2012. április 5., csütörtök

370. Mi is keljünk útra minden év elején

Üdv kedves Olvasó!
2005.január.02.Vasárnap. Vízkereszt.
Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági mise volt, Schindler atya prédikált. Az evangélium Jézus születéséről, a betlehemi jászolról, három királyokról szólt. Honnan ered mindez?
   A régi írások napkeleti bölcsekről szólnak csak, számukat sem tudni pontosan. Aranyat, tömjént és mirhát hoznak, háromféle ajándékot. József Attila egyik versében: aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Gazdag ajándékokat hoznak. Később már nevük is ismert: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A betlehemi csillagot követve jutnak el a jászolhoz, a kis Jézushoz.


   Schindler atya minden évben ilyenkor év elején el szokott menni egy családhoz, megáldani a házat. Így lesz ez ma is, egy régi szokás szerint. A szemöldökfára három betűt írnak fel krétával: GMB, ami a három királyok neveinek kezdőbetűi. Régebben a G betű helyett C betű szerepelt, ami Krisztus nevére (Christus) utalt. A másik két betű is latin eredetű: az M (Mansis) házat, a B (Benetis) áldást jelent. (Christus Mansionem Benedicat). Tehát az Úr áldását kérik minden évben a házra. Ez nem mágia, ez hitből fakad, hit a kegyelem természetében, az áldásban. Régen Jákób is megbirkózott az Úr angyalával vagy talán magával Istennel, s addig nem eresztette el, amíg áldását nem kapta. Mi se engedjük el Istent, amíg áldását nem adja. Nagyon sok zarándokhely létezik a Földön, ahová szívesen elmennek a hívek. Róma, Aachen, Köln, Compostella, Jeruzsálem. Sokan ilyenkor régen felírták a térdükre a hely nevét, ahová mentek. Az Aachenbe zarándoklók megálltak Kölnben a dómnál, mert itt vannak eltemetve a három királyok és itt imádkoztak egy kis ideig.


   A három királyok, akik a betlehemi csillagot követték. Keresték, kutatták Jézus születésének a helyét. Mi is keljünk útra minden év elején, keressük, kutassuk a mi betlehemi csillagunkat. Mi is lehetünk csillag valaki számára. Izajás próféta írta, gyújts örömtüzeket Jeruzsálem. Jézus mondta: Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben. Misék végén, amikor gyertyát gyújtanak, a fény ünnepe. Sokminden szól a világosságról. Jézus mondja: Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtőzhetik ela hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy elrejtsék, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik látják. Mi is legyünk fény, világosság mások számára és ennek legyenek külső, kézzelfogható jelei is, ámen.
Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése