Mária születésének ünnepe
Legyünk Isten képmásai! Isten saját képére teremtette az embert, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy fényképet vagy festményt. Szellemi hasonlóságra kell gondolni. Egyedül csak az ember képes önzetlen szeretetre, az állatokat ösztöneik vezérlik. Az ember személyes kapcsolatban állhat Teremtőjével. Istennek egyszeri és megismételhetetlen teremtményei vagyunk, minden emberre igaz ez, a megváltással kapcsolatban is. Az ószövetségben annyi kegyetlenségről olvashatunk, hol van ebben Isten? A mai ember okulására is íródott mindez, hogy tanuljunk belőle, hiszen a problémák ismétlődnek a történelem folyamán, de Isten kimenti az embereket a bajból.
Káin és Júdás is magában hordozta Isten képmását, mint ahogy manapság is magában hordozza minden egyes ember. Sokszor nehezen ismerhetünk rá. Jézus volt az, aki tökéletesen bemutatta, milyen Isten valójában. Rá kell hasonlítanunk, erre kell törekednünk. Embernek lenni az embertelenségben. Mindenki kiválasztott. Mária is mondhatott volna nemet, de nem tette, hanem igennel válaszolt Istennek, szabad akaratából. Szabad akaratot kapott minden egyes ember a megváltás Isteni tervében. Istennek van egy nagy üdvtörténeti terve, melyben az egyes ember szabad akaratából dönthet, hogy részt kíván-e venni benne. Isten szabad akaratot adott nekünk, nem kényszerít semmire sem bennünket, de azt akarja, hogy minden egyes ember üdvözüljön.
Jézus születését nem tudjuk pontosan, a Szűzanyáét sem, de nem is ez a lényeg. Régen élt királyok születését sem tudjuk napra pontosan, sőt még pár száz évvel ezelőtt élt őseinkét sem. Szűzanya a feltámadás hajnala, aki az emberek közül leginkább hordozta magán Krisztus képmását. Már a kánai menyegzőn is rámutatott Jézusra, mint akit követni kell. Isten képmásai vagyunk, tekintsünk a Szűzanyára is, hogy járjon közben értünk Jézusnál. Ismerjük fel egymásban is azt, hogy Isten képmásai vagyunk. Ezt a gondolatot vigyük haza magunkkal. Ámen.
(Vodica, 2010.szeptember.05. Vasárnap-Bábel Balázs érsek atya prédikációja alapján emlékezetből)
Itt hallható a teljes prédikáció:
http://civilnaplo.hu/_vti_bin/s_!news/i_hit_es_elet_6/i_vodica_mariakonnye:_ezrek_erkeztek_a_hires_kegyhel_9091/t_Hit%20és%20Élet%20-%20VODICA-MÃRIAKÖNNYE%20EZREK%20ÉRKEZTEK%20A%20HÃRES%20KEGYHELYRE%20-%20HALLGASSÃK%20MEG%20DR.%20BÃBEL%20BALÃZS%20ÉRSEK%20ÚR%20HOMILIÃJÃT/index.html
Viszlát!
Íme a teljes prédikáció a hangfelvétel alapján lejegyzetelve:
Krisztusban szeretett testvéreim! Izajás próféta írja: Amilyen messze van az ég a Földtől, olyan messze van az ember gondolata az Istenétől. A végtelen és tökéletes Istennek a gondolatait mi emberek csak sejthetjük. Ámulunk a világon, aminek méretei egyre inkább kiterjednek előttünk. Úgy is, hogy a tudomány földeríti, hogy milyen hatalmas ez a világegyetem. Hány galaxis van? Hány csillagrendszer? Milliárdokban számolva. De még úgy is kitágul előttünk, hogy mi emberek is egyre többet befogunk belőle. A televízió segítségével még a Földön túlra is eljutunk. Aztán lehetővé válik a technika által, hogy személyesen is sokmindent megláthassunk. Hát ez önmagában ámulattal tölti el a gondolkodó embert. Nem mondja mindenre azt, hogy hát ez az ösztön, meg ez a gén, hogy ez így van a növényi, állati világban, hanem következtet arra, hogy itt az Isten végtelenül hatalmas művével állunk szemben.
De ezen terven fölül, ennek megkoronázásaként itt van az a végülis parányi ember. Mert mi a világegyetemben parányi, törékeny nádszálak vagyunk, akik mind tudjuk önmagunkról, hogy vagyunk. Mert kövek, fák, füvek ezt nem tudják, még az állatoknak sincs öntudata. Mi aztán igazán elálmélkodunk azon, hogy mi, mi célt szolgálunk ebben a világegyetemben. Mi lehet a végtelenül bölcs és tökéletes Istennek a szándéka velünk. Erről, amióta ember az ember, minden bizonnyal gondolkodik, hiszen kezdettől a vallásra mutató jelek, a temetők, az áldozati oltárok, a zarándokhelyek, amik megvoltak a kezdetekben is a pogány vallásokban, jelezték, hogy az ember fölülemelkedett azon, hogy ő csak itt éljen és szaporodjon és csak ebben a világban keresse a helyét. A kinyilatkoztatás egyenes és világos tanítást ad azonban nekünk erről, hogy mi volt a szándéka Istennek az emberiséggel. Azt írja itt Szent Pál apostol a római levélben: Tudjátok, az Isten szeretőknek minden a javukra válik, hiszen Ő saját elhatározásából választotta ki őket, s akiket ugyanis előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Így lesz Ő elsőszülött a sok testvér között.
Az Isten a kiválasztást saját jogon megteszi, de ha egyszer Jézus tanításából tudjuk azt, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, akkor valamiképpen mindannyiunknak ugyanazt a célt adta ebben a világban: hogy Fiának képmásai legyünk. És ez igen messzire vezető, mély bibliai gondolat. Mert ott van a Teremtés könyvének az elején, hogy Isten, amikor megteremti az embert, az számunkra teljesen mindegy, hogy ez most egy hosszú fejlődéssel evolúcióval vagy más módon történik-e, a saját képére és hasonlatosságára teremti. De ezt nem úgy kell elképzelni, mint fényképet vagy festményt, hanem szellemi rokonságba kerülünk a teremtő Istennel, mert van halhatatlan lelkünk, a jót és rosszat el tudjuk különíteni. Önzetlen szeretetre vagyunk képesek, amire az állatok nem képesek, ők ösztönösen tesznek dolgokat, addig ameddig a faj fönntartása megkívánja. Az ember tud önzetlenül is, ismeretlenségben is szeretni, s ami nagyon érdekes, hogy személyes kapcsolataink lehetnek egymással és méginkább Istennel. S ez a személyes kapcsolat fejlődik.
Egy németül gondolkodó, beszélő, német tudós zsidó, Martin Huber mondja, német anyanyelvű testvéreink rögtön értik: hogy amikor gyerek valaki, kicsi gyerek, akkor mindenre azt mondja, hogy "das"="az". Később azt mondja, hogy "sie", hogy "ő". De a fejlődésnek egy fokán azt mondja: "du", Te. Hogy az Isten így alkotott meg bennünket és ez jelenti az Isten képiségnek egyik magas fokát, hogy mi vele is személyes kapcsolatba kerülhetünk és egymással is. Ott kezdődik a gond, amikor már nincs személyes kapcsolatunk, hanem csak érdekek vannak és tárgyakká válnak sokszor, élvezeti eszközökké egymás számára az emberek. Tehát itt van az Isteni terv. Megteremtett bennünket, hogy őrizzük az Ő képmásiságát és hozzá hasonulva végülis elnyerve az üdvösséget, Vele együtt legyünk.
De ahogy az üdvösségtörténet végigvezeti ezt a nagyívű gondolatot, látjuk, hogy mennyi bűn, mennyi megpróbáltatás, mennyi emberi gyarlóság kísérte. Sokan ezért az ószövetségi könyveket nem is szeretik olvasni, mert azt mondják: Hát minek olvassam, itt van benne ez a sok gyilkosság, ez a sok bűn, sok paráznaság, meg minden. Azt mondja Pázmány: ezt a mi okulásunkra írták le, hogy az embert ebből az állapotából is kimenti az Isten, mert ez újra meg újra termelődik. És ebben a nagy üdvösségtörténetben az ember számtalanszor elbukott és most visszatérek a képi jelleghez: Az Isten képiséget besarazta és bemocskolta. Nehéz volt ráismerni Káinban az Isten képiségre, nehéz volt ráismerni Júdásban az Isten képiségre, de sokszor bennünk is nehéz fölismerni, hogy Isten képe vagyunk. Hisz ezt a képet Jézus Krisztus, amikor eljött kitisztította, mint egy nagy restaurátor. Láttuk már az oltárképeknek a fölújítását, hogy a sok füsttől, az évek porától alig lehet ráismerni. S aztán jön a restaurátor, s eredeti szépségében visszaállítja.
Csodálkozik az ember, hogy mily gyönyörű. Hát így volt a mi Urunk Jézus Krisztus, amikor a világba született, Ő lett az Isten képiségnek a fölragyogtatója, a maga eredeti szépségében. Mert Ő nem követett el bűnt és tanítása az Istenhez vezet bennünket. S elmondhatta magáról azt, hogy aki lát engem, az látja az Atyát is. És ezt az Isten képiséget ettől fogva nekünk könnyebb utánozni. Mert előttünk áll még Jézus Krisztusnak az alakja is, hiszen akár egy torini lepelre gondolunk, de méginkább tanítására, kirajzolódik előttünk. És ebben a sorban, ebben a hasonlatosságban, a legelső helyen a Boldogságos Szűzanya áll, akinek a születésnapját ünnepeljük, hiszen Ő volt az, aki legjobban hasonlított Jézus Krisztusra.
Hát már a szó biológiai és testi értelmében is általában a fiúk inkább az anyjukra hasonlítanak, mint az apjukra általában és az is, hogy Szűz Mária volt emberi természete szerint egyedül szülője Jézus Krisztusnak. Tehát a hasonlatosság még így is valószínű, hogy nagyon-nagyon érvényesült, de méginkább a lelki. Mert amikor Jézus azt mondja és még meg is rökönyödünk a Szentírásban arra a kijelentésre, mikor azt mondják, hogy: Itt van Anyád és itt vannak testvéreid, s azt mondja: Ki az én anyám? Ki az én testvérem? Aki mennyei Atyám akaratát megteszi, meghallgatja, szívébe zárja és megteszi. Hát itt is első helyre kerül Szűz Mária, mert ha valaki, akkor Ő volt az, aki legtöbbet hallotta Jézust, 30 éves koráig szinte kizárólagosan, de utána is a háttérben ott a tanítványok mögött hallotta Jézus szavait és azt a Szentlelket, amit az apostoloknak csak föltámadása után küldött, azt a Szűzanya megkapta már korábban is, hiszen a Szentlélektől fogant.
Így tehát Őbenne, a maga szépségében föltündökölt az Istenhez való hasonulás, amit Jézus Krisztus nekünk embereknek bemutatott. Hát pontosan ez kezdődött el Szűz Mária születésével, aminek dátumát mi pontosan nem tudjuk. Az Úr Jézusé is fölvett dátum, nagyjából az évet tudjuk Jézus születésénél, a hónapot, napot egyáltalán nem tudjuk, ezt úgy helyezte bizonyos ünnepre a kereszténység. Így vagyunk a Szűzanya ünnepeivel is. De hát ha arra gondolunk, hogy a középkori nagy királyainknak sem tudjuk a születésnapját. Az őseinknek tudjuk? Hát mit tudjuk mi, hogy 300 évvel ezelőtt az őseink milyen napon és milyen hónapban születtek, pedig éltek, voltak. Hát így, ez az ünnep is egy fölvett dátum, de pontosan azt akarja kiemelni, hogy elkezdődött az emberiségnek a hajnala, a bűn után a Megváltó következett és ennek fénysugara volt Szűz Mária születése, akiben legtisztábban mutatkozott meg a Krisztushoz való hasonulás. És ez ehhez az időponthoz kapcsolódik, mint kezdet. És ezért ezt nekünk mindig így kell ünnepelni, mint annak a megváltásnak a kezdetét, ami személyessé válik életünkben. Mert hogyha egyszer mi külön-külön mindannyian Isten egyszeri és megismételhetetlen teremtményei vagyunk, akkor a Megváltás is így vonatkozik ránk. S mi a mi feladatunk? Pontosan ugyanaz, mint amit Szűz Mária tett Jézus tanítását szívébe zárva és Őt követve. Az Isten képét kellene fölmutatnunk.
Barankovics István neve az idősebb nemzedékben talán ismerősen cseng. Ő volt a keresztény demokrata pátnak a megalapítója. Hitvalló, katolikus ember volt. Hát aztán ő is száműzetésbe ment, mint sokan a fordulat éve után. És ezt mondta egy beszédjének a végén: Embernek lenni az embertelenségben annyit tesz, mint hasonlítani Isten képére. Az embertelenség az nap, mint nap itt van körülöttünk. Tudomásul kell vennünk azt, hogy a Földön soha nem lesz mennyország, de még Kánaán sem lesz. Egy jobb és egy igazságosabb világ bekövetkezhet, ahogy a püspöki karunk egy tíz évvel ezelőtt egy körlevelében írta: Az igazságosabb és testvériesebb világért. Mi érezzük a nyelvtanól, hogy az igazságos és a testvéries több volna, mint hogyha csak azt mondjuk, hogy igazságosabb és testvériesebb világért. Mert benne van az a nagy valóságérzet, hogy a Földön végig kell küszködnünk a bűnnel, a megpróbáltatásokkal, a botrányokkal, ami kíséri az emberi fajunknak a történetét. És minél okosabb lesz az ember, annál nagyobb lehetősége van arra, hogy jót tegyen, de annál nagyobb lehetősége van arra is, hogy rosszat és mindig nagyobb rosszat. Mint ahogy mindig nagyobb jót tudna tenni, ugyanúgy mindig tudja a nagyobb rosszat tenni is. És az értelmének az okosításával még nem válik jobbá az ember. S ezért olyan fontos, hogy ne csak oktassunk, hanem neveljünk is, mert okos emberek vannak a terroristák és a bűnözők között is. De nem biztos, hogy erkölcsös emberek.
Embernek lenni az embertelenségben annyit jelent, mint hasonlítani Isten képére. Mi keresztények nem elégedhetünk meg azzal, amit manapság oly sokszor mondanak, hogy jogszerű valami. Sőt azt is mondják, hogy erkölcstelen, de jogszerű. Nekünk nem lehet az az alsó mércénk, hogy mi az, ami miatt nem kerülünk mondjuk börtönbe, nem jelent bűncselekményt. Hallom, hogy vannak olyan fogvatartottak, hogy miután kipróbálták a börtön világát és néha jobban érzik ott magukat, mint mondjuk szabadon téli időben, pontosan olyan súlyú bűncselekményt követnek el, hogy egy pár hónapra bevigyék őket téli időben. A keresztény embernek nem egy ilyen negatív életet kell élnie, hogy mi az, amivel még nem követek el bűnt, bűncselekményt.
Nekünk eszmények kellenének és kellenek is. És azokért kell élnünk és keressük ezeket az eszményeket. És ezt miben találnánk meg, mint Jézus Krisztusban, Aki Út, Igazság, Élet, s a leghűségesebb és legközelebb álló személyben, Szűz Máriában, aki anyja és tanítványa volt egyszerre Jézusnak. S itt a mi nagy pátrónánk és segítségünk Szűz Mária, aki egyrészt rámutat jézusra. Ugyanúgy, mint ahogy a kánai menyegzőn rámutatott. És azt mondta a szolgáknak, tegyétek azt, amit Jézus mond. Másrészt önmagában is megvalósítja ezt az üdvösségtervet. Valaki mondhatná, hogy könnyű volt Neki, hiszen bűntelenül született, de volt szabad akarata! És ezért, mikor azt olvastuk itt, hogy az Isten szeretőknek minden javára válik és Isten saját elhatározásából választ ki embereket, akkor ezt mi nem fátumszerűen, nem olyan előre rendelésként, predesztinációként értelmezzük, amin nem lehet változtatni. Mit jelent ez a fátumszerűség?
Mi az Isten akaratát nem úgy fogjuk föl, hogy meg vagyuk bénítva. Akkor az üdvösség számunkra nem lenne az, ami. Ha nem kapnánk szabad akaratot és Isten robottá tenne bennünket és kényszerítene, annak nem volna értelme. Ahogy a családban nem szabad kikényszeríteni a szeretetet, annak szabad akaratúan kell jönnie. A gyerekből is szülők, nagyszülők iránt és fordítva. Mert mit ér az, ha valaki parancsra vagy kényszerítetten vagy akár érdekből teszi a jót. Az az igazi, amikor már benne megvan a belső indíttatás, de mégis önként és szabad akaratúlag adja oda. S a predesztináció is egy kicsikét ebbe az irányba visz, hogy szinte nekünk nem is kell tenni valamit, hiszen Isten előre elrendeli azt, hogy most üdvözüljünk vagy kárhozzunk, kárhozatra jussunk. Nem! Mi keresztények azt mondjuk: Az Isten kiválasztása csak a jó irányába van. Valakiket kiválaszt egy nagy jóra az üdvösség tervében, semmiképpen sem a kárhozatra, hanem az ember szabad akaratát igénybe veszi és azt valamiképpen számon is kéri.
A Szűzanyának az angyal amikor fölkéri és elmondja az üdvösség tervében, hogy kiválasztotta Őt az Isten, Neki meg lett volna a módja, hogy nemet mondjon. Nem vagyok én erre méltó. Nem, én szeretnék inkább rendes házasságban élni. Mondhatta volna ezt is. Nem. Ő azt mondta: Íme az Úr szolgáló leánya. Az ő akaratát belesimította az Isten akaratába. S ez volna a mi feladatunk is. Ebben is kellene követnünk a Szűzanyát. És az Isten akaratán nem azt kell értenünk, amit nagyon sokszor értünk mi úgy ilyen nagyon egyszerű vallásosság alapján, hogyha valami rossz ér bennünket, mondjuk eltörik a lába valakinek vagy rákos beteg lesz vagy villámlás leégeti a házát: Hát legyen meg az Isten akarata. Ha ez így volna, akkor minden rossznak az akarója az Isten lenne. Az Isten akarata végülis arra szól, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Közben megengedi a próbatételeket is. És nekünk ebbe a nagy üdvözítő tervbe kell beleállnunk. De nem ímmel-ámmal, hanem teljes akarattal és erőfeszítéssel.
Mert Jézus azt tanította: Nem mind, aki azt mondja nekem Uram, Uram, jut be a mennyek országába, hanem aki megteszi mennyei Atyám akaratát. Nem csak akkor, mikor mondott egy boldogító igent, hogy ő lesz a Megváltó anyja, hanem akkor is, amikor ott állt a kereszt alatt. Nem lázadozott, nem tette föl a kérdést, hogy miért. Sok ilyen sírkövön látni ilyen föliratokat, amikor egy fiatal fölött állítanak egy sírkövet, hogy miért. Ő sem kérdezte ezt. Az ő fia is fiatal volt, hanem elfogadta Isten akaratát. Nem tudta pontosan, hogy lesz, de azt igen, hogyha ő rámondja az igent Isten akaratára, az végülis győzelmes lesz és Isten mindent helyre tud hozni. Ezért áll a kereszt alatt és nem rogyadozik. Ez az akarat segítette őt a szolgálatban, segítette a kezdő egyház soraiban, hogy ott legyen a tanítványok és a hívek között.
Hát így vagyunk mi is kedves testvérek vagy így kell lennünk. Látjuk a világnak a sorsát. Látjuk azt a sok gondot, bajt, ami körbeveszi a világot. És itt a mi országunkban is itt van. És tapasztaljuk azt az erkölcsi felelőtlen magatartást, ami kimerül abban sokszor, hogy emberek már nem emlékeznek 4-5 évre arra, hogy mit tettek. Meg hivatkoznak arra, hogy hát akkori törvények szerint, meg ők jogosan tették, fölfogadják az ügyvédeket, akik képesek mindenféle ügyet patronálni. Nem, mi nem tehetjük ezt! Bár az emberi természet olyan, hogy mindig a maga oldalára szeretné hajtani a jót és az igazságot.
Nekünk ki kell mondani dolgokat, az igazságot. Ki kell mondani a bűnre, hogy bűn, még magunkkal szemben is és a jót pedig akarnunk kell. Akkor válhat valamiképpen igazságosabbá és testvériesebbé ez a világ körülöttünk. Mert nagyon szeretnénk, hogyha azzá lenne az élet. Hogy föl tudjunk emelkedni abból a társadalmi csüggedtségből, depresszióból, reménytelenségből, ami együtt jár azzal, hogy kisemmizettek lettünk, hogy öregszik a társadalmunk, hogy egyre betegebbek vagyunk. Nincsenek sok-sok fiataljaink, ezen lehet változtatni, hogyha úgy állunk ehhez a nehéz helyzetekhez is, mint ahogy a Szűzanya hozzáállt. Az Isteni tervet tudomásul vette és arra igent mondott. Legyen nekem a Te igéd szerint. És így Ő föl tudta ragyogtatni az Isteni képmást. Hát olyan jó lenne, hogyha mindannyian így élnénk ebben a világban, sőt a másik emberben próbálnánk megkeresni az Isten képiséget is!
Nagy főpapi miséken szokott tömjénezés lenni, ott ahol a híveket is megtömjénezik, meg a papot is. Az nem azért van, hogy valami rituális cselekedetet tegyünk, hanem az a tömjén a bennünk lévő Isten képének szól. Mert csak Istent lehet imádni és a tömjén az imádásnak a jele. Amikor bennünket tömjéneznek, akkor a bennünk lévő Isten képét tömjénezik meg. Milyen bennem ez az Isten kép és Isten arc? Ezt föl lehet tenni lelkiismeret vizsgálati képként. Biztos van rajta sok szennyfolt sok esetben, de ezt le kell törölni, hogy egyre szebben föltündököljék és próbáljam megkeresni a másik emberben is az Isten arcot. Annál is inkább, mert Jézus Urunk azt tanította, hogy amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek.
Talán kicsit túl elméleti volt ez a fejtegetés a mostani ünnepre, de végignéztem az évek során szóló prédikációimat. Erről még nem szóltam a kedves testvérekhez, s valamiképpen ezt próbáljuk hazavinni magunkkal, megjegyezni, hogy mi mindannyian Isten képe vagyunk. S amikor körülöttünk sok gonoszsággal, sok meg nem értéssel találkozunk, olykor még családunkban is, akkor tudjuk azt, hogyha mi jók vagyunk, akkor mi Isten képére hasonlítunk. És miután nagyon gyenge a mi akaratunk, tekintsünk a nagy példaképre, a Szűzanyára, aki legjobban megvalósította az emberek között az Isten képiséget és kérjük az Ő anyai közbenjárását, hogy a Fia követésében legyen lelki támaszunk és égi Édesanyánk. És az az imádság, amit annyiszor elmondunk, az legyen hathatóssá. Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján, ámen.
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése