1999.március.07.Vasárnap.
Szentmise
A mai szentmisén volt Czár Iván káplán első misézése. A mise előtt köszöntötték többen is. Kormos atya, a világi képviselő és a cserkészek, a kántor is. Az evangélium arról szólt, amikor Jézus találkozott a szamáriai asszonnyal Jákob kútjánál. A prédikációt úgy kezdte, hogy reggel, amikor felkelt, kinézett az ablakon, fel az égre és látta, hogy esik az eső. Azt mondta, hogy sok ember nem szereti az esős napokat, mert szomorú lesz tőle, de most ebben a nagyböjti időszakban jól jön. Mert nem csak a levegőt mossa át és tisztítja meg, hanem átvitt értelemben a lelkünket is. Megköszönte az őt köszöntők kedvességét és emlékeztetett a köszöntőben elhangzott egyik versre, amelynek egyik sora úgy szólt, hogy milyen jó még a kisgyerekeknek, akik gyermeki lelkükkel még észreveszik Istent és szabadon szárnyalhatnak. Utána elmondott egy kis történetet.
Élt egyszer egy pióca egy sötét mocsárban. Egyszer felfedező körútra indult nagy virgoncan. Keresztül-kasul bejárta a sötét mocsarat, kalandozott benne, s megjegyezte magában, milyen jó neki, hogy itt él. Az ő teste is szép sötét és olyan jól érzi itt magát, ebben a sötét mocsárban. Egyszer találkozott egy szitakötő lárvával és köszöntötte. Szervusz, én vagyok a pióca. Én pedig a szitakötő. Barátok lettek, s sokat beszélgettek. A pióca elmondta, milyen nagyszerűen érzi magát ebben a sötét mocsárban, kedvére való. Mire a szitakötő lárva megszólalt, hogy ő már feljebb is merészkedett a mocsárban és mintha látott volna valami fény félét, s olyan bizsergető érzése támadt. Ha lenne szárnya, bizony ő még feljebb is menne. Ugyan ne beszélj már, mondta a pióca, a mocsáron kívül, azon túl nem létezik másik világ. De bizony létezik, hajtogatta a szitakötő lárva, s egyre csak azt mondta, hogy ő már járt feljebb is és ott nem volt ilyen sötét, hanem már szürkés volt a víz, s mindig valami bizsergést érzett, mintha tudná, hogy neki szárnyai fognak nőni. Meglásd, mondta, egyszer szárnyaim nőnek és elrepülök, felfedezem azt a másik világot. És egy szép napon úgy is lett, kiröppent a mocsárból a fényre, s fölfedezte, hogy a sötét mocsáron kívül létezik egy szebb, fényesebb világ.
Élt egyszer egy pióca egy sötét mocsárban. Egyszer felfedező körútra indult nagy virgoncan. Keresztül-kasul bejárta a sötét mocsarat, kalandozott benne, s megjegyezte magában, milyen jó neki, hogy itt él. Az ő teste is szép sötét és olyan jól érzi itt magát, ebben a sötét mocsárban. Egyszer találkozott egy szitakötő lárvával és köszöntötte. Szervusz, én vagyok a pióca. Én pedig a szitakötő. Barátok lettek, s sokat beszélgettek. A pióca elmondta, milyen nagyszerűen érzi magát ebben a sötét mocsárban, kedvére való. Mire a szitakötő lárva megszólalt, hogy ő már feljebb is merészkedett a mocsárban és mintha látott volna valami fény félét, s olyan bizsergető érzése támadt. Ha lenne szárnya, bizony ő még feljebb is menne. Ugyan ne beszélj már, mondta a pióca, a mocsáron kívül, azon túl nem létezik másik világ. De bizony létezik, hajtogatta a szitakötő lárva, s egyre csak azt mondta, hogy ő már járt feljebb is és ott nem volt ilyen sötét, hanem már szürkés volt a víz, s mindig valami bizsergést érzett, mintha tudná, hogy neki szárnyai fognak nőni. Meglásd, mondta, egyszer szárnyaim nőnek és elrepülök, felfedezem azt a másik világot. És egy szép napon úgy is lett, kiröppent a mocsárból a fényre, s fölfedezte, hogy a sötét mocsáron kívül létezik egy szebb, fényesebb világ.
Ezután az evangéliumról prédikált. Jézus a Galileába vezető úton Szamária közelében megfáradva lepihent egy kútnál, amely Jákob forrása volt, annak idején az atya csinálta még. Jött egy szamáriai asszony, s Jézus szemlélte őt, aki éppen vizet akart meríteni a kútból korsójával. Annak ellenére, hogy a zsidóknak nem lett volna szabad szóba állniuk a szamáriabeliekkel, különösen egy nővel, Jézus mégis megszólította őt, s azt mondta neki, adj innom. Az asszony ezen meglepődött, tudván azt, hogy a zsidók nem barátkoznak szamáriabeliekkel, s visszakérdezett, hogy miért kért tőle Jézus inni, tudván, hogy ki ő. Jézus erre azt felelte, ha tudnád, hogy ki kért tőled inni, te kérted volna őt, s ő élő vizet adott volna néked. Jól láthatjuk, hogy először Jézus közelített az asszonyhoz, s lépett be az ő ajtaján, majd a későbbi párbeszédben láthatjuk, hogy a két szív összeolvad, s Jézus felkelti az asszony érdeklődését, s bevezeti saját ajtaján. Az asszony azt felelte neki, hogy nincs is neki mivel merítenie, hogyan adhatna neki Jézus élő vizet. Jézus erre azt felelte, hogy mindaz, aki ennek a kútnak vizéből iszik, ismét megszomjazik, de ha valaki abból iszik, amit ő ad, soha örökké meg nem szomjúhozik, mert az a víz örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne. Erre az asszony azt felelte, hogy adjon neki abból a vízből, hogy ne kelljen többet a kútra jönnie meríteni. Erre Jézus azt felelte, menj és hívd előbb ide a férjedet. Erre az asszony azt felelte, hogy nincs is férje, mire Jézus azt válaszolta, hogy jól mondod. Mert öt férjed volt, s a mostani az tényleg nem a férjed. Mire az asszony azt mondta neki, látja, hogy próféta, mert mindent tud róla. Elmondta az asszony, hogy az atyáik azt mondták, ezen a hegyen kell imádkozni, ők pedig azt mondják, hogy Jeruzsálemben. Erre Jézus azt válaszolta, sem nem ezen a hegyen és sem nem Jeruzsálemben. Eljön az óra, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az asszony erre azt felelte, hogy tudom, Messiás jő; mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek. Közben megjöttek a tanítványai, de nem kérdeztek semmit, hogy mit csinál itt Jézus ezzel az asszonnyal, aki közben elment a városba, s hírül adta az embereknek a történteket.
Láthatjuk, hogy az az örömhír és jóság, ami Jézusból áradt kifelé, s megérintett egy embert, hogyan terjedt mintegy dominószerűen tovább. Sokan jöttek ki hozzá a városból, közben a tanítványok megkínálták étellel. Jézus erre azt mondta, hogy van néki eledele, amit egyen, s amiről ők nem is tudnak. Az az ő eledele, hogy annak akaratját cselekedje, aki őt küldte. Elmondta, hogy elérkezett az aratás ideje, s aki arat, jutalmat nyer, s az örök életre gyűjt gyümölcsöt, hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Jézus is arra az aratásra küldi tanítványait, amit nem ők munkáltak, hanem mások, s ők mások munkájába állanak. Sokan jöttek közben Szamáriából, s hittek neki, de már sokkal többen hívének neki a maga beszédeiért, mint azért, amit még az asszony mondott el nekik. Két napot töltött ott Jézus ezen a sötét vidéken, s tanította ezeket az embereket, utána Galileába ment.
Továbbá még azt is elmondta Czár Iván káplán, hogy olvasott egyszer egy Pilinszky verset, melyben azt írja a költő, hogy a világ szomjúhozik, s nincs ki a szomját oltsa. Jézus, ő oltja a mi szomjunkat. Egyik növendéktársával ezt a jelenetet, amely Jézusnak a szamáriai asszonnyal történt meg, elnevezték kútszéli örömnek. Az öröm, ami Jézusból áradt az asszony felé, később futótűzként terjedt tovább s vonzotta magához Jézus a lélekben szomjas embereket. Úgy kell lennie, hogy manapság is, a vasárnapi szentmisének ünnepnek kell lennie, még ilyen esős vasárnap is, mert ez is lehet szép, s a szürke hétköznapokra egy tarisznyát kapunk Jézustól, amiben viszünk magunkkal néhány csepp vizet, hogy olthassuk szomjunkat, ha szükségünk van rá. Adj innom!- mondta Jézus, s mondja ma minden ember a világon; vegyük észre a másik ember tiszta tekintetében, ha inni kér. Ámen. Ezután még az első misés áldás következett, stólával és két ministránssal megáldotta azokat csoportonként, akik akarták.
Viszlát!
Láthatjuk, hogy az az örömhír és jóság, ami Jézusból áradt kifelé, s megérintett egy embert, hogyan terjedt mintegy dominószerűen tovább. Sokan jöttek ki hozzá a városból, közben a tanítványok megkínálták étellel. Jézus erre azt mondta, hogy van néki eledele, amit egyen, s amiről ők nem is tudnak. Az az ő eledele, hogy annak akaratját cselekedje, aki őt küldte. Elmondta, hogy elérkezett az aratás ideje, s aki arat, jutalmat nyer, s az örök életre gyűjt gyümölcsöt, hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Jézus is arra az aratásra küldi tanítványait, amit nem ők munkáltak, hanem mások, s ők mások munkájába állanak. Sokan jöttek közben Szamáriából, s hittek neki, de már sokkal többen hívének neki a maga beszédeiért, mint azért, amit még az asszony mondott el nekik. Két napot töltött ott Jézus ezen a sötét vidéken, s tanította ezeket az embereket, utána Galileába ment.
Továbbá még azt is elmondta Czár Iván káplán, hogy olvasott egyszer egy Pilinszky verset, melyben azt írja a költő, hogy a világ szomjúhozik, s nincs ki a szomját oltsa. Jézus, ő oltja a mi szomjunkat. Egyik növendéktársával ezt a jelenetet, amely Jézusnak a szamáriai asszonnyal történt meg, elnevezték kútszéli örömnek. Az öröm, ami Jézusból áradt az asszony felé, később futótűzként terjedt tovább s vonzotta magához Jézus a lélekben szomjas embereket. Úgy kell lennie, hogy manapság is, a vasárnapi szentmisének ünnepnek kell lennie, még ilyen esős vasárnap is, mert ez is lehet szép, s a szürke hétköznapokra egy tarisznyát kapunk Jézustól, amiben viszünk magunkkal néhány csepp vizet, hogy olthassuk szomjunkat, ha szükségünk van rá. Adj innom!- mondta Jézus, s mondja ma minden ember a világon; vegyük észre a másik ember tiszta tekintetében, ha inni kér. Ámen. Ezután még az első misés áldás következett, stólával és két ministránssal megáldotta azokat csoportonként, akik akarták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése