2012. március 10., szombat

344. Jézus figyel ránk

Üdv kedves Olvasó!
2003.április.19.Szombat. Nagyszombat. Emma, Malvin, Zseraldina
Szentmise
   Ma délután öt órakor kezdetét vette a Nagyszombat, mely tűzszenteléssel kezdődött. Utána olvasmányokat olvastak fel. (Jávor atyánál gyóntam, aki azt mondta, ne feledjük, hogy amikor most magunkhoz vesszük szentáldozáskor Krisztus testét, hogy erős az Isten és velünk van). Schindler atya prédikált.
   Most amikor kezdenek zöldellni és virágzani a fák, mit is mondhatna. Zenét hallgatott Andrew Lloyd Webbertől, a Miért sírsz Argentínát. Miért sírsz értem Argentína, mint amikor Jézus szólt az őt sirató asszonyokhoz. Ne sirassatok engem, inkább magatokat és a világot sirassátok. A három olvasmány arról szólt, hogy az ember milyen értékes. Először a Teremtés könyvéből hallhattunk részletet, hogy Isten saját hasonlatosságára és képmására teremtette az embert. A második olvasmány arról szólt, hogy Ábrahám fel akarja áldozni Izsákot Istennek, de Istennek fontosabb az emberi élet, ezért nem kell megtennie. A harmadik olvasmány az Egyiptomból való kivonulásról szól, Isten megmenti választott népét.


   Egyszer Schindler atya Kárpátalján járt csángó magyaroknál és megfigyelte, hogy az egyszerű sírhalmok fölötti kőkeresztbe az elhunyt neve alá egy koponya és két lábszárcsont volt vésve. Hagyomány szerint ugyanis Jézust ugyanott temették el több ezer évvel később, mint Ádámot, vagyis a Koponyák hegyén.
Van remény, az újrakezdéshez, az újjászületéshez, hiszen Jézus értünk halt meg. Az emberi élet misztériuma, az emberi élet értéke Istennek mindennél fontosabb. Mi is mindig az értékeket nézzük a másik emberben.
   A pap végezze jól a dolgát, az orvos gyógyítsa a beteget, a pedagógus ügyeljen a gyermekek fejlődésére, a műsorszerkesztő, hogy megfelelő műsorok kerüljenek képernyőre. Jézus figyel ránk, megmentette Mária Magdalénát, figyel ránk, mert megmentette a kivert embert, aki az út szélén feküdt, az irgalmas szamaritánus által. Jézus ránk is vigyáz és megerősít bennünket, ámen.
Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése