2012. április 11., szerda

376. Tandem, tenisz és a vonat

Üdv kedves Olvasó!
2005.január.20.Csütörtök.
Istentisztelet
   Ma este hat órakor a református templomban Schindler atya prédikált. Immáron ötödik alkalommal jöttünk össze az ökumenikus imahéten. Az evangélium a tálentumokról szólt. Egy gazda az egyik emberének öt, másiknak kettő, harmadiknak egy tálentumot adott azzal, hogy amíg távol lesz, jól gazdálkodjanak. Mire visszatért, aki öt tálentumot kapott, még ötöt nyert rajta, aki kettőt, még kettőt nyert rajta. Az aki csak egy tálentumot kapott, elásta, hogy hiánytalanul visszaszolgáltathassa majd hazatérő gazdájának. Nemhogy kamatoztatta volna legalább. Az előző két szolgát megdícsérte a gazda, míg az utóbbitól azt a keveset is elvette, amilye volt. "Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól még az is elvétetik, amilye van."


   Különbnek tartsátok egymást magatoknál! Az élet törékeny cserépedényét óvni kell. Jézus a fundamentum. Az imádság világösszetartó ereje, mely képes megváltoztatni a szívet és a gondolkodást. Az ökölbeszorított kezet kinyitja a szeretet simogató kezévé. Schindler atya múlt héten este Vodicánál sétált a Ferenc-csatorna partján. Nagyon sötét volt már és nagy köd is, az orra hegyéig is alig látott, amikor fölötte úgy harminc méterrel vadlibák csapata húzott el. V alakba rendeződve és hangosan gágogva. Ők honnan tudják, hogy merre kell repülni? Tudják egyáltalán? Ezen gondolkodott éppen ott egyedül sétálva, mert jó néha egyedül, magányosnak lenni, elcsendesedni. Aztán hazaérve az interneten megnézte a vadliba címszót. Azt találta, hogy a vadlibák csapatostul repülnek, egymás mögé rendeződve V alakba. Így segítik a mögöttük haladót szárnycsapásaik felhajtó erejével. Hetven százalékkal több utat képesek így megtenni. Ha vezetőjük elfárad, felváltják. Ha egyiküknek le kell szállnia sérülés miatt, ketten elkísérik és ottmaradnak vele, amíg újra fel tud szállni. Ezek a libák nem is olyan buták és vadak.


   Tegnap Schindler atya azon gondolkodott, hogy mit is fog majd mondani a mai prédikációban, amikor bement hozzá valaki a Biblia óra után és meg is kérdezte ezt. Erre azt válaszolta, hogy a tandemről, teniszről és a vonatról. A tandem olyan kerékpár, amelyen többen ülnek és a haladás nagymértékben függ a rajta ülők összhangjától. Ha az egyik nem teker, akkor lassabban haladnak, ha az egyik gyorsabban teker, a másik elfárad. Fontos, hogy egymást erősítve, támogatva haladjanak. Amikor ketten teniszeznek, csak úgy örömből, a játék kedvéért, akkor odafigyelnek arra, hogy összhang legyen közöttük. Amikor az egyik áttér a tenyeresről a fonákra, a másik is elkezdi nyesni a labdát. Itt is fontos, hogy a játék öröméért harmónia legyen közöttük. Gandhitól származik azt hiszem, illetve nem is tőle, hanem II. János Pál pápától a következő idézet, gondolat: minden nagy vallás, aki Istenben hisz, egy vonaton utazik, ezek között a keresztények egy kocsin és azok, akik Jézusban is hisznek, mint Isten Fiában, egy kupéban is vannak. Nagy erő ez számukra, közös forrás, fundamentum, Jézus Krisztus.


   Jó néha egyedül, jobban mondva magányosan elcsendesedni. De ez is csak akkor jó, ha elmondhatjuk valakinek, egy másik embernek, hogy jó néha magányosnak lenni. Fontos, hogy az embernek legyen embere, akivel meg tudja érteni magát. Napjaink zsúfolt, rohanó világában eltűnik az ember egyedisége. Már kirívó az, ha valaki felvállalja vallását vagy népviseletét, stb.
   Pál apostol írja a galatabeliekhez, hogy "egymás terhét hordozzátok" és rögtön ezen gondolathoz azt is hozzáteszi "mindenki a maga terhét hordozza." Még egy gondolat: "Úgy találod meg önmagad, hogyha a másik emberben mosod meg arcodat." Ámen.
Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése