Szentmise
Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában a diákmisén Schindler atya prédikált. Az evangéliumban arról volt szó, amikor Keresztelő Szent János börtönben van, elküldi tanítványait Jézushoz, hogy kérdezzék meg tőle, hogy Ő az eljövendő, akire várnak? Jézus erre azt válaszolja, hogy a vakok látnak, a sánták járnak, süketek hallanak, betegek meggyógyulnak és hirdetik a szegényeknek az evangéliumot. Jézus Jánosról is beszélt: Miért mentetek ki a pusztába? Hogy széltől lengetett nádat vagy finom ruhába öltözött embert lássatok, esetleg prófétát? Annál is nagyobbat, aki előkészíti az Úr útját. Asszonyok szülöttei között Keresztelő Jánosnál nincs nagyobb, de aki a mennyországban a legkisebb, nagyobb nálánál.
Ma meggyújtottuk a harmadik ádventi gyertyát, örvendezés vasárnapja van.
Ha végignézünk mai világunkon, nagyon sok fiatal szívében tapasztalhatunk valami szomorúságot, hihetetlen lelki mélységeket. A hét folyamán kapott az atya egy email-t, amit egy ismerős család Szegeden tanuló egyetemista lánya írt neki. Azt a címet adta levelének, hogy Tolvajok. Estefelé előadásra sietett az egyetemre, közben ahogy ment, a kirakatok fényei világítottak, bennük megannyi karácsonyra felhívó ajándék és kütyü, porcelán betlehem, melyek igazából csak pótdolgok, mint amikor sütemény sütéskor próbáljuk valamivel helyettesíteni az igazi hozzávalót, az íze nem az igazi. Ahogy így rohant az utcán és elgondolkodott ezekről a dolgokról, az órájára pillantott, nehogy elkéssen és mikor felnézett, hirtelen megállt és tágra nyílt szemekkel, a csodálattól elámulva vette észre, hogy egy Betlehem áll az utca közepén. Igazi szalmából, kukorica szárból és csuhéból, szépen berendezve a Szent Családdal és állatokkal. Az idő múlása és az előadás már nem is volt annyira fontos neki, ahogy így elmerengett a Betlehemnél, Mária kezében a kis Jézust szemlélve. Béke, megnyugvás és öröm költözött a szívébe, jó volt ott elidőzni. Aztán hirtelen arra gondolt, hogy mi lett volna, ha annak idején valaki ellopja a kis Jézust, magával viszi, szeretgeti, felneveli és vigyáz rá, megóvja a rá váró rossztól, tudva a jövőt, a titkokat, melyet Nap, Hold és csillagok mutatnak. Elégeti még a tövisbokrokat is.
Aztán azon kapja magát, hogy mindvégig Jézus az, aki igazából őt vígasztalja, óvja és terelgeti életében, amikor jönnek a sötét fellegek. Azt vette észre ez az egyetemista lány itt a Betlehemet csodálva, hogy most ő az, aki ellopja a kis Jézust, be a kabátja alá, a bőre alá, a szíve mélyébe. Jézus azt akarja, hogy ellopjuk. Ebben a siető, kizsákmányoló világban békét és megnyugvást, vígasztalást és örömöt hozzon az emberek szívébe, arcukon mosollyal. Szinte hihetetlen ez a fajta hit, ennek az egyetemista lánynak a szívében.
Pál apostol írja, hogy az Úr közel. Örvendezzetek és szelíd lelkűségetekről legyetek ismertek az emberek között. Ez az egyetemista lány most észrevette, hogy az Úr közel és ebben a pillanatban megérintette a szívét.
Van még egy kis történet, amiről egy háromgyermekes riporternő ír, hogy Mikuláskor azt mondta a gyerekeinek, hogy tisztítsák ki a kis csizmájukat, mert jön a Mikulás. Mire a fia megszólalt, hogy ugyan minek anya, úgy is te vagy a Mikulás. Aztán a nagyobbik nővére mégiscsak kitisztította a kis csizmát. Reggel, amikor megkérdezte őket az anyukájuk, hogy van-e benne valami ajándék, a fia csak annyit válaszolt, hogy aha. Visszaemlékszik ez az anyuka, hogy régen, amikor még picik voltak a gyerekek, mennyire izgatottan várták a Mikulást, aki belepotyogtatott valami szép kis ajándékokat a kitisztított kis csizmácskákba, mennyire örültek neki. Ugyanezt tapasztalta ez a riporternő a karácsonyi vásárokon is, ahol régen az emberek sürögtek-forogtak, elhozták maguk által fából készített kis dolgaikat. Mintegy tíz év elteltével sokszor csak fásult, lehangolt, unott arcokat lát. Vegyük észre, hogy az Úr közel és örvendezzünk a szívünkben! Az Úr nem csak akkor van közel, amikor az majd az életünkben és mindenkiében egyszer eljön, hanem most is jelen van ebben a világban, közel hozzánk, csak észre kell vennünk Őt. Ebben a sietős, gyors és kizsákmányoló világban, ahol az evés, ivás az első, sokszor még unokáikat is kieszik az emberek mindenükből.
(2010.december.12.Vasárnap-Ádvent 3. vasárnapja, Örvendezés vasárnapja, Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Szentmise
Ma délután 4 órakor a Józsefvárosi templomban családi vasárnap volt. Az evangélium természetesen ugyanaz volt, mint délelőtt. Szokás szerint, mint ebben az évben mindenkor, Zsolt atya prédikált. Mesélt egy bohócról, de előtte feltett egy találós kérdést a gyerekeknek, hogy ki az az ember, illetve mi az a foglalkozás, amely örömet szerez az embereknek és megnevetteti őket. Miután a gyerekek kitalálták, hogy a bohócról van szó, kezdte el mondani, hogy ha civilben állna itt egy bohóc, nem is tudnánk róla, hogy az. Mert amikor bohóckodik, akkor mindig kimaszkírozza magát, piros krumpliorra, kócos haja van, labdákkal zsonglőrködik, tortát dobál a másik arcába. Tehát csak bizonyos helyzetekben bohóckodik, amikor nevettetni akarja az embereket. Egyszer egy bohóc öltönyben járta a falvakat és szeretett volna fellépni, de nem foglalkoztak vele. Utána bohócruhában tette ugyanezt és ekkor az emberek már elmentek az előadásra. Amikor átöltözött, akkor vették észre, hogy ugyanarról az emberről van szó, aki előzőleg öltönyben is szeretett volna előadást megbeszélni velük, de akkor nem foglalkoztak vele. A bohóckodás az egy szerep, amit bizonyos közegben elfogadunk. Sajnos az emberek is így vannak ezzel a mai világban, hogy idomulnak mindig ahhoz a közeghez, ahol éppen vannak, sokszor kimaszkírozzák magukat.
Az igazságban örvendezni, az megszabadít minden kötöttségtől. Lelkünket szabaddá teszi Jézus szeretetében. Örvendezzünk mi is mindenkor leplezetlenül az igazságban. Ámen.
(Mise végén Szabolcs atya, mint házigazda, megköszönte Zsolt atya egész évi szolgálatát és mindenkiét, aki részt vett a mai szentmisén. Megerősödve menjünk haza mise után, hogy fény lehessünk a világban a többi ember számára. A plébánián ezután volt egy kis szeretetlakoma, agapé is).
(2010.december.12.Vasárnap-Ádvent 3. vasárnapja, Örvendezés vasárnapja, Józsefvárosi templom, Zsolt atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése