2001. március. 14. Szerda.
Szentmise
Ma este fél 6-kor a Barátok templomában a ferencesek tartottak misét a missziós hét keretén belül. A prédikáló atya Krisztus keresztjére hívta fel a figyelmet, arra a fakeresztre, ami egész héten az oltár közelében van felállítva. Ezen a kereszten halt meg értünk Jézus, erre szögezték fel. Erre a keresztre vagyunk mi is fölszögezve Jézussal együtt, vele eggyé válva. Ezt ne feledjük el. Jézus megkérdezte tanítványait, kinek tartják őt. Sokan sokféleképpen vélekedtek felőle az emberek, de Péter mondta, Te vagy Krisztus, Isten fia. Ezt a Szentlélek jelentette ki neki. Mesélte az atya, hogy volt olyan gyónója, aki úgy tudta és még sokan vannak így ezzel, hogy egyszer még halálunk után visszajöhetünk és javíthatunk bűnös életünkön. Részesülünk az Isteni kinyilatkoztatásban és minden tudás birtokában javíthatunk. Hát nem, ez nem így van! Csak egy életünk van, egyszer élünk és ezzel az élettel kell majd elszámolnunk az ítéletkor. Ezért kell arra törekednünk, hogy minél több jót tegyünk és törekedjünk a tökéletességre.
Assisi Szent Ferenccel történt, hogy sokat imádkozott a kísértések ellen Istenhez egy árnyas fa tövében, amikor Isten kinyilatkoztatta magát neki, mondván: ha csak akkora hited lenne, mint a mustármag, azt mondanád bármelyik hegynek, menj innen amoda, bizony elmenne. Ekkor jött rá Ferenc, hogy a hegyek nem mások, mint az ő kísértései. Ezentúl már nem volt gond neki, hogy sikerrel vegye fel a harcot kísértéseivel szemben. Sokan nem járnak templomba, hanem megalkotják saját maguk Istenét, saját vágyaiknak és elképzeléseiknek megfelelően, saját hasonlatosságukra. Ez az én istenem, mondják. Isten alkotta meg az embert saját hasonlatosságára és nem fordítva. Bízzunk az Isteni útmutatásban. Segíts hitetlenségemen Istenem. Nem baj, ha nem tudjuk Isten akaratát, csak legyen meg, teljesüljön az. Az ószövetséghez képest az újszövetség egy vékony kis könyvecske. Mégis mennyi kincs rejtőzik benne! Találkozhatunk benne Saul megtérésével, amint a damaszkuszi úton Jézus kijelenti neki magát. Később sokszor előkerül ez az eset Pál szájából, mindig ezzel próbálja meggyőzni a kétkedőket. Volt egy eset, amikor majdnem meglincselte a tömeg, folyt róla a vér, de ő szólt az Úrhoz, imádkozott azokért, akik bántják, a megtérésükért. Mi is imádkozzunk másokért, különösen azokért, akik vétkeztek ellenünk vagy ellenségeink, haragosaink.
Az atya még gépészmérnöknek tanult, s délutánonként mindig a plébániára ment, aminek volt egy udvara, közepén egy körtefával. Történt egyszer, hogy egy csapat gyerek belógott valahogy, cigány, kicsi és nagyobbacska kölykök is voltak és nekiestek a fának. Első indulatában a plébánoshoz akart rohanni, hogy jelentse az esetet, de valami visszatartotta. Érezte, hogy valami történni fog. Kezdett imádkozni és kezdte hívni Jézust. Az oltár felé fordult, ahol a tabernákulum volt elhelyezve és hívta Jézust. Egyszer csak észrevette, amint egy kis kölyök ül a fa mellett és falja két kézre fogva a hatalmas, érett körtét, csurgott a leve a szája szélén. Lassan odament mellé és most a tabernákulum és közte helyezkedett el a kisfiú. Még mindig hívta Jézust. Egyszercsak látta, hogy egy két méteres férfi, fehér köpenyben közeledik feléjük. Eltűnt egy kis idő után és a kisfiú nyomban megszólalt- úgy szeretnék egyszer együtt lenni az anyukámmal karácsonykor. Ezt az ajándékot kérem a Jézuskától, hogy egy lehessek vele. Ezt mondta a kisgyerek mindenféle kérdés nélkül, s talán eddig még nem is hallott Jézusról. Ez a csapat árva gyerek egész életében keres valamit, mint minden ember. Nem tudják, hogy mit, de amikor megtalálják, akkor tudják meg, hogy ez hiányzott nekik.
Hát most megtörtént. Az atya behívta őket a plébániára, a táblára felírta nekik a Miatyánkot és megtanulták. Közben az ölébe ültek, nyakába csimpaszkodtak, nevetgéltek. Ez a szeretetre éhes, csapatnyi árva gyerek megtalálta azt, ami eddig nagyon hiányzott az életükből, a szeretetet, Jézust. Az atya mindazidáig nem is szerette nagyon a gyerekeket, nem tudott velük foglalkozni, de attól kezdve megváltozott minden. Minden délután a plébánián játszottak, már nem érdekelte őket a körte. Pár évvel később, amikor az atya már eljött onnan, akkor is emlegették még nevét. Pálnak is volt Isten élménye, az atyának ez volt az. A papoknak, de minden kereszténynek, katolikusnak is feladata Krisztus szeretetének a hirdetése. Harc a hitetlenség és a bűn ellen egész életünkben. Ámen.
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése