2012. április 30., hétfő

396. Mozdulni

Üdv kedves Olvasó!
2007.március.04.Vasárnap. Nagyböjt 2. vasárnapja
Szentmise
   Ma regger fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, Schindler atya prédikált. Az evangélium arról szólt, amikor Jézus tanítványaival a Tábor-hegyére ment és ott megjelent nekik Mózes és Illés. Ez az én Fiam, Őt halgassátok, mondta Isten.
   Jézus életében ez egy tapasztalás volt, egy összegző tapasztalás. Ráismert arra, hogy neki feladata, küldetése van. Felismerte saját személyének fontosságát. Reményik Sándor híres erdélyi költő, aki a házsongárdi temetőben nyugszik, írta egyszer egy versében, hogy Isten arca van eltemetve bennem. Erre ismert rá Jézus is. Minden embernek van feladata, hivatása. Bármit is mond a világ, bárhogy is vádolja az egyes embert, minden emberben ott van a nagyszerűség, Isten arca van eltemetve mindenkiben. Amikor a másik embert nézzük, ezt kell észrevennünk. Minden embernek van egy saját kapavágása a vers szerint. Akkor jó, ha az ember hiszi, hogy feladata, tennivalója, hivatása van.


   A böjt nem csak arról szól, hogy minden vasárnap elmegyünk templomba és másoknak megmutatva magunkat imádkozunk. A böjt feladata, hogy felemeljük magunkat, felismerjük értékeinket és másokat is segítsünk ebben. Emeljük fel a másik embert és segítsük értékei felismerésében. Fontos az önvizsgálat, minden nap szánjunk legalább öt percet erre.
   Az embert meg lehet törni testileg és lelkileg egyaránt. Fogolytábori elbeszélések szerint, amikor kínoztak valakit, azt mondta magában, nem engem, csak a testemet kínozzák. Öreg hadifoglyok visszaemlékezése szerint, fogvatartóik rabszolgáivá váltak. Mikor felszabadultak, ereklyeként őriztek fegyőreik ruháiból egy-egy darabot és felnézve rájuk meséltek róluk. Minden, amit mondtak nekik, hogy mennyire semmirekellőek, hogy nem érnek semmit, elhitték már a végén nekik. Minden embernél van egy határ, amikor lelkileg össze lehet törni. Szerencsére ezt a határt nem sokszor próbálták még túllépni a történelem folyamán.
   Minden emberben Isten arca van eltemetve. Izajás próféta hirdette Krisztus előtt ötszáz évvel, hogy az igazi böjt feloldja a bilincseket, szabaddá tesz, elengedik az elnyomottakat, befogadják a hajléktalanokat.


   Jegyeskurzuson mesélik az ifjú párok, hogy mennyire nehéz megtartani a másik embert. Több évtizeden át megőrizni házastársunkat, felismerni benne Isten arcát. Minden emberben több van, mint ami kívülről látszik. Minden emberben ott rejlik valami Istenből.
   A kereszténység erről szól igazából. Nem egy érzés csupán, hanem felismerni a másik emberben Isten eltemetett arcát. Nehéz a mai világban odafigyelni erre, hogy kialakuljon ez az érzékenység bennünk, hiszen napi négy órákat tölt egy átlagember a tévé előtt és azt mondja, nincs ideje. Nem olvasunk, mégcsak egy ponyvát sem. Mennyivel érzékenyebben figyelnénk a világra és embertársainkra, ha a sok tévézés helyett olvasnánk, így nemesbítve lelkünket. Egyszer valaki csak azért tanult meg magyarul, mert kezébe került egy Gárdonyi könyv angolra fordítva, de eredetiben akarta olvasni a többi ötven művét is a nagy írónak.
   Emóció, megérzés. Latin eredetű szó, melyben benne van eredet szerint a movire, mozdulni szó is. Jézus megmászta a Tábor-hegyét, ahol felismerte feladatát, küldetését.
   Megérezni, mozdulni. Ámen.



Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése