Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában a diákmisén Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet, amikor két ember felmegy a templomba imádkozni. Az egyik egy farizeus, aki különbnek gondolja magát és megveti a másikat, a bűnös vámost. Hálát ad az Úrnak, hogy ő megadja a tizedet, befizeti az adót. Míg a bűnös vámos lehajtott fejjel veri a mellét, hogy bocsásson meg neki Isten a bűneiért. Sokkal igazabb volt Isten előtt emez, mint amaz.
A prédikáció mégis a szentleckéről szólt, melyet Pál apostol írt Timóteushoz. A nemzetek apostola így ír egy másik levélben, még a korinthusiakhoz: Sok helyen megfordultam, veszélyben voltam rablók által, veszélyben a tavon, veszélyben a városokban, veszélyben áltestvérek között. Veszélyben, veszélyben, veszélyben. Timóteushoz írt levelében, mely végrendelet, így ír: Ama nemes harcot, az élet harcát megharcoltam, pályámat végigfutottam, hitemet megtartottam. Milyen nagy dolog, amikor valaki el tudja ezt mondani élete végén. Guttenberg a XIV. században, amikor feltalálta a könyvnyomtatást, ebben a korban élt a középkor kiemelkedően nagy tudósa, Rotterdami Erasmus, akinek pár évtizeddel később számos könyve jelent meg nagy példányszámban nyomtatásban és akit királyok és később a Vatikán is hívott tudása elismeréseként, azt mondta a halálos ágyán élete végén hetvenévesen, ami elég szép kor volt akkoriban, hogy: Istenem irgalmazz, Istenem irgalmazz.
Pál apostol mondata, hogy az élet harcát megharcoltam, pályámat végigfutottam, hitemet megtartottam, milyen jó lenne, ha mindannyian el tudnánk mondani életünk végén. Lehet ez a nemes harc valakinek a család, egy gyerek vállalása, egy tanítvány, egy beteg, a zene vagy bármi, amire ráteszi valaki az életét.
Pál apostol tovább írja a végrendeletét és a következő mondata így hangzik: "Készen van számomra az igazság győzelmi koszorúja, amit megad nekem az igazságos bíró ama napon." És megadja mindenkinek! Sokan mondják a mai világban, hogy nincs igazság, de ez a mondat méregként árad ki. Az igazsággal hitet adunk és építünk másokat, egymást. De, hogy mennyire ember volt Pál apostol is, aki élete során annyiszor volt veszélyben, még neki is nehéz, neki is szüksége van társra, mert így ír Timóteushoz: Siess, gyere mielőbb! Írja ezt azért, mert Démás már elhagyta, nem ért vele egyet. Krescensz és Titusz is máshová ment, már csak Lukács van mellette. Mindenkinek szüksége van társra! Ugyanúgy, ahogy nekünk szükségünk van a másikra, a másiknak is szüksége van ránk. Nem megy egyedül. Még a nemzetek apostolának, Pálnak sem.
Az ember a szeretetben, a kölcsönös egymásra figyelésben születik meg, a szolidaritásban, a toleranciában.
Nem az az igazi születésünk, ami bele van írva az útlevelünkbe és a személyi okmányainkba, hanem akkor születünk meg mindig, folyamatosan, amikor odafigyelünk a másik emberre. Szükségünk van egymásra. Csak az öntelt ember hiszi azt, hogy magának köszönheti mindazt, amit elért. Mindent, amit elérünk, a másik embernek, másoknak köszönhetünk, mások odafigyelésének. Minden rossz, ami velünk történik, mások figyelmetlensége miatt is történik velünk.
Hozd magaddal Márkot is, írja Pál apostol Timóteusnak. Gyűjti maga köré az embereket, akik építik őt, akikkel közösen építeni tud valamit. Mi is törekedjünk arra és ti is gyerekek, hogy érdemes társaságotok legyen. Mert van olyan társaság is, amely lehúzza az embert, de olyan is, amely felemeli, építi. Minden kis kezdeményezés, amely közösséget hoz létre, minden kis megmozdulás a városban, egy mosoly a másikra, nagyszerű dolgok. Csak együtt és összefogva egymással létezhetünk. A szájalás az kevés. Pál apostol is hús-vér ember volt, mint minden szent is, ugyanúgy, ahogy mi, nekik is meg kellett harcolni az életet, ahogy nekünk is, hogy példák lehessenek számunkra. Mennyire emberiek az utolsó mondatai is Timóteushoz:
"Ha jössz, hozd magaddal a köpenyemet is, amit Troászban hagytam. Mennyire összecseng Bródi János számával: Filléres emlékeim, amikhez még ő is ragaszkodik. A tudós ember is megszólal benne, amikor azt mondja: könyveimet és a pergameneket is hozzad. Mindenkiben benne van a gonoszság is, mert írja Pál, hogy mindenkinél többet ártott neki egy bronzműves, majd megkapja ezért méltó büntetését. De hozzáteszi, hogy óvakodj tőle, de ne ródd fel neki bűnként. Tehát Pál rendbeteszi ezzel saját lelkét, megbocsájt neki.
Mégha van is harag, rossz gondolat, gonoszság a szívünkben egymás vagy akár családtagjaink iránt is, tudjunk visszatalálni önmagunkhoz, hogy rendezni tudjuk ezt folyamatosan magunkban, békére, megújulásra törekedve, odafigyelve a másikra.
Az Úr mellette állt, megerősítette, megszabadította. Megtartja őt mennyei országára, dicsőség neki örökkön örökké! Ezzel zárja levelét Pál, amit Timóteushoz írt. Mi is tudjuk vele együtt elmondani, erre törekedjünk: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró." Ámen.
Viszlát!
(2010.október 24. Vasárnap-Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése