75. Egy szál virág

Üdv kedves Olvasó!

Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, Schindler atya prédikált. Ma gyújtottuk meg a második ádventi gyertyát. Miért ragadja meg az embert az ádvent? Az ádvent a jövőről szól és nem a múltba tekint. Lehet az ember beteg, elesett, szegény, fiatal vagy öreg, az ádvent azt jelenti, hogy van jövőnk.

   Az evangélium Keresztelő Szent Jánosról szólt, akiről a próféta is így jövendöl:"A pusztában kiáltónak szava." Térjetek meg, mert közel van Isten országa. Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek el ösvényét-hirdeti Keresztelő Szent János, aki teveszőr ruhát és bőrövet viselt, sáska és vadméz volt az eledele. Kiment hozzá Jeruzsálem, Júdea és a Jordán vidékének népe és megkeresztelte őket a Jordán vizében. Viperák fajzatainak nevezte a farizeusokat és szadduceusokat. Ne mondjátok, hogy Ábrahám a mi atyánk. Közel az Isten országa, a fejszék már a fák gyökerére vettettek. Teremjetek jó gyümölcsöt, mert aki nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre vetik. Én vízzel keresztellek titeket, de aki én utánam jő, erősebb nálam, még a saruját sem vagyok méltó hordani. Ő megtisztítja szérűjét, búzáját magtárba gyűjti, a pelyvát elégeti.

   Keresztelő Szent János keményen szól hallgatóságához, viperák fajzatainak nevezi őket. Itt a templomunkban a barokk stílusú szószék a 18. században, az 1700-as évek közepén készült. Akkoriban az volt a szokás, hogy a folyosóról a szószékre lépett egy ferences szerzetes és onnan prédikált, hasonlóan kemény beszédében, barokkos stílusban a jelenlévőkhöz. Tehát akkoriban sem volt idegen ez a fajta prédikálás, amikor keményen az emberek fejéhez vágják, hogy viperák fajzatai.

   Az atya gyerekkorában Nemesnádudvaron prédikált egy német származású plébános, Mehringer Sándor, aki Mátraira magyarosította a nevét, negyven évig szolgált ott a kanonok úr, úr volt, mert nagy elfogadásnak örvendett az emberek között. Szerették hallgatni a prédikációit és a gyerekek mindig izgatottan várták, mikor emelkedik meg a hangja és kezd pirosodni a feje, mert tudták, hogy akkor keményen fog szólni. Meg is kapták a magukét hol a nők, hol a férfiak, hol mindkettő. Abban az időben alakult meg a Volksbund, Magyarországi Németek Népi Szövetsége, sokan csatlakoztak hozzá. A falu lakosságának 80 százaléka nem csinált semmit, de voltak, akik itt próbálták hatalmi ambícióikat megvalósítani. Volt olyan alkalom, hogy a keresztelőre vitt gyermek pólyájára nemzeti szocialista szalagot tettek, amit Mehringer atya egy kézmozdulattal letépett. Lett is baja belőle később, ugyanis géppisztollyal akart bemenni a hangoskodó sértett a plébániára, az atya nővére és anyja tartották fel, de egy tárat így is a kapuba ürített és este a plébánia összes ablakát betörték. A Mehringer atyára bízott és általa vezetett közösséget próbálták egyéni hangoskodók, önmegvalósító ambíciózus hatalmi törekvéseikkel rossz irányba vinni. Ekkor az atyának "prófétaként" fel kellett szólalnia és határozottan tennie.

   Mélykúton, Molnár Pali bácsi volt a plébános, aki prédikáció közben mindig megemelte a hangját, amikor észrevette, hogy néhányan szenderegni kezdenek, felébresztette őket. Ebből a két történetből is láthatjuk, hogy néha keményen kell szólni, mint ahogy Keresztelő Szent János, Mehringer plébános kanonok úr vagy Molnár Pali bácsi is tette. Életünkben is sokszor előfordulnak kemény szavak és mondatok. Nem mindegy, hogy mit és hogyan mondunk. Hirtelen felindulásában az embernek sok méreg törhet fel lelke mélyéről, átgondolatlanul. Nem ismerjük még saját emócióinkat, lelki mélységeinket sem teljesen, amikor egymás fejéhez vágjuk, hibáztatva a másikat, hogy viperák fajzatai. Mindig mást okolni a hibákért, akár családon belül is, még ha sokszor igazunk is van netán, akkor sem lehet.

   Vekerdy Tamást említette egyik prédikációjában korábban az atya, aki azt mondja, hogy a gyereknek sokszor még csak nem is a dícsérgetés, bátorítás kell, hanem a családi légkör melege és biztonsága, ahol nyiladozhat, próbára teheti önmagát, szavait, intézkedéseit, felnőtté válását.
   Szükséges konfrontálódnunk. Sok fiatal ma szülei érdemei mögé bújik, ahogy tették ezt egykor a farizeusok is Keresztelő Szent János idejében. Azt mondták, Ábrahám a mi atyánk, mintha ezzel el is intézték volna, hogy ők nem lehetnek bűnösök. Az rendben is van, hogy szüleink örökségét hordozzuk magunkban, de felelőssé kell válnunk egy idő után önmagunkért. Nem mondhatjuk szüntelen, hogy de hát apám és anyám, meg hogy Ábrahám a mi atyánk.

   Az ádventi időszak várakozása, csendje azért is kell, hogy szembenézzünk saját hibáinkkal. Hol tartok most? Nem a másik hol tart, hanem én hol tartok. Hol és mikor csináltam rosszul, hol és mikor csináltam jól? Hol kellett volna kevesebbet vagy jobban csinálnom? Meg kell állnunk időnként és végiggondolni dolgainkat. Fontos, hogy bennünk legyen az ádventi várakozás igénye, a hallgatás készsége és a türelem. A várakozás és a jövő reménye Keresztelő Szent János idejében, a mai világban és kétezer év múlva is ugyanolyan fontos lesz az emberek számára.

   Egy férjjel beszélgetett az atya, aki arról panaszkodott, hogy feleségével nem mennek olyan jól a dolgok. Az atya nem nagyon szokott tanácsokat adni, de most azt mondta, hogy: "Talán egy szál virág." Tényleg, erre nem is gondolt a férj és olyan rég volt már, hogy virágot adott volna feleségének. Manapság, amikor púposra pakoljuk a Tesco-ban a bevásárló kocsit, helyette egy szál virág milyen sokat is ér. Akit addig viperafajzatnak hittünk, egy szál virággal talán elindíthatjuk a szeretetet benne. Az evangélium előtt elhangzott az olvasmányban, hogy Jézus eljövetelekor medve és tehén együtt legelészik, párduc a gödölyével heverészik, az oroszlán szalmát eszik majd és a kisgyerek a vipera lyukánál játszik. Erről szólnak ezek az egy szál virág történetek is. Az ádventi várakozásban, ha bennünk van a vágy a változásra, hogy jobbá legyünk, már tettünk egy nagy lépést előre, ámen.
(2010.december.05.Vasárnap. Ádvent 2. vasárnapja- Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!

Szentmise
   Szombaton este hat órakor a belvárosi templomban Retkes zsolt atya prédikált. Ádvent második vasárnapjának előestéjén természetesen ugyanaz volt az evangélium, mint másnap délelőtt lesz majd a vasárnapi misén, tehát Keresztelő Szent Jánosról volt szó, aki radikálisan lépett fel az emberek között.

   Van egy kis történet, amely a valóságban nem valószínű, hogy megtörtént, inkább csak anekdota, hogy Jézus gyalogolt az úton szűkebb tanítványi körével, amikor egy döglött kutyát láttak. A tanítványok meg is jegyezték, hogy mennyire gusztustalan ez a bűzlő tetem. De mielőtt a kutya elpusztult volna, valószínű vicsoríthatott, mert közelebb érve Jézus megjegyezte, hogy de milyen szép fehérek a fogai! A tanítványok csak a rosszat vették észre, de Jézus még a rosszban is meglátta a jót. Ez a kétfajta hozzáállás a dolgokhoz, hogy észre tudjuk venni a jót, egyfajta lelki állapot eredménye. A bűnben vergődő embert saját hozzáállása, lelki állapota egyfajta sajátos látásmódra korlátozza, még ha megszabadulunk ezektől a hibáktól, bűnöktől, vagyis más lelkiállapotba kerülünk, meg lesz bennünk az a plusz, amivel a dolgok más értelmet nyernek.

   Tegnap az atya egy érdekes játékot játszott az ifis hittanosokkal, mindenkinek nagyon tetszett. Az atya szobáját elsötétítették, becsukták a szemüket és az volt a feladat, hogy képzeljenek el egy szép színes pillangót, amit el kell kapniuk. Eleinte mindenki látta a fényeket, a pillangó színes szárnyait és kergették, de mihelyt nem koncentráltak annyira, figyelmük elterelődött és már nem látták többé, nem találtak vissza hozzá.

   Ez a két történet is jól példázza, hogy az ember figyelmét mennyi minden eltérítheti a helyes útról. Szembe kell néznünk hibáinkkal, hogy visszataláljunk a kegyelem forrásához. Az elmúlt egy hét, ádvent első hete erről is szólt, hogy hibáinkat, félelmeinket, aggódásunkat, kétségeinket próbáljuk felismerni és kitakarítani magunkból és helyet adjunk annak a kegyelmi állapotnak, amelyet Istentől kapunk és aki elfoglalja azt az üres helyet, amit készítettünk magunkban számára. Ekkor életünk új lendületet vesz, új erőre kap. Annak semmi értelme sincsen, hogy ádvent alatt karbatett kézzel, fejünket lehorgasztva üljünk és hallgassunk. Tennünk kell, keményen dolgoznunk, erőre kapnunk és örvendeznünk, mert a következő vasárnap az örvendezés vasárnapja. Találjuk meg életünkben azt a kegyelmi állapotot, pillanatot, amellyel a dolgok más értelmet nyernek, hogy másként, egy új lelki hozzáállással tudjuk szemlélni a világ dolgait.

   Keresztelő Szent János és Jézus is azért lépett fel ilyen radikálisan, hogy felrázza a lanyha, punnyadt zsidóságot, új erőt, megújulást hozva. Találjuk meg mi is életünkben azt a kegyelmi pillanatot, amely egy új látásmóddal, hozzáállással ajándékoz meg bennünket, hogy Keresztelő Szent Jánoshoz és Jézushoz hasonlóan tudjuk szemlélni a világ dolgait. Ez a kegyelmi pillanat lehet az életünkben egy mosoly, egy baráti ölelés, egy kézfogás, kedves szó, egy alázattal teli emberi cselekedet vagy egy csendes hétköznapi pillanat.

   Nagyon fontos a számvetés önmagunkkal, a felismerés és változtatás Isten kegyelméből, hogy átjárjon bennünket ez a lelki állapot, kegyelmi pillanat. Az atya tanúságtételében elmondta, hogy keményen dohányzott még ádvent előtt, de az első héten abbahagyta, nem szívta el a szokásos másfél doboz cigarettáját naponta. Nagy kegyelem érte, mert rengeteg ideje lett. Amikor rágyújtott, 1 cigit 10 perc alatt pöfékelt el és most, hogy abbahagyta 270 percnyi ideje szabadult fel és tudta másra fordítani. Emberi kapcsolataira, ügyes-bajos dolgainak intézésére és imaéletére. Törekedjünk mi is arra, hogy felszámoljuk hibáinkat és helyet adjunk Istennek életünkben. Ámen.
(2010.december.04.Szombat.Ádvent második vasárnapjának előestéje, Belvárosi templom-Retkes Zsolt atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!