek sem kellenek, akikre nem szorulnak rá, akikből nem kérnek, akiknek nem kell a segítsége, akiknek nem nyújtanak kezet, ők szeretetéhségben, elbújva léteznek valahol. Nem csak az a szent, aki itt van a templomban, hanem az is, aki terített asztallal várja a férjét, egyszer majd azok is eltalálnak Istenhez, aki most "csak" teszik a jót. Adjunk hálát Istennek, hogy szükség van ránk. Isten tudja csak a titkot, hogy kik a szentek. Ámen.
Viszlát!
(2010.november.01.Vasárnap-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)