2007.március.18.Vasárnap. Nagyböjt 4. vasárnapja
Szentmise
Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, Schindler atya prédikált.
Az evangélium a tékozló fiúról szólt, aki kikérve apjától örökségét egy távoli országba ment és léha életet élvén fölélte összes pénzét. Szegénysorba jutott, de felismervén bűneit hazatért és apja megbocsájtva neki örvendezve magához ölelte.
Ma Nagyböjt negyedik vasárnapja, örvendező vasárnap van, ilyenkor egy csokor virág is kerül az oltárra. Nevezik ezt a vasárnapot rózsák vasárnapjának is, VI. Benedek pápa Nagy Lajos magyar király feleségének aranyrózsákat küldött ezen a napon. Nevezik guzsavasárnapnak is, innen ered a guzsajozni szavunk, ekkor kezdtek el szőni az asszonyok.
A szelíd Krisztus írnoka, Lukács úgy ír evangéliumában, hogy az Atya megindul erőtlenségünkön és járuljunk bizalommal a kegyelem trónusához. Nem született még olyan ember a földön, akinek ne lett volna bűntudata, lelkiismeretfurdalása élete során. Ahogy nézzük a napi híreket, az írott és az elektronikus sajtót, pumpálják belénk a sok rosszat, ami a világon történik. Már-már azt hisszük magunkról, hogy csak rosszra vagyunk képesek, pedig minden emberben van valami jó. Nem csak a rosszat, hanem a jót is tudjuk tenni. Isten a szeretet, írja János evangélista, aki észreveszi bennünk a jót, ezért járuljunk bizalommal a kegyelem trónusához.
Az emberek többsége egocentrikusan születik a világra, ezt jelzi, amikor kiskorunkban jó hangosan kiabálunk, amikor éhesek vagyunk. Szinte követeljük, hogy csak ránk figyeljenek, hogy adjanak enni. Éhes vagyok, szolgáljanak ki! Sok ember felnőttként is gyerek marad, amikor az önkényeskedés megmarad életünkben, az nem jó dolog. Később felnőve, ha jól alakul életünk, azon kell igyekeznünk, hogy társas lénnyé váljunk, okosan kifejezve szociocentrikussá. Ne csak magunkra figyeljünk, hanem halljuk meg a másik embert, amikor azt mondja, éhes vagyok.
Tanuljunk meg a másik ember fejével gondolkodni. Próbáljunk meg belelátni a másik ember fejébe, szívébe, hogy mit is akar valójában. Ehhez empátia kell, amely Istennél is megvan.
Isten is empátiával figyel bennünket, észreveszi a jót bennünk. Nekünk is úgy kell élnünk, hogy helyes önneveléssel, odadigyeléssel észrevegyük a másik emberben a jót, tanuljunk meg az ő fejével gondolkodni. A tanulás egy életen át tart, apró lépésenként haladhatunk. Ezért mondtuk azt a múlt héten is már, hogy a kereszténység nem egy érzület, hanem mozdulat. Munka, cselekvés, mely egy életen át tart.
Az ember bűnbe esvén eltávolodott Istentől, az Édenkertben Ádám és Éva ettek a tiltott fának gyümölcséből, felismerték saját mezítelenségüket és fügefaleveleket aggattak maguk köré. Ezzel megszűnt az a nyitottság, ami eddig jellemezte őket. Takargatni kezdték magukat, többé nem voltak átláthatóak egymás számára. Ez van jelenleg a mai világban is. Amint eltávolodunk Istentől, úgy eltávolodunk házastársunktól, barátainktól is. Mindjárt lesz valami kis titok, dugipénz, rejtegetnivaló a másik előtt. Akkor jó, amikor nyitott könyvként olvashat lelkünkben házastársunk, barátunk. Amikor nincsen takargatni valónk egymás előtt. Az emberek egymás előtt elveszítették ezt az átláthatóságot, de Isten számára még így is átlátszóak vagyunk. Két nagyon szerencsés dolog van, amiről beszámolhatunk.
Az egyik az, hogy Isten empátiával figyel bennünket, észreveszi bennünk a jót. A másik jó hír, hogy ez megtanulható számunkra is. Tóth Árpád írja egyik versében, hogy lélektől lélekig milyen nehéz ez az út. Jézus is tanúságot tesz erről, amikor tanítványaitól elhagyatván egyedül kell megbirkóznia a nehézségekkel. Nehéz az út, de van út! Van orvosság, keressük a legfőbb orvost! "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet!- mondja Jézus. Amikor az utolsó vacsora előtt megmossa tanítványai lábait, azt modja nekik, hogy ti is cselekedjétek azt egymással, amit én teszek veletek. Ez a felebaráti szeretet.
A mai világban igenis van hite a fiataloknak, hisznek a jóban, az igazban, a szépben. Csak meg kell erősítenünk őket a hitükben, meg kell nekik mutatnunk a jót és a szépet. Ezt akarják, ez hiányzik nekik, erre várnak!
Jegyeskurzuson mondja mindig a plébános atya az ifjú pároknak, hogy az egyik dolog, amit tenniük kell, megköszönni a másiknak és megdícsérni őt, ha valami jót tesz. Köszönöm a finom ebédet, a levest, amit főztél. Köszönöm, hogy megjavítottad a Hajdú mosógépemet. Mosolyt varázsolni a másik arcára, mint amikor a rózsabimbóra rásüt a Nap és kinyílik.
A másik fontos dolog, hogy a bajban álljunk a társunk mellé, segítsük őt, hiszen talán mi vagyunk az egyetlen, akire támaszkodhat, akire számíthat. A harmadik fontos dolog, hogy tanuljunk meg a másik fejével gondolkodni, vegyük észre benne a jót, mi van a szívében. Miként az apa tékozló fiát befogadta, de fel is emelte őt, mi is emeljük fel, gazdagítsuk a másik életét.
Igyekeznünk kell, hogy lelkünket, szellemünket és testünket is jó formában tartsuk, de ne csak magunkért, hanem társunkért is. Figyeljünk táplálkozásunkra, mozogjunk, sportoljunk, hogy megőrizzük testünk egészségét! Olvassunk jó könyveket, hogy jó gondolataink legyenek, frissek legyünk szellemileg is! Nem elég csak templomba járni, mozdulat, cselekvés, munka, tevékenység kell! Legyünk magunknál!
A tékozló fiú apja nagyon is magánál volt. Megbocsájtván bűneit magához ölelte fiát, ámen.
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése