1999. január.10. Vasárnap. Urunk megkeresztelkedése.
Máté evangéliumából volt a mai részlet. Jézus elment Keresztelő Szent Jánoshoz, hogy az megkeresztelje a Jordán vizében. Czár Iván diakónus mondta a szentbeszédet ma. Elmesélt egy kis történetet, hogy egy kisfiú áll egy város főterén, amikor arra ment egy szekér, ponyvával letakarva. A szekér elé nem állat volt befogva, hanem egy ember húzta azt. A kisfiú megkérte, hogy benézhessen a ponyva alá, ahol nagyon szép sárga port, aranyat látott. Megkérdezte a férfit, hogy honnan hozta, az elmondta neki, hogy a közelben lévő, sziklás, magas hegységekből és ha majd nagy lesz a kisfiú, ő is hozhat.
Teltek-múltak az évek, a kisfiú felcseperedett, fiatalember lett belőle, vett egy szekeret és szamarakat és útra kelt ő is. Útközben, ahogy ment fel a hegyre, találkozott egy idős emberrel, aki lefelé jött a hegyről és egy szekeret húzott maga után, rajta egy hatalmas aranyröggel. A fiatalember elmesélte neki, hová tart, s az öregember felajánlotta neki az aranyrögöt ajándékba, aminek ő nagyon megörült. Igen ám, csak olyan nehéz volt, hogy az összes többi felszerelését, kalapácsot, evőeszközöket, sátort le kellett pakolni, hogy az aranyröggel tovább tudjon menni. El is érkezett egy tisztáshoz, egy folyópartra, ahol elkezdett az edényével aranyat mosni. A folyó túlpartján is dolgozott egy ember, azt mondta, dolgozzanak ketten együtt. Ám a fiatalember nem fogadta el az ajánlatot, s talán még ma is ott áll a folyó közepén és keresi az aranyat kezében a táljával, de nem talál semmit. Az öregemberben nem ismerte fel azt a férfit, akivel még kisgyermek korában találkozott, s aki az aranyrögöt ajándékozta neki.
Jézus elment Keresztelő Szent Jánoshoz, megkeresztelkedni a Jordán vizében. János felismerte őt, s mondta neki, hogy inkább Jézusnak kellene őt megkeresztelni. Jézus azt válaszolta, hogy mindezeknek meg kell történniük, hogy betöltsék az igazságot. Az egek megnyíltak, s egy galamb szállt alá. Jézus alámerítkezett a szennyekkel, bűnnel teli Jordán vizében, s magára vett mindent keresztségével, amit abba az emberek lemostak magukról bűnt. A Szentleckében volt egy olyan mondat, hogy gerlicénket ne adjuk a vadaknak.
A keresztségünket, annak tisztaságát ne dobjuk a vadaknak, amit Jézustól kapunk. Azt mondják, aki meg van keresztelve, nem különbözik semmiben sem a többi embertől, de igenis különbözik, a keresztségben.
Egyszer egy tanítómester megkérdezte a tanítványait, hogy mi az a pillanat, amely az éjszakát elválasztja a nappaltól. Gondolkodtak a tanítványok, végül az egyikük megszólalt, mert azt hitte, valami okosat fog mondani. Talán az a pillanat választja el a sötétséget a világosságtól, mint ami a különbség egy kutya és egy bárány között. Nem- felelte a tanító. Talán az a pillanat lehet, ami a különbség egy fügefa és egy olajfa között- mondta a másik tanítvány. Nem- felelte a tanító. Az a pillanat választja el a sötétséget a világosságtól és az éjszakát a nappaltól- mondta a tanító- amely pillanat hasonlít ahhoz, mint amikor egy másik ember szemébe nézünk és észrevesszük azt az Istent, aki mibennünk is lakozik, ezzel véget ér bennünk az éjszaka sötétsége. Nap mint nap megtisztulhatunk a kapcsolatainkban. Nem tisztulunk meg, megtisztulhatunk! Csak úgy kell élnünk, hogy ne dobjuk oda gerlicéinket a vadaknak és vegyük észre a másik szemében azt a pillanatot, amikor véget ér az éjszaka, a sötétség bennünk. Ámen.
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése