332. Legyünk útitárs

Üdv kedves Olvasó!
2003.január.23.Csütörtök.
Ökumenikus imahét
   Ma este hat órakor a református templomban folytatódott az ökumenikus imahét, ötödik alkalommal jöttünk össze. Ezen az estén Schindler atya prédikált. Először felolvasta a szeretet himnuszát, utána egy verset. Jézussal a mázsás teher is szalmaszálnak tűnhet, de nélküle a szalmaszál is mázsás súly lehet. Sokan hordanak a mai világban mázsás terheket vállukon. Carls Roger egy amerikai pszichiáter, akinek felesége Ruth így írt egy beszámolójában: a báb már nyiladozni kezdett, kis rés volt rajta, látni lehetett benne a pillangót, amikor egyik kezemmel szétfeszítettem a nyílást és a pillangó kibújt belőle. Próbált elszállni, de nem tudott. Később tudtam csak meg, hogy a harc, amelyet a nyíláson át való szabadulásért vív, erősödnek meg szárnyai, hogy repülni tudjon.

   Az életben is sokszor van úgy, hogy a segítség teher lehet. Ne akarjuk a másikat megváltoztatni olyanra, amilyenre mi szeretnénk, hogy legyen. Ne mondjuk, hogy ilyen legyél, így csináld, úgy ne csináld, hanem bízzunk benne. Lehetünk bot, melybe kapaszkodhat, melyre támaszkodhat. Legyünk útitárs, legyünk hitelesek, hogy merjenek ránk támaszkodni, segítségül hívni. Legyünk a béke eszköze. Ahol kétség van, oda vigyünk hitet, ahol szomorúság, oda örömet, ahol bűn, oda megbocsájtást. Járjunk egész életünkben Jézussal, ámen. (Remény...sütünk még kenyeret holnap a kemencében; Luther akkor is ültetne egy almafát, ha másnap világvége lenne).
Viszlát!