177. Söpörjük el tisztára az utakat...

Üdv kedves Olvasó!

2001. március. 18. Vasárnap. Nagyböjt 3. vasárnapja

Szentmise

   Ma reggel a Barátok templomában a fél kilences diákmisén Juliano barát beszélt, ferences rendi szerzetes. Jézus egyházáról, amely mi magunk vagyunk, az a közösség, aki hittel vallja őt. Megváltottak vagyunk, de ugyanakkor megváltók is. Mi vagyunk a megváltó nép azok számára, akik még nem hallottak Jézusról vagy  nem hisznek benne. Söpörjük el tisztára az utakat és nyissuk meg az ajtókat, hogy minden ember rátaláljon. Ha ketten vagy hárman összejönnek valahol az én nevemben, ott vagyok köztük. Jézus kilehellte lelkét a kereszten, kiárasztotta a Szentlelket, újjászületett az emberek lelkében. Amikor szentmiséken áldozni megyünk és magunkhoz vesszük Jézust, aki teljesen jelen van az ostyában, ő kitölt bennünket, fölveszi a mi formánkat, azonosul velünk. Ha tudnák az emberek, ha átéreznék, milyen fantasztikusan nagy dolog megy végbe áldozáskor, aminek mi is csak egy kis részét tudjuk fölfogni, minden nap tódulnának az emberek a templomba. Nem férnének be, tömött sorok állnának az ajtó előtt az utcán is, a rendőröknek le kellene állítaniuk a forgalmat. Az egyház népe a megváltott nép, de a megváltó is sokak számára, ezért tanúságot kell tennünk Krisztusról. A test tagokból áll, ahogy a kéz nem mondhatja az orrnak, hogy nincs szükségem rád, úgy a láb sem mondhatja a fülnek ugyanezt. Mindegyik tagra szükség van, sőt azok a tagok még nagyobb becsben is részesülnek, melyek funkciójukat tekintve nem olyan ügyesek. Ugyanúgy az egyházban is szükség van mindenkire, legyen az háziasszony, orvos, segédmunkás. Mindenkinek megvan a szerepe, feladata. Mindenkinek megvan a küldetése is.

    Küldetése mindenkinek Jézus szeretetének a hirdetése. A papoknak ez a hivatásuk, de képtelenség, hogy ezt a hatalmas feladatot el tudják végezni. Szükség van mindenkire. Mondja a háziasszony, hogy ő főz, mos, vasal; az orvos gyógyít; a tanár tanít, mikor tegyék mindezt? Mindenki éljen ugyanúgy, mint eddig, de mégsem ugyanúgy! Az egészet Jézus hassa át, az ő szeretete járja át. Amikor az orvos gyógyít, a beteg érezze, hogy Krisztus munkálkodik benne. Amikor a pap prédikál, Jézus szavait közvetíti. Sokan vannak jelen a templomban, akik az egészből semmit sem értenek, valaki csak egy-két szót, de azt mindenki érzi, hogy jó itt lenni, hogy Jézus szeretete árad az emberek felé. Legyen valaki piciny vagy közepes, nem számít. Mindenkire egyformán szükség van, Jézus szeretetét mindenki megérti, kívánja, keresi. Lizői Szent Teréz története, amikor ő annyira szeretett volna nő létére pap lenni, prédikálni, hirdetni az evangéliumot. Nem lett volna elég a legszörnyűbb vértanúhalál, hanem ő mind az öt földrészen mindenhol, minden időben, mindenkinek szerette volna hirdetni az evangéliumot, az idők kezdetétől az idők végezetéig. Nagy egyháztanító volt ő, Xavéri Szent Ferenccel a misszió védőszentjei. Meg kell szólítani az embereket, behatolni a szívekbe Jézus szeretetével. A misszió, mely több, mint a házasság. Régen az apostolokban volt ekkora erő, hogy kiálljanak az emberek elé, volt bennük bátorság, hogy tanúságot tegyenek, beszéljenek, prédikáljanak és elmondják a lényeget: meghalt Krisztus, de feltámadt! Ezeknek az apostoloknak a folytatása Szent Teréz és gyümölcse ma a misszió és papjai. Az ember szentáldozáskor és minden szentgyónáskor ízleli a tökéletességet, de nem tapasztalja meg teljes egészében. Szüntelenül törekszik a teljességre, de ez csak tiszta törekvés, mert gyarlók vagyunk, hibázunk, de haladunk a krisztusi úton, hogy végül Jézus teljesen betöltsön bennünket, ámen.

   Minden embernek szüksége van erre a teljességre, Isteni jelenlétre, nyugalomra, mely kitölti szívében a hiányzó ürességet. Minden ember keresi ezt egész életében. Előző miséken még, ahol is a héten a szerzetesek prédikáltak, kihagytam egy-két részletet: a pap közvetítő szerepet játszik Isten és ember között, régen ezért volt mindig úgy, hogy széttárt lábakkal és kezekkel állt a pap; a széttárt kezek az ég felé néztek és Istentől várták az útmutatást, a széttárt, terpeszben lévő lábak pedig a befogadó népet jelezték. A kettő között a pap közvetített.
   Amikor Jézust megalázták, megverték, ruháitól megfosztották (mindent itthagyunk a földön halálunk után, ugyanúgy megyünk el, ahogyan jöttünk), leköpdösték, teremtőjükkel, megváltójukkal tették mindezt. Ez éppen olyan, mint amikor a kisgyermek, akit szülei felneveltek, tápláltak, ruháztak, dédelgettek, felnőve ugyanígy tenne szüleivel. Csak Jézusnak ez sokkal fájóbb volt.
   A mise végén és közben is a Szent László gimisek adtak zenés-verses kis előadást. A végén volt egy vers, melyben elhangzott, hogy fent az ég, lent a föld, szívünkben pedig a létra. Voltak még olyan kis versek is, melyekben a virágok, fák, növények hirdették Isten dicsőségét. Ámen.

Viszlát!