2008.november.08.Vasárnap. Ádvent 1. vasárnapja
Szentmise
Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában Schindler atya prédikált, egy kis ifjúsági zene és ének is volt a diákmisén. Az evangéliumi részlet Márktól volt. Senki sem tudhatja, mikor jön vissza a ház ura, mindenkinek virrasztania kell. A házigazda kiosztja a feladatokat, a kapusnak őriznie kell a kaput és egész éjjel virrasztani. (Még a mise előtt Schindler atya elmondta, hogy megkezdődött az ádvent időszaka, a várakozás Jézus eljövetelére. Az őskeresztények is reményteljes várakozással néztek Jézus második eljövetelére. Őrei vagyunk életünknek és őrei vagyunk a másik ember életének, akik ránk bízattak. Ne a másik emberben keressük folyton a hibát, javítanivalót, kezdjük önmagunkkal a vizsgálódást. Elhangzott egy gyönyörű vers az ádventről, nyissuk ki lelkünk ablakait, hogy beragyoghasson Krisztus fénye életünkbe.)
Pénteken este felhívta egy barátja, hogy előző nap balesete volt, de hála Istennek túlélte. Az utóbbi időben észrevette, hogy gyengül a látása és elgondolkodott így az élete vége felé közeledve bizonyos dolgokról. Nem is ez zavarja igazán, hogy vele mi lesz, hanem az, hogy mi lesz azokkal, akik fontosak számára. Sok ilyen ember van, aki érzi ezt és Schindler atya mindig meghatottan áll az ilyen emberek előtt. Barátjának is elmondta: Jó, hogy vagy. Kapuőr vagy, őrizd azokat, akik rád vannak bízva. Egy ilyen halálközeli élmény jól megvilágította ezt barátjának is, megérkezett.
Szent Ágoston fiatal korában nagyon szétszórt, dorbézoló életet élt. Amikor az ember sokmindenre figyel, sokmindent akar kézben tartani, szétszórttá válik, elaprózza energiáit, nem tud odafigyelni igazán a fontos dolgokra. Egyszer kiült a kertbe szemlélődni és a fal túlsó oldalán játszó gyerekek hangját hallotta, akik játék közben gyakran mondogatták: Tolle lege, tolle lege...Vedd és olvasd! Ekkor egy olyan résznél nyitotta ki a Bibliát és olvasta el, amely éppen ezt a dobzódó, eszem-iszom dínom-dánom életet ítélte el, s ekkor megértette addigi életét, amelyet ezután gyökeresen megváltoztatott. Elkezdett dolgozni önmagával.
Örkény egyik egyperces novellájában egy fiatalemberről ír, aki portás már 14 éve és két kérdést tesznek fel neki állandóan az emberek: Hol található a Montex? Erre azt válaszolja már 14 éve, hogy első emelet balra. A másik kérdés így hangzik: Hol található a vas-hulladék gyűjtő iroda? Első emelet jobbra, második ajtó. És ez így megy 14 éve, még sohasem tévedett. Egyszer egy hölgy jött oda hozzá és szokás szerint megkérdezte, hol található a Montex. Mire ő a nagy semmibe meredt, s először munkája során azt válaszolta: A semmiből jövünk és a semmibe megyünk. Belefáradt a monotóniába. Mi tudjuk, hogy nem a semmiből jövünk és nem a semmibe megyünk. Reményünk van, mint ahogyan az őskeresztényeknek is volt. Igaz, hogy ők azt prédikálták, hogy már Pál idejében elérkezik a mennyek országa, tévedtek, de reményük megmaradt, mint ahogyan nekünk is. Az őskeresztények is várták a világvégét. Tulajdonképpen egy kicsit mindig világvége van, amikor egy emberi élet véget ér. Ezért legyünk éberek, mert nem tudhatjuk az órát, amikor ez bekövetkezik. Dolgozzunk önmagunkon, lelki fejlődésünkön, ne tegyünk úgy, mint azok az őskeresztények, akik semmittevéssel vártak a világvégére.
Tegyük fel a kérdést: Ki vagyok én? Hogyan működöm? Csak úgy lehetünk áldás a többi ember számára, ha dolgozunk önmagunkon. Virrasztunk és jó kapuőrei vagyunk életünknek és a ránk bízott emberek életének. Ne feledjük, hogy nem az önmagunk megfürdetésével válunk tisztává, hanem a másik ember arcában mosod meg arcodat, ámen.
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése