Veni Sancte (Tanévnyitó Szentmise)
Lukács evangéliumából volt a részlet, mely arról szólt, hogy a 12 éves kis Jézus szüleivel felment Jeruzsálembe ünnepelni. Hazafelé menet, egynapi járóföld után vették csak észre, hogy nincsen meg. Addig azt hitték, hogy ismerősökkel vándorol. Szülei visszafordultak, három napig keresték és végül megtalálták a templomban, amint az írástudók között ült, figyelmesen hallgatta, kérdezgette őket és beszélgetett velük. Ez a malőr a Szent Család életében, mely diadallal, Jézus megtalálásával végződött, egy picit illik ide a mai szentmiséhez.
Nagyon fontos minden ember életében a tanulás. Készség a tanulásra. Nyissuk meg szívünket és értelmünk csatornáit, teremtsünk csendet és nyugalmat magunk körül, figyeljünk. Minden életkorban fontos a tanulás. Régen pergamenre írtak az emberek, ehhez sokszor egész nyájakat kellett leölni, hogy a kikészített bőrre írni tudjanak. Még régebben, a rómaiak korában méhviasszal bevont táblákra írtak, úgynevezett sztílusszal. A XIV. században a könyvnyomtatás megjelenésével nagy előrelépés következett, megjelentek a szépen kötött kódexek. Manapság a technika olyan fokú fejlődését figyelhetjük meg, amiről még húsz-harminc évvel ezelőtt álmodni sem mertünk volna. A számítógép képernyőjén egy képen jelenik meg, amit begépelünk.
Apáczai Csere János az 1600-as években élt, székelyföldi származású, a gyulafehérvári főiskola hallgatója, aki Erdélyben, Kolozsváron is kiállt az oktatás ügyének fontossága mellett.
Wass Albert Ember az országút szélén című műve, mely a második világháborút idézi, egy részlet:
"A domb alatt már nem hallatszottak olyan erősen az ágyúk. Valahol magosan, az ég szürke párái fölött gépek brummogtak. Az egyik szekéren egy tízévesforma sovány gyerek szakértelemmel mondta: nehézbombázók.
Csengő, tiszta hangja elszakadt a szavaktól, amiket mondott és emlékeket ébresztett bennem. Pacsirta! Lepke! Jegenye! A magam gyerekhangját hallottam, amikor apámmal ültem a vadászkocsin, és a két szürke szorgalmasan futott velünk keresztül az őszön Nagyapámék felé, és én mondtam csengő lelkesedéssel mindent, amit láttam: Pacsirta...! Lepke...! Jegenye...! És a szavak mellett ott éreztem számban a borízű alma ízét, ami Nagyapámék kertjében termett... Istenem, gondoltam, milyen nagyot változtak a szavak azóta, milyen nagyot! S mi minden kellett történjék ezen a földön, hogy a pacsirta nehézbombázóvá változott a gyermekek szájában...!"
Elkezdődött a tanév, így szeptember közepén, dologidő van, szokták mondani. Munka nélkül az ember haszontalanul érzi magát, egy ideig jó a játék, de azt is meg lehet unni. Az ember szereti magát megméretni.
Az új tanévben is minden gyereknek fontos, hogy megméresse magát, mennyit ér. De tudnia kell minden gyereknek, hogy egytől egyig értékesek vagytok. Okosak és ügyesek. Mindenkiben van valami érték. Három dolgot kell megjegyezni:
1. Senki sem jó mindenre, de mindenki jó valamire. Mindenki találja meg azt a dolgot magában, amiben jó lehet. 2. Legyetek bátrak! Bátran és bizalommal menjetek oda ahhoz a tanárhoz, akiről érzitek, hogy szeret benneteket és figyel rátok vagy szüleitekhez és mondjátok el nekik, ami nyomaszt benneteket. 3. Minden nap este gondoljátok végig, hogy mit tettetek aznap, sikerült-e, amit elterveztetek, mi az, amin javítanotok kell, ez egyfajta lelkiismeretvizsgálat is.
Minden embernek fontos az elismerés. Még gyakorlott színészeknek is fontos a taps, elismerés, hogy szeretik őket. Egy gyereknek különösen fontos a dícséret, elismerés, biztatás. Minden kis dologért dícsérjük meg őket. Egy köszönöm szépen vagy bravó, egy mosoly is sokat jelenthet. Minden gyerek fülel, figyelmes és nyitott a felnőttekre. Felelősek vagyunk értük tanárok, szülők, hitoktatók, hogy mi rakódik le a lelkükben és milyen szemüvegen át nézik, látják a világot. Gondolkodásunk, szavaink és cselekedeteink mit tükröznek számukra. Egy gyerek végtelenül nyitott és telve van lehetőségekkel, szüntelen tanulás, felfedezés.
Sokszor nem tudják megfogalmazni, mi az ami szívük mélyében van, nyomasztja őket, ezért nekünk figyelmesnek kell lennünk, észrevenni ezt és megfogalmazni, kimondani helyettük. Már ez is felszabadulást, megkönnyebbülést jelent számukra, ha valaki kimondja helyettük azokat az érzéseket, amit még nem tudnak megfogalmazni, szavakba önteni. Adjunk nekik önbecsülést, önbizalmat, énképet, hitet.
Nagyon fontos minden ember, gyermek életében, hogy szeretni csak Te szerethetsz úgy, küldetésedet csak Te töltheted be. Helyettünk senki nem szerethet és teljesítheti azokat a dolgokat, amiket nekünk kell. Nem szabad eltékozolnunk, hanem kamatoztatnunk kell azokat az értékeket, amiket a jó Istentől kaptunk, hiszen mindannyian értékesek vagyunk. Ámen.
(2010. szeptember 19. Vasárnap-Veni Sancte Tanévnyitó Szentmise, Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése