2012. március 3., szombat

337. Teremtsünk magunk körül szeretetet

Üdv kedves Olvasó!
2003.február.09.Vasárnap.
Szentmise
   Ma reggel a fél kilences diákmisén a Barátok templomában Schindler atya prédikált. Az evangéliumban arról volt szó, hogy Jézus meggyógyítja a lázas betegen fekvő Péter anyósát. Előtte az olvasmányban Jób panaszait hallhattuk, kinek napjai kínlódások közepette, kivetetten teltek. Ahogy Jézus szeretettel fordult Péter anyósához, úgy a mai világban is csak szerető odafordulással, figyelmességgel tudunk segíteni embertársainkon. Ahogyan Márai Sándor írja: szeretetet lehet adni, szeretetet lehet kapni, csak egyet nem, kizsarolni; nem lehet kikönyörögni, vádakkal kizsarolni a másikból, a szeretet önkéntes, szuverén.


 Antoine de Saint-Exupéry így ír: a szellem tiszta odaadása, az erőfeszítés az, ahogyan ellenségeinkben is a barátot keressük, a másik emberben is a jót akarjuk megtalálni ebben az agresszív világban. Jézus is évekig hirdette az evangéliumot, gyógyított, segített másokon, tiszta szellemmel, keresve a másik embert, ahol segíteni tud. Weöres Sándor Teljesség felé című művében ír arról, hogy az a jó vers, ami nem a pillanatnyi tetszést akarja kivívni, divatnak megfelelni, a jelen örömét keresni mások számára, hanem ami süt, sugárzik a szeretettől.
   Tolsztoj tollából származik a következő gondolat:"Mindenki annyit élt, amennyit szeretett. Aki nem adott szeretetet, nem adott semmit. Aki nem teremtett szeretetet, nem teremtett semmit." Adjunk hát másoknak szeretetet és teremtsünk magunk körül szeretetet. Tiszta szellemmel, erőfeszítést téve, szerető figyelmességgel keressük a másik emberben a jót, segítsünk. Ámen.
Ahogy Pál apostol mondta: Mindenkinek mindene vagyok.
(Ma volt Balázsolás is. Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárása oltalmazzon meg téged a torokbajtól és minden más bajtól az Atya, Fiú és Szentlélek nevében, ámen.

Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése