157. "Napodom"

Üdv kedves Olvasó!

2001. január. 07. Vasárnap.

Szentmise

   Ma reggel a Barátok templomában voltam a fél kilences diákmisén, Jenő atya prédikált. Keressük, kutassuk Jézust egész életünkben, tudjunk áldozatot hozni, ahogyan a napkeleti bölcsek is tették. Nem nézték az utazás fáradalmait, mindenképpen el akartak jutni a kis Jézus születési helyére. Bölcsek voltak, ellenben a képmutató, pénzéhes és hatalomvágyó farizeusokkal és a kétszínű Heródessal, aki azt mondta a bölcseknek, ha megtalálták a kis Jézust, jelentsék neki, hogy ő is ajándékot vihessen majd. Közben az életére akart törni. Ez a párhuzam napjainkra is érvényes. Mesélt az atya egy történetet, hogy élt egyszer egy tanyán egy család, a szülők és három gyermekük. Minden vasárnap, ha sár volt, ha eső, ha szél vagy tűző nap, mindig biciklire ültek és három gyermekükkel bevergődtek valahogy az 5-6 km-re fekvő faluba a templomba, szentmisére. Most azonban, hogy beköltöztek a faluba, a templom szomszédságába, már nem jutnak el szentmisére. Tudjunk küzdeni, áldozatot hozni. Így van ez azokkal is általában, akik már beleszületnek a keresztségbe, egy keresztény családba, életmódba, ellenben azokkal, akik küzdenek, keresnek, kutatnak, áldozatot hoznak, cselekednek. Mesélt még arról is az atya, hogy ne várjunk az alkalmas pillanatra, amikor majd alkalmasnak érezzük magunkat a feladatra testileg, lelkileg vagy a megjavuló körülményekre, mert így telik el egy év, két év, tíz év és azt vesszük észre, hogy életünk végén járunk anélkül, hogy cselekedtünk volna valamit Jézus egyházának élő tagjaként. Ha környezetünk felkér valamire, éljünk a lehetőséggel és cselekedjünk. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az ész és a szív nem két külön valami, hanem egységet kell alkotniuk. (Emlékszem, tavaly Eperjes Karcsi tanúságtételére a kalocsai székesegyházban, ő is mondott valami hasonlót. Nem szabad a nyakunkra egy képzeletbeli  deszkát tenni, így választva szét a szívet és az észt. A kettőnek együtt kell élnie.) Beszélt még Jenő atya egy bizonyos „napodom”-ról, ami azt jelentette, hogy régen a kismamáknak szokás volt vinni valami ennivalót, húslevest, stb., hogy erősebbek legyenek és így szoptathassák csemetéjüket. Nem ártana, ha ez a szokás újraéledne napjainkban és jó lenne, ha minél több gyermek is születne a családokban. Ámen.

Viszlát!