41. Mindenkinek szüksége van társra!

Üdv kedves Olvasó!

    Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában a diákmisén Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet, amikor két ember felmegy a templomba imádkozni. Az egyik egy farizeus, aki különbnek gondolja magát és megveti a másikat, a bűnös vámost. Hálát ad az Úrnak, hogy ő megadja a tizedet, befizeti az adót. Míg a bűnös vámos lehajtott fejjel veri a mellét, hogy bocsásson meg neki Isten a bűneiért. Sokkal igazabb volt Isten előtt emez, mint amaz.

   A prédikáció mégis a szentleckéről szólt, melyet Pál apostol írt Timóteushoz. A nemzetek apostola így ír egy másik levélben, még a korinthusiakhoz: Sok helyen megfordultam, veszélyben voltam rablók által, veszélyben a tavon, veszélyben a városokban, veszélyben áltestvérek között. Veszélyben, veszélyben, veszélyben. Timóteushoz írt levelében, mely végrendelet, így ír: Ama nemes harcot, az élet harcát megharcoltam, pályámat végigfutottam, hitemet megtartottam. Milyen nagy dolog, amikor valaki el tudja ezt mondani élete végén. Guttenberg a XIV. században, amikor feltalálta a könyvnyomtatást, ebben a korban élt a középkor kiemelkedően nagy tudósa, Rotterdami Erasmus, akinek pár évtizeddel később számos könyve jelent meg nagy példányszámban nyomtatásban és akit királyok és később a Vatikán is hívott tudása elismeréseként, azt mondta a halálos ágyán élete végén hetvenévesen, ami elég szép kor volt akkoriban, hogy: Istenem irgalmazz, Istenem irgalmazz.

   Pál apostol mondata, hogy az élet harcát megharcoltam, pályámat végigfutottam, hitemet megtartottam, milyen jó lenne, ha mindannyian el tudnánk mondani életünk végén. Lehet ez a nemes harc valakinek a család, egy gyerek vállalása, egy tanítvány, egy beteg, a zene vagy bármi, amire ráteszi valaki az életét.
Pál apostol tovább írja a végrendeletét és a következő mondata így hangzik: "Készen van számomra az igazság győzelmi koszorúja, amit megad nekem az igazságos bíró ama napon." És megadja mindenkinek! Sokan mondják a mai világban, hogy nincs igazság, de ez a mondat méregként árad ki. Az igazsággal hitet adunk és építünk másokat, egymást. De, hogy mennyire ember volt Pál apostol is, aki élete során annyiszor volt veszélyben, még neki is nehéz, neki is szüksége van társra, mert így ír Timóteushoz: Siess, gyere mielőbb! Írja ezt azért, mert Démás már elhagyta, nem ért vele egyet. Krescensz és Titusz is máshová ment, már csak Lukács van mellette. Mindenkinek szüksége van társra! Ugyanúgy, ahogy nekünk szükségünk van a másikra, a másiknak is szüksége van ránk. Nem megy egyedül. Még a nemzetek apostolának, Pálnak sem.

   Az ember a szeretetben, a kölcsönös egymásra figyelésben születik meg, a szolidaritásban, a toleranciában.
Nem az az igazi születésünk, ami bele van írva az útlevelünkbe és a személyi okmányainkba, hanem akkor születünk meg mindig, folyamatosan, amikor odafigyelünk a másik emberre. Szükségünk van egymásra. Csak az öntelt ember hiszi azt, hogy magának köszönheti mindazt, amit elért. Mindent, amit elérünk, a másik embernek, másoknak köszönhetünk, mások odafigyelésének. Minden rossz, ami velünk történik, mások figyelmetlensége miatt is történik velünk.

    Hozd magaddal Márkot is, írja Pál apostol Timóteusnak. Gyűjti maga köré az embereket, akik építik őt, akikkel közösen építeni tud valamit. Mi is törekedjünk arra és ti is gyerekek, hogy érdemes társaságotok legyen. Mert van olyan társaság is, amely lehúzza az embert, de olyan is, amely felemeli, építi. Minden kis kezdeményezés, amely közösséget hoz létre, minden kis megmozdulás a városban, egy mosoly a másikra, nagyszerű dolgok. Csak együtt és összefogva egymással létezhetünk. A szájalás az kevés. Pál apostol is hús-vér ember volt, mint minden szent is, ugyanúgy, ahogy mi, nekik is meg kellett harcolni az életet, ahogy nekünk is, hogy példák lehessenek számunkra. Mennyire emberiek az utolsó mondatai is Timóteushoz:
"Ha jössz, hozd magaddal a köpenyemet is, amit Troászban hagytam. Mennyire összecseng Bródi János számával: Filléres emlékeim, amikhez még ő is ragaszkodik. A tudós ember is megszólal benne, amikor azt mondja: könyveimet és a pergameneket is hozzad. Mindenkiben benne van a gonoszság is, mert írja Pál, hogy mindenkinél többet ártott neki egy bronzműves, majd megkapja ezért méltó büntetését. De hozzáteszi, hogy óvakodj tőle, de ne ródd fel neki bűnként. Tehát Pál rendbeteszi ezzel saját lelkét, megbocsájt neki.
Mégha van is harag, rossz gondolat, gonoszság a szívünkben egymás vagy akár családtagjaink iránt is, tudjunk visszatalálni önmagunkhoz, hogy rendezni tudjuk ezt folyamatosan magunkban, békére, megújulásra törekedve, odafigyelve a másikra.

   Az Úr mellette állt, megerősítette, megszabadította. Megtartja őt mennyei országára, dicsőség neki örökkön örökké! Ezzel zárja levelét Pál, amit Timóteushoz írt. Mi is tudjuk vele együtt elmondani, erre törekedjünk: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró." Ámen.
Viszlát!
(2010.október 24. Vasárnap-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)

40. Szíveddel látsz igazán

Üdv kedves Olvasó!

1999.március.14.Vasárnap.  Nagyböjt 4. vasárnapja

Szentmise

   A mai evangélium arról szólt, amikor Jézus meggyógyította a vakon születettet, s a farizeusok hibáztatták azért, hogy ő szombatnapon gyógyít. Azt mondták a vaknak, hogy azért született vakon, mert ő vagy atyái vétkeztek. Jézus azt mondta, hogy sem nem az ő, sem nem az atyái vétkei miatt, hanem azért, hogy Isten dicsősége nyilvánuljon meg az ő meggyógyulásán. A farizeusoknak megmondta Jézus, hogy az ember a szívével lát igazán, mire a farizeusok azt felelték, hogy akkor mi vakok vagyunk? Bárcsak azok lennétek, de ti azt mondjátok, hogy láttok, s így bűnötök megmarad.

   Élt egyszer egy vakon született lány, aki még ráadásul süketnéma is volt. Teljesen bezárkózott, agresszív volt, sötétségben élt, nem tudott senkivel sem kapcsolatot  teremteni. Egy keresztény lány egyszer elment hozzá, s kitalálta, hogy úgy fog kommunikálni vele, hogy a kezébe tett pl. egy almát és utána a tenyerébe rajzolta az ujjával annak jelét. Így sok mindent megtanult ez a vak lány, olyannyira, hogy később még az egyetemet is elvégezte és a keresztény lány Jézusról is sokat tanított neki. Nemsokára ez a vak lány keresett fel olyan embereket a nyomornegyedekben, akik ilyen rossz körülmények között éltek, s tanította nekik Jézus szeretetét. Volt egyszer, hogy a vakok intézetéből jöttek gyerekek a templomba, s a pap mesélt nekik Jézusról. Egy vak kislány kiment az oltárhoz és körbetapogatta azt. Mindenki döbbenten figyelte. Jézust kereste. Ahogy Saint Exupery Kis Herceg című könyvében is hangzik a mondat, az ember a szívével lát igazán. Ma örvendező vasárnap van, nagyböjt 4. vasárnapja, ilyenkor egy csokor virágot is lehet tenni az oltárra, s rózsaszínben is lehetne misét mondani. Amikor elérkezünk a húsvéti vigíliához, teljes sötétségben kellene megkezdenünk az ünnepet, hogy amikor belépünk a templomba és gyertyáinkon meggyullad a fény, Jézus világossága lépjen be az életünkbe, szívünkbe. Sámuel próféta, amikor felkente Dávidot királlyá, először testvérét akarta felkenni, mert az megjelenésben daliásabb, erősebb termetű és szebb volt. De Isten választása a szelíd és tiszta szívű Dávidra esett, amit közölt is a prófétával. Sámuel is tehát először érzékei, a szemei szerint választott, s csak később Isten sugallatára hallgatott a szívére, s választotta Dávidot. Mi is a szívünkkel nézzünk a nagyvilágba embertársainkra, hogy észrevegyük, ha valamilyen problémájuk van. Ámen.

Viszlát!

39. Adj innom!

Üdv kedves Olvasó!

1999.március.07.Vasárnap.

Szentmise

   A mai szentmisén volt Czár Iván káplán első misézése. A mise előtt köszöntötték többen is. Kormos atya, a világi képviselő és a cserkészek, a kántor is. Az evangélium arról szólt, amikor Jézus találkozott a szamáriai asszonnyal Jákob kútjánál. A prédikációt úgy kezdte, hogy reggel, amikor felkelt, kinézett az ablakon, fel az égre és látta, hogy esik az eső. Azt mondta, hogy sok ember nem szereti az esős napokat, mert szomorú lesz tőle, de most ebben a nagyböjti időszakban jól jön. Mert nem csak a levegőt mossa át és tisztítja meg, hanem átvitt értelemben a lelkünket is. Megköszönte az őt köszöntők kedvességét és emlékeztetett a köszöntőben elhangzott egyik versre, amelynek egyik sora úgy szólt, hogy milyen jó még a kisgyerekeknek, akik gyermeki lelkükkel még észreveszik Istent és szabadon szárnyalhatnak. Utána elmondott egy kis történetet.

    Élt egyszer egy pióca egy sötét mocsárban. Egyszer felfedező körútra indult nagy virgoncan. Keresztül-kasul bejárta a sötét mocsarat, kalandozott benne, s megjegyezte magában, milyen jó neki, hogy itt él. Az ő teste is szép sötét és olyan jól érzi itt magát, ebben a sötét mocsárban. Egyszer találkozott egy szitakötő lárvával és köszöntötte. Szervusz, én vagyok a pióca. Én pedig a szitakötő. Barátok lettek, s sokat beszélgettek. A pióca elmondta, milyen nagyszerűen érzi magát ebben a sötét mocsárban, kedvére való. Mire a szitakötő lárva megszólalt, hogy ő már feljebb is merészkedett a mocsárban és mintha látott volna valami fény félét, s olyan bizsergető érzése támadt. Ha lenne szárnya, bizony ő még feljebb is menne. Ugyan ne beszélj már, mondta a pióca, a mocsáron kívül, azon túl nem létezik másik világ. De bizony létezik, hajtogatta a szitakötő lárva, s egyre csak azt mondta, hogy ő már járt feljebb is és ott nem volt ilyen sötét, hanem már szürkés volt a víz, s mindig valami bizsergést érzett, mintha tudná, hogy neki szárnyai fognak nőni. Meglásd, mondta, egyszer szárnyaim nőnek és elrepülök, felfedezem azt a másik világot. És egy szép napon úgy is lett, kiröppent a mocsárból a fényre, s fölfedezte, hogy a sötét mocsáron kívül létezik egy szebb, fényesebb világ.

   Ezután az evangéliumról prédikált. Jézus a Galileába vezető úton Szamária közelében megfáradva lepihent egy kútnál, amely Jákob forrása volt, annak idején az atya csinálta még. Jött egy szamáriai asszony, s Jézus szemlélte őt, aki éppen vizet akart meríteni a kútból korsójával. Annak ellenére, hogy a zsidóknak nem lett volna szabad szóba állniuk a szamáriabeliekkel, különösen egy nővel, Jézus mégis megszólította őt, s azt mondta neki, adj innom. Az asszony ezen meglepődött, tudván azt, hogy a zsidók nem barátkoznak szamáriabeliekkel, s visszakérdezett, hogy miért kért tőle Jézus inni, tudván, hogy ki ő. Jézus erre azt felelte, ha tudnád, hogy ki kért tőled inni, te kérted volna őt, s ő élő vizet adott volna néked. Jól láthatjuk, hogy először Jézus közelített az asszonyhoz, s lépett be az ő ajtaján, majd a későbbi párbeszédben láthatjuk, hogy a két szív összeolvad, s Jézus felkelti az asszony érdeklődését, s bevezeti saját ajtaján. Az asszony azt felelte neki, hogy nincs is neki mivel merítenie, hogyan adhatna neki Jézus élő vizet. Jézus erre azt felelte, hogy mindaz, aki ennek a kútnak vizéből iszik, ismét megszomjazik, de ha valaki abból iszik, amit ő ad, soha örökké meg nem szomjúhozik, mert az a víz örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne. Erre az asszony azt felelte, hogy adjon neki abból a vízből, hogy ne kelljen többet a kútra jönnie meríteni. Erre Jézus azt felelte, menj és hívd előbb ide a férjedet. Erre az asszony azt felelte, hogy nincs is férje, mire Jézus azt válaszolta, hogy jól mondod. Mert öt férjed volt, s a mostani az tényleg nem a férjed. Mire az asszony azt mondta neki, látja, hogy próféta, mert mindent tud róla. Elmondta az asszony, hogy az atyáik azt mondták, ezen a hegyen kell imádkozni, ők pedig azt mondják, hogy Jeruzsálemben. Erre Jézus azt válaszolta, sem nem ezen a hegyen és sem nem Jeruzsálemben. Eljön az óra, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az asszony erre azt felelte, hogy tudom, Messiás jő; mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek. Közben megjöttek a tanítványai, de nem kérdeztek semmit, hogy mit csinál itt Jézus ezzel az asszonnyal, aki közben elment a városba, s hírül adta az embereknek a történteket.

    Láthatjuk, hogy az az örömhír és jóság, ami Jézusból áradt kifelé, s megérintett egy embert, hogyan terjedt mintegy dominószerűen tovább. Sokan jöttek ki hozzá a városból, közben a tanítványok megkínálták étellel. Jézus erre azt mondta, hogy van néki eledele, amit egyen, s amiről ők nem is tudnak. Az az ő eledele, hogy annak akaratját cselekedje, aki őt küldte. Elmondta, hogy elérkezett az aratás ideje, s aki arat, jutalmat nyer, s az örök életre gyűjt gyümölcsöt, hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Jézus is arra az aratásra küldi tanítványait, amit nem ők munkáltak, hanem mások, s ők mások munkájába állanak. Sokan jöttek közben Szamáriából, s hittek neki, de már sokkal többen hívének neki a maga beszédeiért, mint azért, amit még az asszony mondott el nekik. Két napot töltött ott Jézus ezen a sötét vidéken, s tanította ezeket az embereket, utána Galileába ment.

    Továbbá még azt is elmondta Czár Iván káplán, hogy olvasott egyszer egy Pilinszky verset, melyben azt írja a költő, hogy a világ szomjúhozik, s nincs ki a szomját oltsa. Jézus, ő oltja a mi szomjunkat. Egyik növendéktársával ezt a jelenetet, amely Jézusnak a szamáriai asszonnyal történt meg, elnevezték kútszéli örömnek. Az öröm, ami Jézusból áradt az asszony felé, később futótűzként terjedt tovább s vonzotta magához Jézus a lélekben szomjas embereket. Úgy kell lennie, hogy manapság is, a vasárnapi szentmisének ünnepnek kell lennie, még ilyen esős vasárnap is, mert ez is lehet szép, s a szürke hétköznapokra egy tarisznyát kapunk Jézustól, amiben viszünk magunkkal néhány csepp vizet, hogy olthassuk szomjunkat, ha szükségünk van rá. Adj innom!- mondta Jézus, s mondja ma minden ember a világon; vegyük észre a másik ember tiszta tekintetében, ha inni kér. Ámen. Ezután még az első misés áldás következett, stólával és két ministránssal megáldotta azokat csoportonként, akik akarták.

Viszlát!

38. Csingilingi ki csenget?

Üdv kedves Olvasó!

1999.február.28.Vasárnap.

Szentmise

   A mai Szentmisén azt az olvasmányt olvasta fel egy lány, amikor Ábrahám a családjával együtt elhagyja addigi otthonát. Az evangéliumban arról volt szó, amikor Jézus félrevonul imádkozni az apostolok jelenlétében. Az érsekcsanádi pap prédikált ma. Elmondta, hogy napjainkban milyen nagy méreteket öltött a bűnözés. Felhozott néhány tragikus eseményt például, melyek napjainkban történnek. Az emberek teljes mellszélességgel haladnak a bűn útján. Ezután visszatért az evangéliumhoz, amikor Jézus imádkozik, s közben ragyog az arca, mint a nap és a ruhája is teljesen fehér lesz. Megjelenik egy felhőben Mózes és Illés, s a három apostol Péter, Jakab és János erre arcra borulnak. Jézus szól nekik, hogy keljenek fel.

   Ezzel azt akarta mondani a plébános úr, hogy amint a múlt héten is prédikált és Ádám, aki a földből lett, hozzátapad a földhöz, úgy az apostolok is hozzásimultak, arcra borultak. De Jézus kegyelme ahogyan a mai világ bűnös emberét is megérintheti, úgy őket is felszólította, hogy keljenek fel.  Ezután elmesélt egy történetet egy kisfiúról, aki nagyon rossz volt. A vonaton utazott és állandóan rosszalkodott, kereste, hogy ki legyen a játszópajtása. Ült ott egy szigorú ábrázatú bankár, de ügyet sem vetett rá. Volt ott egy szerelmespár, de azok sem foglalkoztak vele. Egy pap viszont rámosolygott, mire a kisfiú visszamosolygott. A pap tehát ezzel a mosollyal mintegy tükröt tartott eléje. A mai bűnökkel teli világban és a kísértések közepette nagyon fontos, hogy szüntelenül imádkozzunk és böjtöljünk, hogy megerősödjünk.

    Elmondta a tisztelendő úr, hogy egyszer úgy fél kettő tájban, amikor jönnek ki az iskolások az iskolából, álljunk a Bácska áruház sarkára vagy bármelyik sarokra és nézzük, figyeljük meg az arra elhaladó gyerekeket, de főleg a lányokat. Az még csak hagyján, hogy ki vannak festve, de azt a sok üres tekintetet! Közömbösen néznek, üresen a nagyvilágba. Nem érdekli őket semmi, nem keresnek semmi értékeset, igaz dolgokat. De mi felnőttek vajon mutatunk-e nekik tükröt, mutatunk-e fel nekik olyan értékeket, amelyre vissza tudnak mosolyogni? Ezután elmesélte, hogy egy héttel ezelőtt birokra kelt az influenzával és az influenza erősebbnek bizonyult, ágynak döntötte, olyannyira, hogy még egy kicsit meg is sántult, kapott ugyanis egy szurit. Egész héten bement mindennap a hittanosaihoz és elmondta nekik, hogy ma elmarad a hittan. Vasárnap azonban a Szentmisén már ott volt, s olyat mondott a gyerekeknek, hogy nagyon elszégyellték magukat. Mondta nekik, hogy szégyelljétek magatokat, mert tudtátok, hogy egész héten beteg voltam és mégsem látogattatok meg, pedig akkor lehet, hogy  előbb meggyógyultam volna. Azt kívánom most ezért nektek, hogy amikor ti is ilyen betegek lesztek, ti is kapjatok szurit. A gyerekek erre a szemébe néztek, mert a gyerekek még az ember szemébe néznek, s elkezdtek nevetni. Olyan régóta ismerték ugyanis a tisztelendőt, s tudták, hogy mennyire szereti őket, hogy nem akarták elhinni neki, hogy ilyet kívánhat.

   Elmondta azt is, hogy kapott ajándékba egy görbebotot, amin volt egy csöngő és be is mutatta a misén, Érsekcsanádon, még csöngetett is vele. Azt mondta, hogy ez nagyon jó és ezentúl használni is fogja, s ezzel járkál majd az utcán is, ha valami rosszat tesznek a gyerekek, mindig csöngetni fog. Reméli, hogyha véletlenül Bajára jönne és csöngetne, akkor biztos meghallanák itt is a gyerekek és a felnőttek is. Ezzel azt akarta mondani, hogy a lelkiismeretünkben is mindig megszólal Isten csengője, kegyelme és jóra hív bennünket, figyelmeztet, ha rossz úton járunk. Isten békéjét nem a tudatallattiból hívhatjuk elő, hanem az ő kegyelme által részesülünk benne. Arcunkra ő varázsolja a mosolyt, ő ad nekünk békét a szívünkbe, kegyelme által ő emel fel magához. Mindig figyeljünk mi is a csengőre és Isten kegyelmére, szüntelenül imádkozzunk és böjtöljünk. Ámen.

Viszlát!

37. A másik oldal

Üdv kedves Olvasó!

1999. február. 21. Vasárnap.

Szentmise

   A mai Szentlecke a Teremtés könyvének első fejezetéből volt felolvasva, mely az ember teremtéséről szólt. Isten a maga képmására teremtette az embert, férfivá és nővé. Ketten egy testet alkotnak és csak így ketten alkotnak egy egészet, egymást kiegészítve és így hasonlítanak Istenre. Amikor a kígyó elcsábította Évát és az evett a jó és a rossz, a tudás fájának  az almájából, ezzel vétkezett Isten ellen. Addig a bűn és a halál nem létezett, de ezzel a cselekedettel az ember elszakadt Istentől, bűnössé lett és a bűn zsoldja a halál. De mivel Ádám és Éva egy test, Éva vétkét Ádám is hordozza, hiszen később ő is eszik az almából. Ádám teremtésekor látta Isten, hogy egyedül van, s ezért adott neki egy hozzáillő társat. Ádám oldalbordájából teremtette meg Évát. Ha megnézzük a mai szokásokat, divatot, sokan úgy élnek, hogy csak élettársak, nem merik vállalni egymást, partnerek és társak cserélődnek.

   Isten úgy teremtette meg az embert, hogy a férfi és a nő összetartoznak, kiegészítik egymást, nemiségükben ugyan különböznek, de teljesen egyenjogúak. Ádám neve annyit jelent, hogy porból vétetett, Isten lehellte belé az élet lehelletét. Ádám a testiség megjelenítője, porból lett és oda tér vissza. Bűne által az ember meghal. Az Éva név jelentése héberül az élet forrása, az élet adója. Ne feledjük, hogy Jézus, a második Ádám azért jött el, hogy ő megtestesítse azt a szellemiséget és lelkiséget, amely többet jelent, mint a test. Ádám és Éva elszakadtak Istentől bűnük által és emiatt meghaltak, visszatértek a porba. Ők az Istentől való elszakadást választották. Ez az egyik oldal.

    De ott van a másik oldal, Jézus, aki hitet tett Isten mellett és engedelmességével bebizonyította, hogy aki Isten mellett áll, annak örök élete van. Visszaadta szívünkbe a reményt, hogy igenis van visszatérés. Ádám példája a porból vagy és porrá leszel, de Jézus elhozta nekünk az örök életet és feltámadást. Az evangéliumban ma arról volt szó, amikor Jézust kísérti az ördög a pusztában, de ő legyőzi a kísértéseket. Valóságos Isten és valóságos ember Jézus. Ne feledjük, mit mondott Szent Pál, reményünk, hitünk van most, mert a hit nem más, mint a reménylett dolgok valósága, amelyek majd a jövőben valósulnak meg. Ma még csak homályosan látunk, tükörben, akkor majd színről színre. Ámen.

Viszlát!

36. Amit megosztunk

Üdv kedves Olvasó!

1999. február. 14. Vasárnap.

Szentmise

   A mai evangélium arról szólt, hogy Jézus azt mondja, ne legyünk olyanok, mint az írástudók és a farizeusok, hanem több legyen a mi hitünk a puszta  külsőségeknél és szertartásoknál. Azt is mondta Jézus, hogy aki gonosz kívánságnak okáért asszonyra tekint, paráználkodott már azzal az ő szívében. Fontos ezenkívül még a felebaráti szeretet is, ugyanazt tegyük másokkal, amit magunkkal is tennénk.
A prédikációban elhangzott, hogy sokan csak amolyan kötelességteljesítésként járnak templomba, elmennek a vasárnapi misére, ott vannak fél kilenctől fél tízig, s aztán ez is le van tudva. Istennek ez nem elég, s nem gondolhatja azt senki sem, hogy ez elég. A vallás több ennél. Ha megkérdezünk egy kisgyereket, hogy szereti-e a cukrot és a csokit, azt fogja mondani, hogy igen. De ha utána megkérdezzük azt is, hogy megosztaná-e ezt a testvéreivel, már vonakodna, lehet, hogy nemet mondana. Így van ez a templomba járással, Istennel is. Nem szabad, hogy mindez csak kötelességteljesítésig terjedjen, saját magunk számára. Többet kell ennél tennünk, nem elég azt mondani, hogy szeretjük Istent, s a törvényt pontosan betartjuk, eleget teszünk a kötelező vallásosságnak.

   Jézus beszélt a felebaráti szeretetről, ami azt jelenti, hogy meg kell érintenünk az embereket is vallásosságunkkal, hitünkkel. Tegyük azt másokkal, amit magunkkal is tennénk. Mindig gondoljunk arra, mondta a tisztelendő atya, amit kis gyerekeknek is szokott mondani, de a felnőttekre is illik: Megtenné-e a kis Jézus vagy a felnőtt Jézus ugyanazt abban a helyzetben, amelyben mi vagyunk? Mit tenne Ő? Vigyázzunk, hogy vallásosságunk ne csak kötelező vallásosság legyen, hogy magunkat előtérbe helyezzük, mert az üres imádságok és templomba járás nem elég. Azt mondta Jézus, hogy az ilyeneket még a parázna nők és a vámosok  is megelőzik a mennyeknek országában. Az igaz vallásosság a fontos, ami szívből jön és áthatja életünket. Amivel hatunk és amit megosztunk, másokra és másokkal, akikkel egy levegőt szívunk. Az iskolában, a munkahelyen, a családban. Az igaz hit a reménylett dolgok jövőbeni valósága, megvalósulása. Az igaz vallásosságot talán csak az tudja megérteni, aki egy kicsit megtört, akit megpróbált már az Isten. De igazán fölfogni, megérteni a dolgokat, melyeket Isten véghez visz életünkben, nem igazán tudjuk az alatt az idő alatt, amíg itt a Földön leéljük azt az öt, hat, hét, nyolc évtizedet. Jézus előkészíti, elkészíti az Ő országát, a mennyeknek országát az Őt szeretőknek. Ámen.

Viszlát!

35. Párduc és gödölye

Üdv kedves Olvasó!

   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet. Szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Jézus mondott egy példázatot: Volt egy városban egy bíró, aki Istentől nem félt, emberektől nem tartott. Egyszer elment hozzá egy özvegyasszony és arra kérte, hogy szolgáltasson neki igazságot ellenfelével szemben. A bíró eleinte nem engedett neki, de végül úgy gondolkodott :Igazságot szolgáltatok számára, mert még végül idejön  és megver. Ha az igazságtalan bíró így gondolkodik, hát Isten nem szolgáltat-e igazságot azoknak, akik hozzá imádkoznak? De bizony hamarosan igazságot szolgáltat. De amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a Földön?

   Igen, mindenkiben ott lakozik a farkas, még ettől az öregasszonytól is félt a bíró, de ott lakozik mindannyiunkban a bárány is, hiszen az igazságtalan bíró is intézkedett. Van még egy történet, amikor Jézus kiküldi 72 tanítványát kettesével, hogy menjenek előtte és prédikáljanak. De azt mondja nekik, hogy úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Bárány és farkas. Sok farkas természetű ember élt, él a világon. Elég, ha csak két példát említünk: az egyik nyugaton volt, Adolf  Schicklgruber, hogy hírhedtebb nevét ne említsük, a másik keleten.

   1977-ben 18 évesen lett katona az atya, négy év pannonhalmi tanulás után, két évre besorozták a büntető ezredbe. A kolostorban csak testvérnek szólították egymást, még azon a ködös hajnalon elvtársnak. A főtéren sok csillogó arany-és ezüst váll-lapú tiszt és több tucat tank sorakozott. Később a hajuktól is megfosztották őket és katonáéknál szokásos módon szólították. A körletben emeletes ágyak voltak, a kopaszok aludtak fent, az öreg katonák az alsó ágyon. Első éjszaka az alsó ágyon fekvő öreg katona beszélgetni kezdett vele, egy hat elemit végzett emberke volt és kérdezte, hogy mi a foglalkozása civilben. Azt gondolta az atya, hogy nem fogja majd érteni a választ és azt mondta, hogy civilben teológus hallgató. Hát bizony értette. Az éjszaka kellős közepén felkiáltott: Még egy csuhás! Onnantól kezdve együtt szolgáltak 16 hónapon át. Nehéz volt katonának lenni, 730 napig semmit sem csinálni nagyon nehéz. Ezt az öreg katonát Vámosi Janinak hívták, őrvezető volt, Dombóvárról származott, de eljött a papszentelésre és még ajándékot is hozott, ágyneműt. Sőt még 30 évvel azután is felkereste az atyát. Sokszor túl korán kiáltunk farkast, erre is vigyázzunk, mert farkas helyett sokszor bárány lakozik egy emberben.

   Egymásnak tükröt tartunk. Gyerekek, apa, anya, orvos, de még a pap is. Mindenkiben ott van a bárány és a farkas. Lehet ingerelni a farkast, de lehet megsimogatni a bárányt is. Sokszor torz tükröt tartunk egymásnak. A hízelgőnek, aki mindig hízeleg, ne üljünk fel, de a bennünket elítélő, állandóan bíráló megjegyzések miatt se essünk kétségbe. Emlékszünk Hófehérke meséjére, amikor a gonosz mostoha kérdésére azt feleli a tükör: Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a földkerekségen? Szép vagy, szép vagy, de hófehérke százszor szebb nálad! Sokszor, amikor egyenes tükröt tartanak, a farkas összetöri azt. Jézus egyenes tükröt tartott és tart elénk, de Júdásban Ő sem tudta megsimogatni a bárányt. Zakeus felmászott a fára, hogy láthassa Jézust, a vámos Máté is megtért, belőlük előhozta a bárányt. Mi sem tudjuk mindenkiből előhozni a bárányt, de sokan farkasnak látszanak és bárány van bennük, sokan báránynak mutatják és hiszik magukat, de valójában farkasok. Rónay Györgynek is van egy műve: Párduc és gödölye.

   Itt a templomban is összejövünk minden héten, ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, mondja Jézus, ott béke van közöttük. Itt a templomban, a misén is együtt vagyunk békében, hogy megerősödve kezdjük a hetet. Törekedjünk mi is az életben bárányként élni és megsimogatni a másik emberben a bárányt.
Isten báránya. Ámen.
Viszlát!
(2010.október 17. Vasárnap.-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)

34. Ti vagytok a Föld sója

Üdv kedves Olvasó!

1999. február. 07. Vasárnap.

Szentmise

   Máté evangéliumából az a rész volt felolvasva, mikor Jézus arról beszél: ti vagytok a föld sója, ha pedig a sót kidobják, nem jó semmire, csak hogy az emberek eltapodják. Ti vagytok a világ világossága, úgy fényljék a ti világosságtok, hogy lássák az emberek a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék mennyei Atyátokat. Az ember legyen meleg vagy hideg, de a langymeleget nem szereti Jézus, kiveti magából.

   Vannak kis közösségek, melyek hatnak a körülöttük élő emberekre és vannak emberek, akik hatnak egy-egy kisebb közösségre. Legyünk olyanok, mint a só, marjuk a körülöttünk lévőket, hogy kibillentsük őket tespedtségükből. Az embereknek bajuk van a mai világban, elveszítették értékrendjüket, káoszban élnek. Vizsgáljuk felül magunkat, tisztázzuk le magunkat és a bennünk rejlő értékeket, gondoljuk át életünket. Ne egy nagy bamba massza legyünk, mint sokan mondják a római katolikus keresztényekre. Mint Pál apostol mondja, az én cselekedeteim által mutatkozik meg a hitem. Ne csak kirohanjunk önmagunkból időnként, hogy utána visszavonuljunk és önmagunkért, érdekeinkért, életünkért harcoljunk, olyan álca mögé bújva, mintha a közösségért tennék. Zrínyinek voltak ilyen kitörései a várból annak idején, igaz ő a közösségért tette.

   Tanúsítsunk alázatot és önmérsékletet. Legyünk tisztában saját értékeinkkel és jó tulajdonságainkkal és főként igaz hitből, cselekedjünk. Tetteink által tudunk hatni a körülöttünk élőkre, kimozdítani őket tespedtségükből, mint a só, amely mar, ha vérző vagy nyílt sebre teszik. Eleinte a mi marásunk is fájdalmas a közömbösökre, tespedtekre, de később felismerik az igaz hitet cselekedeteinkben. Az ember másokra zúdítja mindazt a rosszat, ami benne van és belőle fakad, úgy a jót is ráárasztja az őt körülvevőkre. Cselekedjünk és tetteinkkel tegyünk tanúbizonyságot hitünkről, ne csak beszéljünk. Küldetésünk van itt a földön. Ámen. Ma volt Balázsolás is.

Viszlát!

33. Minden nap megújulni

Üdv kedves Olvasó!

   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában a diákmisén Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet, amikor tíz leprás odamegy Jézushoz és kérik Őt, hogy gyógyítsa meg őket.
Jézus meggyógyítja őket, s azt mondja, menjenek és jelentsék meg a papoknak, mi történt. A tíz közül azonban egy visszafordult, odament Jézushoz, leborult előtte és hálát adván megköszönte Neki, hogy meggyógyította őt.

   Hétfőn reggel a misén szíven ütötte egy mondat az atyát. Pál apostol levele a Galatabeliekhez, ebben az írásban hangzott el az a mondat. A galaták a mai Törökország közepén élő népek voltak, a kelták leszármazottai, akik Krisztus előtt 278-ban vándoroltak át a Boszporuszon. Pál apostol elsősorban a zsidóknak akart prédikálni, de az ott élő galatákhoz is szólt. Azt mondta, nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, tehát nem az számít, hogy zsidó vagy galata, hanem az új ember számít csak.

   Az új ember, aki minden nap megújul, ez a fontos. Éljetek és újuljatok meg! Az atya is elhatározta, hogy a héten minden nap arra törekszik, hogy új ember legyen. Éljünk örömmel a világban! Szeress és mindent megtehetsz! Az új ember az hívő ember. A hívő ember az a remény embere. A remény embere az a jövő embere.  A jövő emberében üresség is van és frisseség. Előre néz és előre megy. Néha hátratekint, de csak azért, hogy levonja a tanulságot, tanuljon belőle. A másik mondata Pál apostolnak: Aki az eke szarvára téve a kezét hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. Ez is ugyanazt jelenti: Előre nézni, előre menni, új embernek lenni. Célokat kitűzni, tervezni és megvalósítani.

   Van egy gyertya az atya dolgozószobájában a polcon, amiről mindig eszébe jut egy történet. Buszos kiránduláson voltak és megálltak dachauban, a helyi könyvesboltban egy könyvben olvasta, amit Edit Stein írt. Edit Stein Auschwitzben írta ezt a könyvet, kármelita nővér volt, épült ott egy kármelita kolostor.
Később II. János Pál szentté avatta Teresa Benedicta a Crue néven (Keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta) és Európa társvédőszentje. Szóval ő írta a következőket: "Amikor teljesen körülvesz bennünket a sötétség, nyissuk ki a szívünket és engedjük, hogy fentről ránk áradjon a fény."

   A tíz leprás szívében talán kétség is volt, de ott volt a remény a gyógyulás iránt. Elindultak Jézus felé.
A leprások sokszor kolompot ráztak, ki voltak rekesztve, közösítve, hogy jelezzék betegségüket és senki ne menjen közel hozzájuk. A tíz leprás története érdekes abból a szempontból, hogy kilenc újjászületik testileg, de a tizedik testileg-lelkileg egyaránt. Egyedül ő ment vissza megköszönni Jézusnak a gyógyulást. Vajon miért van az, hogy az emberek nem mondanak köszönetet és nem adnak hálát, ha valami jót tesznek velük vagy csak nagyon kevesen? Talán azért, mert ez némi alárendeltséget is jelent a másikkal szemben, alárendelem egy kicsit a másiknak magamat. Az embereknek szükségük van elismerésre, odafigyelésre, köszönetre. Mindenkinek, annak is, aki segít másokon és szeretetet ad. Egy köszönöm mindenkinek jár. Az embernek szüksége van társra. Egyedül nem megy vagy csak nagyon nehezen. Még ha beteg is a társ, de társ. Sokszor a beteg társ vígasztaló szava nagy segítség, mert tőle hitelesen hangzik. Szükségünk van társra, hogy gyógyulni tudjunk. Az eucharisztia hálaadás. A szentmisében is együtt vagyunk és közösen hálát adunk a jó Istennek. Ámen.
Viszlát!
(2010. október 10. Vasárnap-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)

32. A kis égő gyertya

Üdv kedves Olvasó!

1999. január. 24. Vasárnap.

Szentmise

   A mai evangélium arról szólt, hogy miután Jézus megkeresztelkedett, Kafernaumba ment a pogányok közé, Zebulon és Naftali vidékére, hogy ott hirdesse az Igét. Ezután Názáretben felolvasta Izajás tekercséből a már ismert részletet, hogy az Ige ma beteljesedett. Ha megfigyeljük, az evangélium, illetve a Biblia elejét és végét, mindkét esetben a világosság és a sötétség kettősségével találkozunk. Kezdetben Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől és János jelenéseiben a Biblia végén arról olvashatunk, hogy majd újra eljön a világosság. Jézus, amikor Kafernaumba ment, útja során magához hívta Pétert, Andrást, Jakabot és Jánost, hogy emberek halászaivá tegye őket. A pogányok között kezdte el Jézus a küldetését és hosszú időt töltött ott, mikor végre útraindult, hajóval a másik partra, de a Szentlélek visszafordította még egy időre.

   Pál levelében, amit az előző héten elemeztünk és amit a Korinthusiaknak írt, meg amit ma is elolvastunk, de ezt már a rómaiaknak címezte, tudatja velük, hogy ne szakadjanak pártokra, ne Kéfást, Pált, Apollót kövessék, hanem a mennyei dolgokat keressék és úgy közel kerülnek Istenhez és egymáshoz is. A mai nappal fejeződött be az az imahét, amely az ökumenizmus, egység jegyében telt el. Visszatérve a mai evangéliumhoz, Jézus szánt szándékkal ment a pogányok lakta vidékre, hogy oda világosságot vigyen.

   Volt egyszer egy erdő, melynek minden egyes tagja kijelentette, hogy ő maga az erdő, s ha ő nem lenne, erdő sem lenne. Ezt mondta a tölgyfa is, hogy  ő olyan hatalmas és erős, hogy ő maga jelenti az erdőt. A moha ugyanezt mondta, ha ő nem lenne, a tölgyfa sem létezne. Ugyanezt mondta az erdő minden egyes lakója, növények és állatok egyaránt, végül a giliszta is. Ha ő nem lenne, nem lenne humusz, amiből az erdő kinő. Valahogy mi emberek is így vagyunk, azt hisszük magunkról, hogy pótolhatatlanok vagyunk családunkban, munkahelyünkön, közösségünkben. Ha nem léteznénk, a Föld forogna tovább, de Isten számára minden egyes ember szükséges, pótolhatatlan.

   Volt egyszer egy kislány (Czár Iván diakónus nővérének a kislánya), aki egyszer, amikor a diakónus Iván, aki ma is prédikált, ő mesélte ezt a történetet, náluk volt, a kislány egy kisebb gyertyacsonkot hozott a kis kezében és kérte Ivánt, hogy gyújtsa meg neki a gyertyát, mert emlékszik, hogy amikor karácsony volt, akkor is nagyon szépek voltak az égő gyertyák és most is nagyon szeretné nézni, ahogy ég. Ez a kislány három és fél éves volt. Iván meggyújtotta neki a gyertyát és a kislány nagy örömmel szaladt szüleihez megmutatni a gyertyát. A felnőttek beszélgettek, s időközben a gyertyát is elfújták, persze mindenki dícsérte a kislánynak előzőleg, hogy milyen szép, de később elmerültek a beszélgetésben. Abban a pillanatban, illetve nemsokára áramkimaradás volt, sötét lett. Az anyukája a kislánynak gyorsan elkezdett valami gyertyát keresni, a felnőttek ügyet sem vetettek arra a kis gyertyára, amit a kislány az előbb mutatott nekik. Teljesen elfelejtették, amikor is a kislány megszólalt és mondta, hogy anyu, hát itt van a gyertya, az előbb mutattam. Jézus is a pogányok közé ment a legnagyobb sötétségbe tanítani, hogy fényt, világosságot vigyen, s nem az írástudókhoz, farizeusokhoz. A kis égő gyertyát sem veszi addig észre az ember, amíg a Nap süt és világítanak az erős fényű lámpák a szobában. De mihelyt sötét lesz…

   Beszélt még a darvakról is a diakónus, hogy amikor szállnak ezek a madarak, mindig van egy, amely az élen repül, s hasítja a levegőt a többieknek, vezeti őket, utat tör nekik. De ez a madár is elfárad, s a többiek segítenek neki, úgy irányítják a levegőt, hogy könnyítsenek a munkáján. A következő példázat egy szekérről szólt, amelynek kerekeit küllők tartják össze. Krisztus a tengely a kerekek között, a kerék közepében a csapágy. A küllők a kerék közepétől kifelé széttartanak egymástól, s a kerék közepében összefutnak. Akik a szélén vannak, távol vannak Jézustól, ha közelítenek a tengely felé, közelebb kerülnek Jézushoz és egymáshoz is. Úgy is mondhatjuk, ha egymás felé közeledünk, Jézushoz is közelebb kerülünk. A szekér nagy terhet visz, ezért kell ügyelnünk arra, hogy össze ne roppanjanak a teher alatt a kerekek, hanem erősek legyenek. Ne csak halgassuk az Igét, hanem cselekedjünk is. Ámen.

Szentmise (esti)

   Az evangélium felolvasása után az egységről beszélt Jávor atya, hogy imádkozzunk az egységért. Beszélt a különféle szektákról, hogy a katolikusok az egyetlenek, akik a szentségi Jézust vallják. Nagyon fontosak a szentségek. Házasság, keresztség, bérmálás, gyónás, stb. Az a kegyelem, amit Jézus ad nekünk a bűneink megbánásakor. Térjetek meg, mert elközelgett a mennyeknek országa. Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. A parancsolatok, amelyeket Isten adott az embereknek, mindenki szívébe be vannak írva. De a szentségek nagyon fontosak, melyeket Jézus szolgáltatott ki nekünk! Ámen.

Viszlát!

  

31. Megnyitja a szíveket mindenhol

Üdv kedves Olvasó!

1999. január. 17. Vasárnap.

   Szentmise

   A mai evangélium Jézus megkeresztelkedéséről szólt,  de a prédikációban Pál apostol  Korinthusbeliekhez írt leveléről volt jobbára szó. Krisztus előtt 146-ban lerombolták a várost, de Cézár pár évtizeddel Krisztus előtt újjáépítette és Pál idejében már virágzó városnak számított, Krisztus után 51-ben. A tudományok és a művészetek városa volt, sok lakossal. 

   Pál Timóteussal küldte el levelét. Sok zsidó élt akkoriban ott, akik először még hittek, de később már nem annyira. Nagy szükség volt Pál tanításaira. Ahogy a mai világban, úgy akkor is már több szekta volt és tömörülés. Voltak, akik a jó szónok görög Apollót, valakik Pétert, ismét mások Pált követték. Ez napjainkban is megvan, nincsen új a Nap alatt. Nincsen különbség az emberek között, hirdette Pál akkor, amikor még voltak rabszolgatartók és rabszolgák. Lehet egy dúsgazdag hölgy több villával és vagyonnal és lehet szegény, de lehet valaki sok tudomány professzora és valaki analfabéta. Nincs különbség az emberek között, az a fontos, hogy mindenki méltósággal éljen és hordozza életét.

   Szentmise

   Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. Jávor atya beszélt ma este az evangéliumról, amikor Keresztelő János keresztel a Jordán vizében és Jézus vállára galamb képében a Szentlélek rászáll. Ez ama szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm. Jávor atya mesélte, hogy egyszer volt egy idős barátját meglátogatni, aki pap volt és halálos ágyán feküdt. Meggyónta már bűneit, 40 évi szolgálat után volt, s azt mondta, megbékélt a halál gondolatával és Istennel is rendezte dolgait, csak egy valami bántja. A bűnei emléke, melyek körülveszik őt.  Jézus megváltott bennünket és elveszi bűneinket, persze néha emlékképek elő-előjöhetnek azért. Az elkövetkező héten kezdődik az imahét, melyben a szétszakadt egyházért imádkozunk.

   Az idők folyamán sajnos az egyház részekre szakadt, de imádkozzunk az egységért és főként a szentségi Jézusért. Mert Jézus a szentségeket is adta nekünk, hogy azzal tudjuk szebbé és jobbá tenni életünket, segítségükkel változni tudjunk. Keresztség, házasság, stb. Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. A régi időkben is áldozatot mutattak be az Úr Istennek, leölték a bárányt. Ma az oltári szentségről beszélünk, mely áldozat. Krisztus van jelen valóságosan benne, de ehhez is óriási hit szükséges, mert anélkül nem működik.

   Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. Nem elvette, elveszi! Mindenki felé nyújtja kezét, de csak attól tudja elvenni a bűnöket, aki megteszi azt a lépést, hogy elindul feléje, megbánást tanúsít és odaadja neki a bűneit. Üresek a gyóntatószékek napjainkban. Csakúgy mint Noé idejében, most is romlott az erkölcs. Hol van Jézus? Remeg a világ, még a jók is. Gyilkosság, robbantás, rablás, stb. mindenhol. De Jézus itt van, megtérésre hívogat. Megnyitja a szíveket mindenhol. Ázsia, Afrika, Európa, Amerika, Ausztrália, stb.
   Imádkozzunk mi is ezen a héten azokért a keresztényekért, akik meg vannak keresztelve, de a szentségi Jézust nem ismerik. A többi embernek is tegyünk tanúbizonyságot állandóan Jézusról, de ezt csak türelemmel tehetjük, nem fennhangon. Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. Imádkozzunk. Ámen.

Viszlát!

30. Egymás szemébe nézve avagy a pillanat, melyben véget ér bennünk az éjszaka sötétsége

Üdv kedves Olvasó!

        1999. január.10. Vasárnap. Urunk megkeresztelkedése.

   Máté evangéliumából volt a mai részlet. Jézus elment Keresztelő Szent Jánoshoz, hogy az megkeresztelje a Jordán vizében. Czár Iván diakónus mondta a szentbeszédet ma. Elmesélt egy kis történetet, hogy egy kisfiú áll egy város főterén, amikor arra ment egy szekér, ponyvával letakarva. A szekér elé nem állat volt befogva, hanem egy ember húzta azt. A kisfiú megkérte, hogy benézhessen a ponyva alá, ahol nagyon szép sárga port, aranyat látott. Megkérdezte a férfit, hogy honnan hozta, az elmondta neki, hogy a közelben lévő, sziklás, magas hegységekből és ha majd nagy lesz a kisfiú, ő is hozhat.

    Teltek-múltak az évek, a kisfiú felcseperedett, fiatalember lett belőle, vett egy szekeret és szamarakat és útra kelt ő is. Útközben, ahogy ment fel a hegyre, találkozott egy idős emberrel, aki lefelé jött a hegyről és egy szekeret húzott maga után, rajta egy hatalmas aranyröggel. A fiatalember elmesélte neki, hová tart, s az öregember felajánlotta neki az aranyrögöt ajándékba, aminek ő nagyon megörült. Igen ám, csak olyan nehéz volt, hogy az összes többi felszerelését, kalapácsot, evőeszközöket, sátort le kellett pakolni, hogy az aranyröggel tovább tudjon menni. El is érkezett egy tisztáshoz, egy folyópartra, ahol elkezdett az edényével aranyat mosni. A folyó túlpartján is dolgozott egy ember, azt mondta, dolgozzanak ketten együtt. Ám a fiatalember nem fogadta el az ajánlatot, s talán még ma is ott áll a folyó közepén és keresi az aranyat kezében a táljával, de nem talál semmit. Az öregemberben nem ismerte fel azt a férfit, akivel még kisgyermek korában találkozott, s aki az aranyrögöt ajándékozta neki.

   Jézus elment Keresztelő Szent Jánoshoz, megkeresztelkedni a Jordán vizében. János felismerte őt, s mondta neki, hogy inkább Jézusnak kellene őt megkeresztelni. Jézus azt válaszolta, hogy mindezeknek meg kell történniük, hogy betöltsék az igazságot. Az egek megnyíltak, s egy galamb szállt alá. Jézus alámerítkezett a szennyekkel, bűnnel teli Jordán vizében, s magára vett mindent keresztségével, amit abba  az emberek lemostak magukról bűnt. A Szentleckében volt egy olyan mondat, hogy gerlicénket ne adjuk a vadaknak.

A keresztségünket, annak tisztaságát ne dobjuk a vadaknak, amit Jézustól kapunk. Azt mondják, aki meg van keresztelve, nem különbözik semmiben sem a többi embertől, de igenis különbözik, a keresztségben.

   Egyszer egy tanítómester megkérdezte a tanítványait, hogy mi az a pillanat, amely az éjszakát elválasztja a nappaltól. Gondolkodtak a tanítványok, végül az egyikük megszólalt, mert azt hitte, valami okosat fog mondani. Talán az a pillanat választja el a sötétséget a világosságtól, mint ami a különbség egy kutya és egy bárány között. Nem- felelte a tanító. Talán az a pillanat lehet, ami a különbség egy fügefa és egy olajfa között- mondta a másik tanítvány. Nem- felelte a tanító. Az a pillanat választja el a sötétséget a világosságtól és az éjszakát a nappaltól- mondta a tanító- amely pillanat hasonlít ahhoz, mint amikor egy másik ember szemébe nézünk és észrevesszük azt az Istent, aki mibennünk is lakozik, ezzel véget ér bennünk az éjszaka sötétsége. Nap mint nap megtisztulhatunk a kapcsolatainkban. Nem tisztulunk meg, megtisztulhatunk! Csak úgy kell élnünk, hogy ne dobjuk oda gerlicéinket a vadaknak és vegyük észre a másik szemében azt a pillanatot, amikor véget ér az éjszaka, a sötétség bennünk. Ámen.

Viszlát!

29. Betlehemi csillag

Üdv kedves Olvasó!

1999. január. 03. Vasárnap.  Vízkereszt, Urunk megjelenése

   Epifánia, Urunk megjelenése. Sokat tanulhatunk embertársainktól, pl. a ferdeszeműektől, a sárgáktól, Távol-Keletiektől is. Kitartást, szívósságot, bölcsességet. Amikor Jézus megszületett, akkor is messziről jöttek a királyok, hogy megtekintsék őt és ajándékot hozzanak neki. Nagy probléma korunkban a sok tévénézés, az sem mindegy, hogy mit nézünk.

   Szentmise (esti)

     Mindig keressük Istent. Heródes király uralkodásának idejében a júdeai Betlehemben világra jött Jézus, a Messiás. A betlehemi csillag jelezte az újszülött érkezését. A zsidók nem is annyira figyeltek fel rá, de három király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár távolról érkeztek a betlehemi jászolhoz ajándékokkal. Heródes is tőlük szerzett mindenről tudomást. Volt tudásuk, vagyonuk, mégis keresték Istent. Útközben találkoztak pogányokkal vagy bárkivel, bátran kimondták, hogy mi járatban vannak. Manapság is ha valaki keresztény, sokszor kérdezhetik tőle a munkahelyén vagy bárhol, hogy szokott-e templomba járni, imádkozni, nem unja-e, stb. Ilyenkor türelmesen, nagy nyugalommal kell válaszolni, ahogyan a háromkirályok is tették. Biztatni kell másokat is, hogy higgyenek. Sokan vannak, akik elfordulnak Istentől. Isten minden embert egyformán keres, legyen az keresztény, pogány, bárki. Csak sajnos nem minden ember keresi Istent. Sokan meg vannak keresztelkedve, de nem járnak templomba, sok megházasodott pár is van így, sok élettársi kapcsolatban élő szeretné megkereszteltetni gyermekét, de ez nem megy. Követni kell a háromkirályok példáját és keresni Istent. Imádkozzunk azokért, akik távol vannak Istentől és nem keresik őt. A mi imánk is segíthet rajtuk talán, hogy megtalálják az őket kereső Istent. Sokan vannak olyan keresztények, akik csak karácsonykor és a feltámadási körmenetkor jönnek csak el templomba, őértük is imádkozzunk. A mai világban, ha megfigyeljük, a pénz, szesz, szex, törtetés, stb. foglalják le az emberek életét. Nincs egy pillanat nyugalmuk sem az embereknek, hogy legalább vasárnap megálljanak és magukba nézzenek elcsendesedve a kavargó világ zajából.

   Nagy zaj vesz körül bennünket, hangok, képek, reklámok töltik ki lényünket, kavarognak bennünk ezerféleképpen, rádió, stb. hullámok töltik ki az étert, s Isten hangja már nagyon nehezen jut el hozzánk. Ha megfigyeljük, Európa már missziós területté vált, a kultúra kitessékelte az ajtón Jézust, s a nyitott ablakon bejöttek a dogmák, bálványok, a modern kor bálványai, amiket felsoroltunk. Kövessük a háromkirályok példáját és mindig, szüntelenül keressük Istent. Atya, Fiú és Szentlélek, a Szentháromság titka, ne törjük rajta a fejünket, Testvéreim Krisztusban. Ámen.

   (Ne legyünk önzőek, figyeljünk oda embertársainkra, imádkozzunk értük. Nagyon jó, ha a családunkban van legalább mit enni karácsonykor és biztosítani tudjuk ezt, de adjunk valami plusszt is, még a kevésből is másoknak, akiknek tudunk. Ez is jelenti azt, hogy valaki igazi keresztény).

  ( Még a tegnapi szentmisén mondta Jávor atya, hogy mennyire ki van világítva a Barátok-temploma, s mégis milyen kevesen jönnek, csak karácsonykor és feltámadási körmenetkor vannak sokan. Sok kisgyerek, de a nagyobbak is, nem tudják a „Miatyánkot“ elimádkozni és a Tízparancsolatot elmondani, melyek az egész vallás summázata, pedig meg vannak keresztelve).

Viszlát!

 

28. BÚÉK avagy Bízzuk Újra Életünket Krisztusra

Üdv kedves Olvasó!

1999. január.01. Péntek.

   Áldjon meg bennünket az Isten az új esztendőben, az ő fényessége ragyogja be utunkat. Ha megfigyeljük, egy kisgyermek egész életét beleadja a jelen pillanatba és egy pár napnál előbbre nem tekint. Ha meglát valamit, még abban a percben birtokolni is akarja, ha megtetszik neki. Ha barátságot kötnek a gyerekek egymással, azt földi értelemben véve örökkétartónak veszik. Egész lényüket beleadják a sírásba vagy nevetésbe. Ha az idősebbekre tekintünk, középkorúakra, stb., akkor észrevesszük, hogy az ember már nehezebben köt barátságot. A gyerekek még hisznek a szavakban, sokmindent el lehet velük hitetni, de ha valamit nem hisznek, azt nagyon jól tudják kritizálni is. Nagy álmaik és vágyaik vannak, s nagy dolgokat tudnak véghezvinni.

   Ha az idősebbeket nézzük, ők már nem csak a jelenben élnek. Ha barátkoznak, nekik már nem elegendőek a szép szavak. Már megvizsgálják az ember múltját is, aki a szavak mögött áll. A felnőttek nem csak a jelent, a pillanatot szemlélik, hanem a múltat, jelent és a jövőt együttesen. Hosszú évek keserves tapasztalatai, stb. már óvatosságra intik. Nem tudnak annyira álmodozni, vágyakozni arra, hogy valami nagyot alkossanak, vigyenek véghez. Egy idő után eljut az ember abba a korba, amikor már nem tervez olyan nagy dolgokat, sokmindent hiábavalónak tekint. De tekintsünk Istenre, vegyük kezünkbe a Bibliát és olvassuk. Isten javukra fordít mindent az őt keresőknek.

Szentmise (esti)

   Az Úr áldása legyen rajtunk és ragyogjon ránk az ő arcának fényessége. A pásztorok köszöntötték a jászolnál Máriát és üdvözölték az újszülött Jézust, akit nyolc napra rá körülmetéltek az akkori szokás szerint.

   Boldog  Új Évet kívánunk, mondják sokan a mai napon egymásnak. Ne csak kívánjunk, mert azt mindenki tud, hanem tegyünk is. Még a mai napon kezdjük el odahaza. Ha az édesapát valamivel „felhúzzák“ a munkahelyén, ne hozza azt haza a családba, hanem nyelje le és mosolyogjon inkább. Ez az igazi dolog, de ezt nagyon nehéz kicsiszolni, kimunkálni magában az embernek.

    Egyszer egy parasztasszony gyónt, hogy már ötödik gyermekét várja és nagyon szűkösen élnek, de meg szeretné tartani a gyermeket, annak ellenére, hogy a család ellene van. A gyóntatópap gyónás után kezet csókolt neki, mikor kiléptek a gyóntatószékből, ezzel biztatván az asszonyt döntése helyességére. (Prohászka pap volt, akit boldoggá avatnak majd). Jócselekedetekkel segítsük embertársainkat ebben az esztendőben. A kis Lisieuxi Szent Terézke egyszer azt mondta, amikor már haldoklott és a körmenethez gyújtottak meg sok-sok gyertyát egy ereklyének számító mécsesről, hogy a jó cselekedet is egy ilyen szikra, mely sokakat lángra gyújt. Ha valakinek jót teszünk, ő is jót tesz majd másokkal, továbbadja ezt a lángot.

   A lourdsi Szűzanya csak azokat tudja meggyógyítani, akiket Isten is meg akar gyógyítani. Jávor atya kívánja erre az esztendőre mindenkinek, hogy üljünk akár a dolgozószobánkban az íróasztalnál, feküdjünk a fehér kórházi ágyon vagy szórakozzunk valahol, legyen békés esztendőnk és cselekedjünk, tegyünk jót másoknak. III. Pió kedvenc mondása volt, hogy a múltamat Isten irgalmára, jelenemet Isten szeretetére, jövőmet Isten gondviselésére bízom. Mi is tegyünk így. BÚÉK- Bízzuk Újra Életünket Krisztusra. Ámen.

Viszlát!

  

27. Tökéletes kötelék avagy a Szent Család

Üdv kedves Olvasó!

1998. december. 27. Vasárnap.

   A mai evangélium a Szent Családról szólt. József fogta a családját és biztonságos helyre vitte őket, majd később Názáretben telepedtek le.

   A tisztelendő mesélte, hogy volt egy kislány a hittanosai között, aki úgy 7-8 éves lehetett és amikor megkérdezte tőle, hogy mi szeretne lenni ha nagy lesz, a kislány azt válaszolta, hogy doktornéni. De azt is hozzátette, hogy így sajnos nem lehet majd férje, mert a Vészhelyzet című sorozatban egyik doktornőnek sincs férje és a doktor bácsiknak sincsen felesége. Nagyon jól észrevette ez a kislány a lényeget. Már Mindszenty bíboros is megjósolta a családok szétbomlását. A tisztelendő úr is tíz évvel ezelőtt Ausztráliában járt, s ott is azt tapasztalta, hogy a fiúk és a lányok milyen laza kapcsolatokban élnek, akkor azt fogalmazta meg ott, hogy ilyen Magyarországon soha nem következhet be. S lám a fejlődés, stb. mit eredményezett. Itt is ugyanaz a helyzet mára már.

   A szentleckéből kiragadott mondatot elemezte a továbbiakban, amit Pál apostol írt a Kolosszebelieknek. Öltsétek magatokra az irgalmasságot. A modern ember valósítsd meg önmagad jelszavával szemben üresítsük ki magunkat mások számára. Öltsd magadra a jóságot, legyünk figyelmesek, nyitottak, szeretettel teljesek mások iránt. Akik meg akarják valósítani önmagukat, azoknak nincsen idejük másokra, hódítani, birtokolni akarnak. A keresztény embernek nyitottnak kell lennie, kell időt hagynia mások számára, figyelmesnek kell lennie. Öltsétek magatokra a szelídséget, ahogy Mária is tette, a háttérbe húzódva a világ zajától, az otthon szeretetteljes nyugalmában és csendjében. Öltsétek magatokra a türelmet, ami az egyik legfontosabb dolog. Amikor a házastársak már hosszú évek óta élnek együtt, ismerik már egymást kívülről-belülről, nagyon fontos a türelem, egymás elviselése. Talán ez a legnehezebb feledat. Öltsétek magatokra a megbocsájtást.

   A pápa sokmindenért bocsánatot kért már, azért amit az egyház okozott bizonyos embereknek vagy csoportoknak, s amikor a zsidók is felszólították, hogy tőlük is kérjen bocsánatot, azt felelte, hogy talán ez lehet az egyház és az ő feledata is, hogy folyton bocsánatot kell kérni mindenkitől, még mások helyett is. Ha megfigyeljük a mai világot, szinte már nem is nagyon találkozunk ezzel a mindennapi életben. Régebben még lehetett hallani a „bocs“ szót a bocsánatot kérek helyett, de ma már ezt sem nagyon. Inkább az elnézést kérek-et, ami összehasonlíthatatlanul más tartalmában, mint a bocsánatot kérek, a megbocsájtás. Mindez mutatja, hogyan sekélyesedik el nyelvünk, kultúránk, viselkedésünk.

   Öltsétek magatokra a szeretetet. Ha megfigyeljük a mai házasságokban alig van gyermek. Sükösdön, ahol a tisztelendő dolgozott, azt mondja, vehetjük úgy, hogy ez mindenhol érvényes, száz házasságra a hetven százalékban nem jut gyerek. (Amikor két fiatal házasságot köt, milyen sokmindent megígérnek egymásnak a pap és a tanúk és Isten előtt. A sok gyereket is , ami mint hallottuk nem-igen valósul meg. A gyerekek nagyon figyelnek, nagyon értenek ehhez, amíg még kicsik. Minden szó eljut hozzájuk. Ha megfigyeljük, a kisgyerekeknek a testméretükhöz képest jóval nagyobb fülük van. Figyelnek mindenre, hallanak mindent. Ezért is nagy felelősség a gyerekvállalás, nevelés, s figyeljünk oda, mit mondunk ki).

  

   Nem merik felvállalni azt a felelősséget, hogy felneveljenek egy gyermeket. Inkább kényelmesen élik a maguk kis életét, akár hűtlenül is. Sokan csak élettársi kapcsolatban élnek, rövid ideig, mert nincs meg az a türelem, amellyel el tudnánk viselni egymást, a mindennapok nehézségeit. Ágról ágra, virágról virágra szállnak a mai fiatalok, gyors örömöket keresve. Szétbomlik a társadalom, a család, az emberek magányosak, egyedül maradnak. Régen, mondja a tisztelendő, emlékszik, amikor az apák kézenfogva mentek a fiukkal meccset nézni, hol van ez ma már. Amikor még ezrek és ezrek mentek kézenfogva. Az apa játszott, szórakozott, bekapcsolódott a mindennapokba vagy legalább nyugodtan le tudott ülni idegeskedés és rohanás nélkül.

   Isten ígéretet tett, hogy majd eljön az asszony, aki széttiporja a kígyó fejét, s világra hozza a Megváltót. József megfogta a családja kezét és vezette őket. A mai fiataloknak is meg kellene valósítaniuk a tökéletes köteléket, a házasságot. Öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget, a türelmet, a megbocsájtást és a szeretetet.

   Az olvasmány és a szentlecke szorosan kapcsolódik az evangéliumhoz. A fiúk legyenek olyanok, ha apjuk megöregszik, nézzék el nekik botlásait, gyengeségeit, mert minden jó cselekedet az apák iránt jótettként lesz felírva az Élet könyvébe, a bűnök helyett. Az apák is éljenek úgy, hogy ne keserítsék meg a fiak életét.

   A mai evangélium tehát a Szent Családról szólt, az egység vállalásáról, a tökéletes kötelékről, az irgalom, jóság, szelídség, türelem, megbocsájtás, szeretet magunkra öltésének fontosságáról. Ámen.

 (Elhangzott még, hogy inkább kapcsoljuk ki a tévét, hogy egymásra tudjunk figyelni és jusson idő egymásra, a tévé úgyis sok rosszat sugall, táplál az emberekbe. Filmek, stb.)

Viszlát!

26. A jövő ígérete

Üdv kedves Olvasó!

1998. december. 26. Szombat.

   A mai evangélium arról szólt, hogy megjelent az angyal Mária előtt, s mondta neki, hogy fiút fog szülni, a világ megváltóját. És az Ige testté lőn és köztünk lakozék, hangzott el újból a mondat a tegnapi miséhez hasonlóan. Áldottak azok, akik hisznek. Milyen kis különbség van a két szó között, igaz és gaz, de az a kis i betű milyen nagyon megváltoztatja  a jelentését a szavaknak.

   Ábrahám is ígéretet kapott, hogy elvezeti őket az Úr  Kánaánba, s ők is hittek ebben. A paradicsomban az Úr ígéretet tett Évának, hogy jön majd egy asszony, aki széttapossa a kígyó fejét, s eljött Mária, méhében Jézussal. Áldottak azok, akik hisznek. Manapság az emberek úgy élnek, hogy nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az ígéreteknek. Ígérgetnek fűt és fát, de a következő percben már el is felejtik.

   Egy kisgyermek a jövő ígérete. Ha egy mosolygós kisgyermeket látunk, még a legkomorabb felnőtt szíve is megváltozik, megenyhül egy picit, s az esetlen nagy férfitenyér is féltve őrzi, fogja a piciny gyermeket, a jövő ígéretét. Így van értelme a létnek, az életnek, ha másért nem is, hát ezért a csöppségért élni és dolgozni. A jelen pillanatból épül fel a jövő. Kell, hogy higgyünk a jelenben és a jövőben. Áldottak azok, akik hisznek.

   Azt hirdeti a mai világ, hogy valósítsd meg önmagad. Jézus feláldozta magát értünk a kereszten. Mi is inkább próbáljuk meg kiüresíteni magunkat, hogy legyen más számára hely. Áldozzuk fel életünket másokért. A búzaszem is elhal, hogy bő termést hozzon. Jézus is meghalt értünk a kereszten, minden bűnünket és szenvedésünket magára véve. Legyünk a világosság fiai. Ámen.

Viszlát!