2012. március 19., hétfő

353. Nemzetséglista és hol vár állott most kőhalom

Üdv kedves Olvasó!
2003.szeptember.06.Szombat.
Vodicai búcsú
   Az este fél hétkor kezdődő szentmisén egy vidéki pap prédikált, a nemzetséglistát, Jézus származását olvasta fel az evangéliumban. Mondhatják sokan, mi értelme ennek, hiszen olyan, mintha egy telefonkönyvet olvasnánsk fel. Igenis, hogy van értelme! Gondoljunk bele, melyikünk tudná megmondani dédszülei vagy ükszülei, esetleg korábban élő ősei nevét? Mi, akik most itt ülünk ezeken a padokon Vodicán, akik jelen vagyunk ezen a szentmisén, egy közös hit hozott bennünket itt össze. Eljöttünk, hogy megvalljuk hitünket. De ki emlékszik már azokra, akik akár évtizedekkel ezelőtt itt voltak és ki fog emlékezni ránk száz év múlva itt? Akik előttünk itt jártak és mi is, s akik utánunk ide jönnek majd, ugyanabban hittek, hiszünk és fognak hinni.
Abban, amiben kétezer évvel ezelőtt is hittek azok, akik e nemzetséglistát leírták és fontosnak tartották. Mindannyian hiszünk ezekben a dolgokban, fontosak számunkra, ámen.


2003.szeptember.01.Hétfő.
   Még a múlt vasárnapi szentmisén, illetve a két héttel ezelőttin beszélt Schindler atya arról, Szent István napjához közel, hogy régebben vezetett egy francia, német fiatalokból álló csoportot a Mecsekben. Mintegy 30 km megtétele után elértek egy romhoz, ami egy egykori magyar vár vagy templom ronja volt, a fiatalok hüledező szemekkel néztek, hogy emiatt gyalogoltak 30 km-t, hogy ezeket a romokat megnézzék? Schindler atya azt válaszolta erre, hogyha nem lennének ezek a romok, akkor nektek Ausztriában, Németországban nem lennének meg azok a csodálatos váraitok és kastélyaitok. Ebből is látszik, hogy István királyunk a kereszténység felvételével, az erős magyar állam megalapításával milyen nagyot alkotott. Ámen.
Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése