2000. január. 22. Szombat
Szentmise
Ma a belvárosi templomban voltam, Iván atya prédikált. A prédikáció arról szólt, hogy Jézus összegyűjti tanítványait, hogy emberek halászaivá tegye őket. Mesélt egy történetet egy gazdag hercegről, akinek sok aranya és csillogó ékszere volt, amiket nagy gonddal őrizgetett és mindennap felékesítette velük magát.
A reggeli felkelő nap fényében gyönyörűen csillogtak ezek az ékszerek, s az emberek elismeréssel nyugtázták a herceg pompáját. Ám egyszer valahogy a nap más oldalról világította meg a herceget, s nem tündöklött már olyan szépen. Valami árny féle jelent meg mellette. A herceg felpattant lovára és elkezdett vágtatni, de talán még most is vágtat, hogy megszabaduljon árnyékától. Mi is vegyük észre életünkben, hogy vannak értékeink, de ugyanakkor hibáink is. Tanuljunk meg mindezzel együtt élni, ne meneküljünk önmagunk árnyékától, ismerjük meg önmagunkat és fogadjuk el.
Van még egy történet, amely egy kismadárról szól, ez a kismadár egy nagy sivatagban élt, csak egyetlen száraz kis fácskája volt, amire mindig rá tudott szállni. Egyszer egy nagy szél kicsavarta ezt a kis száraz fát és a kismadár elkezdett repülni át a nagy sivatagon. Ő azt hitte, hogy ez az egyetlen kis fácska van csak, de ezt is elvesztette. Nem bírta már tovább erővel, étlen és szomjan lehullott a földre, a forró homokba, a repüléstől elcsigázva. De ekkor meglátott egy hatalmas oázist, tele zöldellő és gyümölcsöktől roskadozó fákkal pár méterre tőle. Összeszedte minden erejét, felröppent és eljutott az oázisba. Isten felsegítette őt és egy sokkal gazdagabb helyre vezette, mint azt hitte volna és mint ahol valaha is élt. Mi is így vagyunk ezzel, ha már csak egy kis száraz fánk van, amiben hiszünk és ami vigaszt nyújt és azt is elvesztjük, Isten új erőt ad, hogy rátaláljunk egy sokkal gazdagabb helyre és megajándékoz bennünket egy zöldellő oázissal, gyümölcsöktől roskadozó fával. Felemel bennünket is Isten a bajban, felröppenünk, mint a kismadár, hogy újra szárnyalhassunk. Legyünk örvendezők a reménységben. Ámen.
Viszlát!A reggeli felkelő nap fényében gyönyörűen csillogtak ezek az ékszerek, s az emberek elismeréssel nyugtázták a herceg pompáját. Ám egyszer valahogy a nap más oldalról világította meg a herceget, s nem tündöklött már olyan szépen. Valami árny féle jelent meg mellette. A herceg felpattant lovára és elkezdett vágtatni, de talán még most is vágtat, hogy megszabaduljon árnyékától. Mi is vegyük észre életünkben, hogy vannak értékeink, de ugyanakkor hibáink is. Tanuljunk meg mindezzel együtt élni, ne meneküljünk önmagunk árnyékától, ismerjük meg önmagunkat és fogadjuk el.
Van még egy történet, amely egy kismadárról szól, ez a kismadár egy nagy sivatagban élt, csak egyetlen száraz kis fácskája volt, amire mindig rá tudott szállni. Egyszer egy nagy szél kicsavarta ezt a kis száraz fát és a kismadár elkezdett repülni át a nagy sivatagon. Ő azt hitte, hogy ez az egyetlen kis fácska van csak, de ezt is elvesztette. Nem bírta már tovább erővel, étlen és szomjan lehullott a földre, a forró homokba, a repüléstől elcsigázva. De ekkor meglátott egy hatalmas oázist, tele zöldellő és gyümölcsöktől roskadozó fákkal pár méterre tőle. Összeszedte minden erejét, felröppent és eljutott az oázisba. Isten felsegítette őt és egy sokkal gazdagabb helyre vezette, mint azt hitte volna és mint ahol valaha is élt. Mi is így vagyunk ezzel, ha már csak egy kis száraz fánk van, amiben hiszünk és ami vigaszt nyújt és azt is elvesztjük, Isten új erőt ad, hogy rátaláljunk egy sokkal gazdagabb helyre és megajándékoz bennünket egy zöldellő oázissal, gyümölcsöktől roskadozó fával. Felemel bennünket is Isten a bajban, felröppenünk, mint a kismadár, hogy újra szárnyalhassunk. Legyünk örvendezők a reménységben. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése