Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, Schindler atya prédikált. Lukács evangéliumából volt a részlet, amikor az apostolok azt mondják Jézusnak, hogy Mester növeld meg a hitünket. Jézus erre azt válaszolta, ha csak akkora hitetek lenne, mint a mustármag és azt mondanátok ennek a száraz szederfának, hogy szakadjon ki gyökerestől, tengerbe vetnétek és mondanátok, hogy újból eresszen gyökeret, megtörténne.
Járva-kelve a plébánia folyosóin és a gyóntató folyosón, emberekkel találkozva, beszélgetve, leülve melléjük egy-két szót mondva, azt tapasztalta az atya, hogy egyből mosolyra derülnek és felcsillan a szemük, egyik pillanatról a másikra másként látják a világot. Növeld meg a hitemet, mintha ezt mondanák, várnák el a plébánostól. Egy-két bátorító szó, mosoly és odafigyelés növelni kezdi mustármagnyi hitünket és megtörténnek ezek az apró kis csodák.
Tegnap biciklitúra volt, mintegy 40-en vettek részt ezen a jó hangulatú kiránduláson, a Duna-töltésen Érsekcsanádra tekertek, ahol egy szentmisét hallgattak meg. A Szent Őrzőangyalok napja volt, erről szólt az ottani plébános. A felnőttek közül néhányan mosolyogtak, amikor ez szóba került. Emlékszünk még régebbről, amikor a falakon ott függött a kép, amely két kisgyermeket ábrázol, akik egy hídon akarnak átmenni, amiről hiányzik egy-két deszka, de ott áll mellettük egy őrzőangyal, aki vigyáz rájuk és segít átjutni nekik a túlsó partra. Nem akarunk egyenlőségjelet tenni a mi világunk és a természetfeletti közé, de ez a valóság sokszor annyira antropomorfnak tetszik a felnőtt embereknek.
Ahogy hallgattuk tegnap a prédikációt Érsekcsanádon, mondja az atya, befutott a templom közepére egy kisgyerek, Réka kisöccse, aki egy éves és elkezdett ide-oda szaladgálni. Az atyának egyből az jutott eszébe, hogy ez a pici gyerek egy őrzőangyal. Őrzőangyala a szüleinek, mert nem csak a szülők őrzik a rájuk bízott gyermekeket, hanem a gyerekek is őrzik szüleiket. Egymás őrzőangyalai vagyunk, gyerekek, szülők, nagyszülők. Fontosak vagyunk egymás számára kapcsolatainkban, megszínesítjük, értékessé tesszük egymás életét, értelmet adunk egymás életének.
Egyszer a tágas Amerikában egy prérit átszelő autóút mentén bandukolt egy indián. Alig volt forgalom, míg egyszer csak egy magányos autós megállt mellette, gondolta felveszi, minek utazzon egyedül, legalább addig is lesz egy útitársa. Most már ketten száguldottak tova és rótták a kilométereket a végeláthatatlan úton. Pár óra múlva az indián jelezte, hogy szeretne kiszállni. Leült az árokpartra és várt. Az autós mielőtt tovább indult volna, megkérdezte tőle, hogy mire vár. Az indián azt felelte neki, hogy: Várom, hogy utolérjen a lelkem.
Igen, sokszor így vagyunk ezzel mi is, várjuk, hogy utolérjen minket a lelkünk. Sokan nem látták még, hogy augusztusban milyen gyönyörűen szép tud lenni a csillagos ég. Nagyon sok értékes dolog van, apró kis csodák, amiket nem veszünk észre magunk körül ebben a rohanó világban. Nagyon fontos, hogy integritásban legyünk a lelkünkkel. Akinek egészséges a lelke, az tudja igazán növelni a másik emberben a hitet, mert a hit az megszülethet mindenkiben. Ezek a valóságos találkozások, amikor elmegyünk egy bicikli kirándulásra, együtt járjuk és mutatjuk meg egymásnak a természetet, meghallgatunk egy koncertet, ami tegnap is volt a templomban, eljövünk misére, ezek az alkalmak mind segítenek nekünk, hogy a lelkünk utolérjen bennünket. (Nemsokára lesz egy kirándulás a Mecsekbe, október 30-án, ha jó idő lesz).
Egymás mellett állva, egy bátorító, kedves szóval, mosollyal, odafigyeléssel felemeljük egymást, segítünk egymásnak növelni mustármagnyi hitünket, hogy másként lássuk a világot, ámen.
(2010.október 03. Vasárnap, Schindler atya prédikációja alapján emlékezetből lejegyezve)
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése