304.Legyen tartalékolajunk

Üdv kedves Olvasó!
2002.november.10.Vasárnap.
Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a diákmisén Schindler atya prédikált. Az evangélium a tíz szűzről szólt, akik a vőlegény elé mentek, öt okos vitt tartalékolajat is, míg öt balga nem. Amikor kifogyott lámpásukból az olaj, kölcsönkértek az okosoktól, de azok nem adtak, mert ha nekik is elfogy, így ők sem látják majd a vőlegény érkezését.
    Így van ez az életben is. Számtalan lehetőség kínálkozik életünk során, rajtunk áll, hogy felkészülten, naprakészen várjuk-e és megragadjuk vagy pedig hagyjuk tovaszállni. Felkészülünk-e a lehetőségekre, melyek adódnak életünkben, mint ahogyan azt az okos szüzek tették vagy felkészületlenül érnek bennünket, mint a balgákat? Olyan ez, mint amikor délután háromkor bezár a bolt, pedig venni akartunk valamit, rohanva érkezünk a buszmegállóba, mikor a busz éppen elment. Másnap még tudunk ugyan vásárolni és a következő buszt megvárni, de az életben sok olyan lehetőség van, amely többé nem tér vissza már. Ezért kell felkészülten várnunk, naprakésznek lennünk, hogy megragadjuk azokat.

   Schindler atyánál megkérdezte valaki a napokban, mikor lesz világvége. Erre azt válaszolta, hogy amikor meghal valaki, akkor jön el az ő egyéni életében a világvége. Halálával meghal az első csók, az első szerelem és minden ami történt vele. Ezért legyünk éberek, mert nem tudjuk az órát, mikor jön el ez a pillanat. Ha felkészültek vagyunk, az azt is jelenti, hogy tudunk tervezni, lehetőségekben, távlatokban gondolkodni. Aki csak a jelenben él, hasonlatos egy autóhoz, melynek csak a helyzetjelzője villog. Aki viszont tervez, jövőbe lát, annak a többi lámpája is világít.
   Készüljünk fel, legyen tartalékolajunk. Ez lehet a másik ember elismerése, respektálása, elfogadása. Szükség van rá, energiái fontosak, szükséges a munkája, személye, szeretjük. Másik ilyen tartalékolaj az imádság, amikor a stresszt hátrahagyva betérünk az üres, csendes templomba és imádkozunk. A meditáció, az önmagunk középpontjának, centrumának megtalálása fontos életünkben, hogy összeszedettek, éberek, felkészültek legyünk.

   (Csütörtökön elsőcsütörtök volt, ifjúsági találkozó a Belvárosi plébánián és előtte zenés szentmise. Iván atya prédikált, az útról, melyen járnunk kell, a könyvről, melyet olvasnunk érdemes-Szentírás-, és a jóbarátról, akire oda kellene figyelnünk, Jézusról. Beszélt még a legkedvesebb bútordarabról a templomban, amely nem más, mint a gyóntatószék. Ahová bemenvén leveszünk minden hamisságot, álarcot, festéket az arcunkról és Isten irgalmára és kegyelmére bízzuk magunkat. Még mondott egy jót: nem jó, ha a prédikáció túl hosszú. Az első öt perc Istené, a másik öt perc az emberé, a harmadik öt perc az ördögé).
   Ne féljünk tetszeni, nem tetszeni-ez még a mai napon hangzott el, ámen.
(Múlt héten vasárnap Szentmise alatt találkoztam Lilikéékkel, a templom előtt beszélgettünk.")
Viszlát!