373. Mi lenne, ha Jézus belépne a konyhába...

Üdv kedves Olvasó!
2005.január.17.Hétfő.
Istentisztelet
   Ma este hat órakor az evangélikus templomban folytatódott az ökumenikus imahét, ez volt a második összejövetel. Leusz József plébános prédikált Szentistvánról (Szentistváni templomból).
   Az evangélium a magvető példázatáról szólt. Volt búzaszem, amely az útszélre esett, azt a madarak csipegették fel, volt olyan, ami köves talajra, az nem kelt ki. Megint másik tövisek közé, azt felnövekedvén elnyomta a gaz. De volt búzaszem, amely jó talajba került és százszoros termést hozott.
   A Szentírás élő, az ige dinamikus. Ez a mag, amely jó földbe hullik és százszoros termést hoz. Jézus a forrás, az alap. Sok nem keresztény mondta már, ha nem lennének keresztények, akkor azzá válna. Gandhi is megjegyezte, hogy ők nem a keresztényeket szeretik, hanem Jézust. Bizony sok keresztény nem jár jó példával, komor arcukkal, üres vallásosságukkal ellenszenvessé teszik hitüket az ateisták és más vallásúak számára.

   Egyszer egy európai ember eltévedt a Szaharában. Étlen, szomjan bolyongott, amikor észrevett egy oázist. Már el is indult felé, amikor meggondolta magát, s próbált a józan eszére hallgatni. Ez csak érzéki csalódás, délibáb. Már halálán volt, amikor egy datolyapálmát és egy forrást is látott, de nem ment oda, mert a józan eszére hallgatott, hogy ez csak délibáb lehet és semmi más. Inkább éhen és szomjan halt. Két beduin talált rá és az egyikük nagyon csodálkozott. Nézd ezt a fura európai embert, a pálmafák hűvösében, a datolyapálma alatt és a tisztavizű forrás mellett éhen és szomjan halt. Ne csodálkozz ezen, mondta a társa, az értelme nem hitte el, amit a szívével és a szemével látott.
   Az ember életében szükséges egyfajta izgalmi állapot, feszültség. Ha nincs ilyen inger, a szervezet megteremti a maga számára. Kell egyfajta testi, szellemi, lelki izgalom. Egyszer egy diák megkérte az atyát, imádkozzon érte, mert másnap vizsgázni fog. A válasz az volt, hogy rendben, imádkozik, de azért egy kis izgalom, vizsgadrukk nem árt, úgyhogy azért csak izguljon egy kicsit, ez kell a jobb teljesítményhez.

   Volt egyszer egy professzor, pap, aki hitoktató volt a kispapok között. Egyszer kezdte megérteni az igét, a Szentírást. Csendben elmélkedve ment az utcán, s az addig már oly sokszor bejárt út és ismeretlen emberek mások lettek a számára. Vágyat érzett arra, hogy megszólítsa az embereket, akiket addig észre sem vett. Hisz Jézus is azt mondta, amit a legkisebbel tesztek, velem teszitek. Tehát ha megszólít egy embert, Jézust szólítja meg. Már messziről észrevett három söprögető cigányt az utcán. Ő aki tanult professzor volt, kispapokat oktatott, bizony nem is gondolta, hogy ilyen nehéz megszólítani valakit. Egészen beleizzadt, mire a közelükbe ért, hogy mit is mondjon majd. Lehet, hogy másnak könnyen ment volna, de neki nem. Végül odaért, s csak annyit tudott kimondani, hogy jó reggelt. A cigányok csak néztek rá, de nem válaszoltak. Még ha nehezen is ment, alig mondott is valamit, de sikerült! Beleizzadt, de az igét valóra váltotta! Ekkor jött rá, hogy a Szentírás egy nagyon izgalmas olvasmány, a legizgalmasabb, s élő.

   Van még egy történet, melyben azt a feladatot kapták a kispapok, hogy nézzenek szét otthon, s felesleges tárgyaikat osszák szét. Nagyon nehezen váltak meg bármitől is. Sok olyan tárgy volt otthon, amit már rég nem használtak, szükség sem volt rá, mégis nagyon nehezen váltak meg tőle. Például egy könyv, kazetta vagy bármi más. De amikor megajándékoztak valakit, jóleső érzés töltötte el őket. Minél több tárgytól váltak így meg, annál nagyobb hely lett a szívükben Isten számára. Volt, aki naptárgyűjteményétől megvált, amit szinte születése óta gyűjtött, és átadta egy kisgyereknek, aki szintén gyűjtötte a naptárakat és nagyon örült neki. Más emberek megajándékozása és Isten számára nagyobb hely szívünkben. Ők is élték azt, amit a Szentírás tanított.
   Kisgyerekek kapták azt a feladatot hittanórán, hogy írjanak kis történeteket, mintha a mennyországban élnének. Egyikük azt írta, hogy kisöprögette a konyhát, összeszedte a szemetet, mert a Föld is már a mennyország, s mi lenne, ha Jézus belépne a konyhába. A másikuk azt írta, hogy anyukája beszélgetett a szomszédasszonnyal, de őt észre sem vették, nem beszélgettek vele. Olyan kitaszítottnak érezte magát, mint Jézus is volt. Megpróbálta magát Jézus helyébe képzelni, s nem vágott savanyú képet.

   Egyszer egy idősebb ember betért éjszakára egy kolostorba, ahol elszállásolták. Enni is adtak neki, de mielőtt másnap továbbindult volna, mondták neki, hogy hallgassa meg a prédikációt a kis kápolnában. Alig hallgatta pár percig, felkelt és elindult kifelé, hogy tovább vándoroljon útján. Rákérdeztek, hogy miért nem hallgatja végig a prédikációt, azt felelte, hogy elhangzott egy olyan mondat már, amit ha teljesíteni akar, éppen elég lesz neki hátralévő életében. Ő is élni akarta a hallottakat.
   Mi sem úgy üljünk be a szentmisékre, istentiszteletekre, hogy ez is ki van pipálva, meghallgattuk. Legyen élő a hitünk, mégha beleizzadunk is, mint a professzor. Mindennap vegyük elő és olvassuk, akár csak egy bekezdés erejéig is a Szentírást és próbáljuk valóra váltani azt, amit az Ige üzen számunkra, ámen.
Viszlát!