Ma este hat órakor a Barátok templomában folytatódott az ökumenikus imahét, immár negyedik alkalommal találkoztunk. Nepp Éva evangélikus lelkésznő hirdette az igét. A nap témája: Javaink megosztása egységünk jele. "Oszd meg kenyeredet az éhezővel..."(Ézs/Iz 58,6-10) "Bízzál az Úrban és tégy jót..." (Zsolt 37, 1-11) "...mindenük közös volt." (ApCsel 4, 32-37) "...keressétek először Isten országát." (Mt 6, 25-34)
Mátyás atya bevezetőjében elmondta, hogy 2008-ban a baptista templomban prédikált az ökumenikus imahét alkalmával arról, hogy a házastársak egy idő elteltével kezdenek hasonlítani egymásra. Nem csak belső tulajdonságaik, hanem egész arcberendezkedésük is. Egy férfiról meg lehet mondani, hogy milyen a felesége és fordítva is igaz. Mi, akik itt vagyunk ma az ökumené jegyében, a hosszú évek alatt mi is kezdünk hasonlítani egymásra.
Az elmúlt évben és napjainkban is sok természeti katasztrófa történt a nagyvilágon és kis hazánkban is-kezdte a prédikációt a lelkésznő. Széleskörű összefogásról és szolidaritásról tettünk tanúbizonyságot országszerte. Mégis vannak emberek, akik nem fogadják el a segítő kezet, sokszor a keresztények között is. Vannak emberek, akik nem tudnak elfogadni, akik nem tudnak segítséget kérni és így hálát sem tudnak adni semmiért. Sok szülő arra neveli gyermekét, hogy úgy éljen, hogy ne szoruljon rá senkire sem. Sokan sokat képzelnek magukról, hogy mindent jobban tudnak, nincs szükségük senkire, mások tanácsára, segítségére. Kopp Máriáék végeztek egy felmérést, hogy sok embernek nincs betegségtudata, nem akarnak segítséget kérni, rászorulni másokra. A középkorú férfiak helyzete és kilátásai nagyon kedvezőtlenek hazánkban, nagy elvárásokat támasztanak önmagukkal szemben, hogy ők mindenre képesek és mindenáron teljesítményeket hajszolnak, meg akarnak felelni.
Jean Paul Sartre írta Zárt ajtók mögött című könyvében, ahol a poklot modellezi a valós világban, amikor három különböző ember, két nő és egy férfi kerül egy mindenkitől elzárt szobába. Az egyik nő egy prostituált, a másikuk egy gyerekgyilkos anya, a férfi egy gyáva katonaszökevény. Ahogy beszélgetnek összezárva a szobában, kiderül számukra, hogy a pokol nem más, mint saját életük és ők egymás hóhérai.
Sokszor nagyon nehéz együtt élni a másik emberrel, elviselni egymás hibáit, ami sokszor már a veszekedések után a közönybe csap át.Gondoljunk bele, hogy hányan fagynak meg magányosan a fűtetlen szobákban. Az embernek le kell mondania felsőbbrendűségéről, hogy magát istennek higgye. Kell tudni bátran segítséget kérni a bajban és elfogadni a segítő kezet, hogy hálát is adhassunk. Szükségünk van egymásra.
Jézus emberré lett értünk, azonosult és közösséget vállalt velünk, ugyanolyan emberi korlátok között élt, szolidáris volt hozzánk és áldozatot hozott értünk kereszthalálával. Isten elindult felénk, lehajolt hozzánk.
Most, akik itt vagyunk az ökumené jegyében, próbáljuk megismerni és megérteni egymást. Közösen hallgatjuk egymás templomaiban a prédikációkat és közösen énekelve dicsőítjük Istent. Egymáshoz közeledünk, mert egymásra vagyunk utalva. Luther is írja egyik könyvében, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Isten is szeret bennünket, ámen.
(2011.01.19.Szerda-Barátok temploma, Nepp Éva evangélikus lelkésznő prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése