2012. április 10., kedd

375. Szeressétek egymást gyerekek!

Üdv kedves Olvasó!
2005.január.19.Szerda.
Istentisztelet
   Ma esta hat órakor a baptista imaházban folytatódott az ökumenikus imahét. Földi Tibor atya prédikált a belvárosi templomból. Az evangélium a szőlőmunkásokról szólt. Egy gazda munkásokat fogadott a szőlőjébe, s voltak, akik reggeltől, de voltak, akik csak déltől dolgoztak. Ugyanannyi bért fizetett nekik. Amikor a több időt dolgozók méltatlankodtak, elmondta nekik, hogy hiszen ennyiben állapodtak meg.
 A későn jövőkkel is ennyiben állapodott meg. Mindenki a megállapodás szerinti bért kapja. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.


   "A Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal"-nagyon tetszik a szívemnek ez a mondat, kezdte a prédikációját Tibor atya. Emlékszik, amikor gyerekként egy kis faluban élt, hatan voltak testvérek. Lassan kiröppentek a családi fészekből, de vasárnaponként mindig összejöttek ebédre és együtt töltötték a délutánt.
A család összetartozott. Isten választott népe több ezer évvel ezelőtt is összetartozott, minden évben elzarándokoltak Jeruzsálembe. A zarándoklatok manapság is sok embert megmozgatnak, a Szentlélek elvezeti őket minden évben egy zarándokhelyre, legyen az Pécs vagy Gyűd vagy bármi más.
   Az ószövetségi Jeruzsálem zarándokjai minden évben kifejezték összetartozásukat, hogy egy az Istenük.
Jeruzsálem, Jeruzsálem! Most üszök és por, lerombolták. Az újszövetségi Jeruzsálem lélekben építi templomát. Az új Jeruzsálem lélekben épül. Őröket állítunk minden szegletéhez: északra a katolikusokat, keletre az evangélikusokat, nyugatra a baptistákat, délre a reformátusokat. Közben nem vesszük észre, hogy magas és vastag falakat építünk magunk köré. Csak a Szentlélek egyesítő ereje lehet az, amely lebontja ezeket a falakat.


   Volt egy mexikói püspök atya, aki arra kérte az Istent, hogy adja meg neki a Szentlélek ajándékait. Nyelveken szólást, a szavak értelmezését, gyógyítást, stb. Egyszer nagyon imádkozott ezért, de előtte már sokszor próbálkozott nyelveken imádkozni, gyógyítani, stb. Egyedüli vállalkozás volt ez, ha majd az Isten felruházza ezekkel az adományokkal, akkor igazán hasznára tud lenni az embereknek. Szóval sokat imádkozott, kérte a nyelveken szólás adományát, erre a mellette álló ember kapta meg. Kérte a szavak értelmezésének adományát, erre azt egy másik ember kapta meg. Kérte a gyógyítás adományát, puff, azt meg egy harmadik ember kapta meg. Így ment ez szépen sorban a Szentlélek adományaival. Talán bizony rosszul célzol Uram? Én kérem az adományokat és mindig másnak adod. "Te a közösséget kapod, nem lesz szükséged egyetlen olyan adományra sem, mert a közösségedben lévő emberek rendelkeznek majd vele. Te ezért a közösséget kapod adományul."
   Egy a szegletkő, egy a forrás. Augustinus is megmondta már, hogy a közösségben megsokszorozódnak a karizmák.


   Volt egyszer egy lelki gyakorlat, melyen hat felekezet is részt vett. Egyszer Tibor atya imádkozott éppen, nyelveken imádkozott. Minden baját, bánatát belevitte az imádkozásba. Mikor befejezte, felállt egy paptestvére és elmondta a többi résztvevőnek, hogy nézzétek ezt az embert, s lefordította nekik az imádkozást. Ugyanis nála a szavak értelmezésének az adománya volt. Ilyen nagyot azóta sem épült Tibor atya, mint akkor.
   II. János Pál pápa is nagy élharcosa az ökumenének, a Szentlélek egyesítő erejének. Visszatérve a családra, amivel elkezdtük az egészet, előfordult bizony, hogy veszekedtek a gyerekek, mikor Tibor atya kicsi volt még. Az édesanyjuk sokszor úgy vetett véget a civódásnak, hogy azt mondta: Szeressétek egymást gyerekek! Ekkor csend lett és játszottak tovább. Nagyon fontos egymás szeretete. Erősítsük egymást, mindenkinek van valamilyen ajándéka a Szentlélektől, karizmája. Baptisták, evangélikusok, reformátusok, katolikusok meneteljünk a zászlóink alatt, erősítsük egymást, hiszen egy a forrásunk és ragadjunk magunkhoz minél több embert, ámen.



Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése