384. Nekünk kell az éltető napsugárnak lennünk

Üdv kedves Olvasó!
2005.szeptember.18.Vasárnap.
Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, egyben tanévnyitó Veni Sancte, melyen Schindler atya prédikált. Az evangélium a szőlőmunkásokról szólt, hogy ugyanannyi bért adott a szőlősgazda a reggel korán érkezőknek is, mint a később jövőknek. Mikor ezt szemére vetették, azt válaszolta, hogy ő a gazda, úgy gazdálkodik a pénzével, jótéteményével, ahogy jónak látja. A reggel korán érkezők, akik a Nap hevét viselték és egész nap dolgoztak, ugyanannyi bért kaptak, mint a későn érkezők, akik csak egy órát munkálkodtak a szőlőben.
   A hit csírája valamennyi ember szívében ott van, csak jó termőföld, éltető napsugár szükséges ahhoz, hogy ez a csíra szárba szökkenjen. Gyermekeink számára nekünk kell az éltető, melegítő napsugárnak lennünk, hogy hitben növekedjenek és megerősödjenek. Higgyenek önmagukban és embertársaikban, óvatos és vigyázó hittel, de higgyenek. Nekünk kell az éltető napsugárnak lennünk házastársunk, feleségünk számára is, hogy élete szárba szökkenjen, virágozzék).

   Mindannyian, akik most itt vagyunk, diákok, kicsi-és nagyobbacska hittanosok, ifisek, bibliakör tagjai, kórustagok, egyházi képviselőtestület tagjai, zenekar tagjai, akik szebbé teszik a miséket, ferences rend tagjai és mindnyájan, részei vagyunk a liturgiának, a közös műnek. Együtt alkotjuk a közös művet, a liturgiát.
   Az embernek szüksége van Istenre, hogy boldogulni tudjon. Egy katolikus nagyon jól tudja, hogy az egyedüli erőfeszítés kevés. Az embernek szüksége van az imádkozásra, mert sokszor magányosnak érzi magát, még ha közösségben is van. Szükséges az imádkozó társ is, hiszen így megerősítve érezzük magunkat abban, hogy az imádkozás, amit nem csak mi egyedül csinálunk, hanem más is, az jó dolog. Az imádkozás, ez a befelé fordulás, nem csak a keleti vallásoknál létezik, hanem legalább olyan régóta a zsidó és őskeresztény közösségben is. Mindig, amikor egy férfi imára kulcsolja kezét vagy a templom előtt elmenve, sőt még biciklin ülve is keresztet vet, megvallja hitét, ezt látni jó dolog. Nem csak a külső, fizikai megjelenésünkre kell odafigyelni, annak elhanyagoltságát és lomposságát kell rendbeszedni, hanem bensőnket is ápolnunk, gondoznunk kell. Erről ír egyik munkájában is Teréz, melynek Belső várkastély a neve.

   Gondozni kell várkastélyunkat kívül és belül egyaránt. Így ír Weöres Sándor, aki maga is vallásos volt: "Keresem a célt, a cél majd megtalál; keresem a hitet, a hit majd megtalál; keresem a szívemet, a szívem majd megtalál; keresem azt, aki az enyém, ő is keres engem, majd rámtalál. Tehát keresem, hogy mi is a célom az életben, de a cél is rám fog találni, keresem a hitemet, ami még kissé bizonytalan, keresem a szívemet, mert sokat hibázok, de egyszer magamra találok, keresem azt aki az enyém, ő is ugyanúgy keres engem, majd rámtalál.
   Halgassuk most meg Ali Hafed történetét. Egyszer egy turistacsoport tevegelt az iraki sivatagban, a csoport vezetője mellé szegődött az egyik turista. A csoport vezetője elmesélte neki Ali Hafed legendáját. Élt egyszer nagyon régen egy Ali Hafed nevű gazdag ember a Babilóniai birodalom területén, akinek gyümölcsöskertjei, bőven termő földjei voltak. Meglátogatta őt egy bölcs keleti buddhista szerzetes. Beszélt neki Istenről, aki a világot teremtette, a bolygókat és a csillagokat, tengereket, erdőket, ásványokat, vörösrezet, ezüstöt, aranyat és a nagyszerű, csodálatos gyémántot, ami nem más, mint a megmerevedett napsugár. A Nap segítségével jött létre ugyanis a szénből. Olyan értékes és drága kő a gyémánt, hogy többet ér egy öklömnyi nagyságú is minden vagyonodnál, mondta neki a bölcs szerzetes. És hol lehet gyémántot találni?- kérdezte Ali Hafed. Ott, ahol a víz fehér homokon folyik, ott keresd a folyóban és megtalálod. Nagy gyémántbányák vannak a Földön.

   Ali Hafed eladta a birtokát, minden vagyonát, gyümölcsöskertjeit egy embernek és útrakelt, hogy gyémántot találjon. Bejárta egész Európát, a havas hegyeket, a fehér homokot, ahol víz folyik, utána Palesztínát, elment egészen Herkules oszlopaiig, de nem talált semmit. Már egészen lerongyolódott, mindenét elköltötte, amikor egy meredek szirten állva a tenger hullámzása lesodorta és meghalt. Szomorú történet, melyben a főhős meghal. A turista álmélkodott, de a csoport vezetője tovább mesélte a történetet.
A buddhista szerzetes ismét ellátogatott Ali Hafed egykori birtokára, s megpillantott az ablakpárkányon egy feketén csillogó követ. Mi ez a kő? -kérdezte a tulajdonost, mert azt hitte, Ali Hafed tért haza a megtalált gyémánttal. Ez csak egy kavics-felelte a tulajdonos, ott találtam a birtok szélén, ahol fehér homokon folyik egy patak. Eddig a történet. Az ember keresi a boldogságot, akár az egész világot is bejárja érte, s közben a boldogság ott van helyben, ahol él. Ott találja meg mindenki a saját boldogságát.
   Elmesélte Schindler atya, ahogyan hallgatta a mai szentmise alatt a zenekart játszani, eszébe jutott egy húsz évvel ezelőtti hangverseny, ahol hárfán játszott valaki gyönyörűen. S akkor elgondolkodott azon, hogy a hárfa, mely fából készül, s a húrok, emberi alkotások. Aki játszik rajta, annak a szíve és lelke szólal meg, mint ahogy a mai szentmisén is a fiataloké. Higgyünk a gyermekeinkben, akikben nagy lehetőségek vannak, s higgyünk bennük, mert érdemes. Ámen.

Viszlát!