2012. április 15., vasárnap

380. Élő valóság legyen

Üdv kedves Olvasó!
2005.február.07.Hétfő.
Szentmise
   Múlt héten vasárnap kilenc órakor a Belvárosi templomban voltam diákmisén, ahol Tibor atya prédikált. Bosco Szent Jánosról beszélt. "Neveljünk jó polgárokat a Földön és boldog szenteket a mennyben." Volt egy látomása a szentnek, melyben a süllyedő egyházat, mint hajót két erős oszlophoz láncolták: az egyik oszlop a Szűzanya, akihez szüntelenül imádkozhatunk, a másik oszlop a szentgyónás és a szentáldozás. Ebbe a két dologba kapaszkodhatunk Bosco Szent János látomása szerint, ámen.
   Most hétvégén, azaz tegnap a Barátok templomában voltam, ahol fél kilenckor zenés ifjúsági diákmise volt, Schindler atya prédikált. "Ti vagytok a Föld sója"-hangzott el az indító gondolat. Ha pedig a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem rejtőzhetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik látják. Ti vagytok a világ világossága. "Mi is lehetünk életünkkel fény mások életében, még úgy is, hogy közben nekünk is vannak gondjaink. Hankiss Elemér egyik könyvében olvasta, hogy közösségek létrejöhetnek fizikai értelemben is, de szellemileg is. Ilyen például a legtöbb vallási közösség, ahol közös az eszme. De törekedni kell, hogy létrehozzunk kisebb közösségeket is, ahol megéljük a hitet minden nap. Nemrég jegyesoktatást tartott és bizony az előadása alatt a légy zümmögését is lehetett hallani. Nem igaz, hogy el vannak rontva a mai fiatalok. A szívük legmélyén nagyon igazak és jók. Itták az igaz szavakat. Frenkl Róbert mondta egyszer, hogy a sportnak is csak úgy van értelme, ha gólt lövünk. A vallásos életünket is meg kell élni, hogy ne csak üres szertartás, hanem élő valóság legyen, ámen.



Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése