2011. augusztus 18., csütörtök

215. Fürkésszétek szüntelen titkait

Üdv kedves Olvasó!
2001. szeptember. 24. Hétfő.
Szentmise
   Ma reggel 7 órakor a Barátok templomában Jávor atya misézett.
„Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak.”
Alleluja, boldog aki a kísértést kiállja, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az örök élet koronáját, alleluja.
   Köszöntelek mai szép nap, köszöntés annak, aki a jó hírt hozza. Köszönet a Napnak, mely elválasztja a sötétséget a világosságtól és beragyogja életünket. Köszönet a növényekért, virágokért, állatokért, melyek táplálnak minket. Köszönet a tengerekért, tavakért és mindenek előtt embertársainkért, azokért is, akik most látták meg a napvilágot. Dicsőség és dicséret neked Istenünk az egész teremtett világért. Köszönet a munka terhéért, az örömért és a megpróbáltatásokért, a jövőért, melyet bizakodva várunk és remélünk. Dicsőség és dicséret neked Istenünk mindezért, ámen.
   Szentírási idézet: Adjátok meg Istennek a tiszteletet és szent nevének ékességét dicsérjétek. Ne foglalkozzatok magatokkal, feledkezzetek meg magatokról, Isten legyen fontos számotokra, a Fiú és a Szentlélek. Próbáljatok közel kerülni Istenhez, fürkésszétek szüntelen titkait. Szent alázatosságban járuljatok királyi széke elé, túláradó erő, bátorság és öröm lesz osztályrészetek, ámen.
   „Kik kitartottatok velem szenvedéseimben, nektek adom az országot, hogy asztalomnál egyetek és igyatok, velem együtt az országomban, mondja az Úr.” (Szt. Gellért napja van ma)


2001. szeptember. 25. Kedd.
Szentmise
   Ma reggel 7 órakor a Barátok templomában Jávor atya misézett.
„Parancsaid ösvényén vezess engem Uram.”
Alleluja, boldogok akik Jézus szavát hallgatják és parancsait megtartják, alleluja.
   Imádkozzunk templomunk védőszentjéhez, Szent Antalhoz, hogy járjon közben miérettünk a mennyei Atyánál.
   Köszöntelek mai szép nap, szeptember huszonötödikén. Szt. Máté írja evangéliumában: ha megbotránkoztat valamelyik tagunk, vessük el magunktól. Kerüljük a bűnt és a bűn lepráját vágjuk ki szívünkből, hogy Isten kegyelmében részesülhessünk, ámen.
   „Üdvözítőnket, Urunk Jézus Krisztust várjuk, átalakítja gyarló emberi testünket, s hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.”

Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése