1998. december. 06. Vasárnap. Ádvent második vasárnapja
Pál apostol egyik levele volt, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy éljünk egységben. Az evangéliumban Keresztelő Szent János hirdeti az evangéliumot és Jézus eljövetelét, aki majd tűzzel keresztel és Szentlélekkel.
Az emberek megnyilvánulásai és megnyilatkozásai mindig valamilyen érdekek mentén történnek. Az ősegyház is megosztott volt, az egyik rész a megtért zsidókból, a másik rész a megtért pogányokból állt. A zsidóknál ott volt mindig is Isten a középpontban, a hagyományok és szokások, melyek még a szétszóratások idején a mai napig is összefogják őket. De nem csak az ősegyházra, hanem a mai világra is érvényes a megosztottság. Akkoriban a zsidók egy része a gazdaságilag is erős Babilonra, Asszíriára nézett, amelyek ketten voltak, másik részük a gazdag Egyiptomra nyugaton. Nem tudták eldönteni, hova tartozzanak.
Ma is megfigyelhetjük, hogy az egyes ember nem tudja, hol a helye. Valaki kelettől, Moszkvától várja a megoldást, más nyugatra tekintget. Megosztottság van a politikusok között is, pártokra és részekre szakadás. Ma ezt mondják, holnap azt. Ma ennek a szövetségese vagyok, holnap annak. Nincs egy olyan politikus sem, aki Istent állítaná a középpontba, aki határozott lenne, tudna dönteni nagy horderejű kérdésekben. Régen és még sokszor a történelem során a zsidók száműzetésben, szétszórtságban éltek, de Isten mindig a középpontban volt náluk, egységbe fogta őket, s emellett a hagyományok, szokások is.
A magyarokat történelmük során szintén érték nagy sorscsapások, de az emberek valahogy közönyösek voltak iránta, nem igazán tudtak megvígasztalódni és egymást megvígasztalni. Hiányzott az a képesség, ami a zsidóknál megvolt. Az egység, Isten, az egy szívből és szájból szóló akarat, a hagyományok és szokások. A nagy zsidó próféták, Izajás,Jeremiás, Báruk könnyezték és siratták népüket. Ha egy nép nem adja át utódaira a hagyományokat, szokásokat, nem tanítja meg a verseket, mondákat, stb., akkor az a nép elvész.
Az egyes embernek is meg kell találnia a helyét. Istenre kell nézni, tudnunk kell megvígasztalni magunkat és másokat. Vajon mi mit csinálunk családunkban, munkahelyünkön? Békétlenséget gerjesztünk, elégedetlenséget szítunk vagy megvígasztaljuk a másikat nyomorúságában, békességre igyekszünk?
Azért vagyunk a világban, hogy szolgáljunk, segítsünk és vígasztaljunk. Isten legyen számunkra a középpont és figyeljünk oda Pál apostol intéseire, amely áthatol az évszázadok ködén: nagyon fontos az egység, az egy akarat, az egy szívből szóló száj mind a családban, mind a nemzetben és az emberek között.
Sajnos legtöbben csak saját érdekeiket nézik, mindenki mondja a saját véleményét, mindenhol részekre szakadás van, elvesztik az egy közös célt. Nagyon fontos, hogy amikor a pap prédikál, legyen befogadó is, aki szeretetével körülölel. Legyen egy közösség, egy élő, szerető közösség, egyház. Mert sokszor még a legkisebb közösségekben is megfigyelhető rövidebb, hosszabb idő elteltével a szakadás, pártoskodás.
Jézus megadta a reményt, melyből táplálkozik a hitünk. Istenre tekintsünk. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése