2012. július 9., hétfő

466.Enni adjunk egymásnak

Üdv kedves Olvasó!
2009.július.26.Vasárnap.
Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában Schindler atya prédikált. János evangéliumából volt a részlet, amikor Jézus a Galileai-tó partján megvendégel ötezer embert. Tanítványai azt mondják neki, hogy semmijük sincsen, legalább 200 dénár árából lehet csak ennyi kenyeret venni. Menjenek el az emberek a közeli falvakba és szerezzenek maguknak. (Érdekes ez az evangéliumi részlet, mert a szinoptikusok, Máté, Márk és Lukács, a látók is egyféleképpen írják le, míg János ettől kicsit eltérően, másféleképpen, mintegy magyarázva). Van itt egy fiú, akinek van öt kenyere és két hala, szólal meg András. Jézus ezt mondja: adjatok nekik ti enni! Letelepítették az ötezer embert és enni adtak nekik. A maradékból 12 teli kosárral szedtek össze. Tehát amikor a tanítványok kifogásokat, mentségeket kerestek, Jézus azt mondta nekik, hogy adjatok ti enni az embereknek! A család az egyik legjobb színtere annak, hogy észrevegyük a másik embert, segítsük, hogy "enni adjunk" neki.


   Tegnap egy esküvőn hangzott el az a prédikáció, mintegy Karinthyt idézve, hogy a férfinek a nő kell, a nőnek a férfi kell. Egymás ellentétei, mégis kiegészítik egymást. Egymásért vannak. Nils Bohr Nobel-díjas mondata volt, hogy csak az ellentétek harcából születhetik valami boldogító. Platón Lakoma című művében, az Andragon legendája, amely egy olyan lény, amely egyszerre férfi és nő is, boldogan él, míg az istenek megirigyelvén boldogságát kettéválasztják és azóta keresi párját.
   A nyugati világban nagyon divatos ma szinglinek lenni, félnek az emberek az elköteleződéstől, felelősségvállalástól, a másik zavarja őket karrierjükben, személyiségük fejlesztésében. Ez a divat egyre inkább terjed kelet felé is. Pedig vállalni a másikat, enni adni neki a legszebb dolgok egyike. Illyés Gyula egyik versében ír arról, hogy asszonyi türelemmel segítesz elmúlásom szégyenét elviselni. A férfiak gyengék, az örök vadász nehezen viseli még az influenzát is, a kis csatavesztéseket, de amikor az élet csatájáról van szó idős korában, kell mellé egy asszony, aki türelemmel átsegíti "elmúlásának szégyenén". Férfi és nő ellentéte, állandó harca, nagyon különböznek egymástól.


   A nő érzelmi intelligenciája nagyobb, előbb beszélnek, gazdagabb szókinccsel, türelmesebbek, előbb vesznek észre dolgokat, jobb az arcmemóriájuk, részleteket jobban látják, a jobb agyféltekét használják. A férfiak erősebbek, ők a vadászok, csupa izmok, támaszok, biztonságot adnak, a teremtés koronái. Egyszer megjegyezte valaki: A férfiak a teremtés koronái, de a nők teszik fel fejükre a koronát. Igen, a nőknek kell a támasz, a biztonság, a férfiaknak pedig, hogy felnézzenek rájuk. József Attila írja még egy versében, hogy őrizők, mint a mesében. Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében írja, hogy talpig felöltözve. Férfinak és nőnek szükségük van egymásra. A család a legfontosabb környezet, ahol "enni adhatunk" egymásnak, pusztán jelenlétünkkel támaszai lehetünk a másiknak. Éljünk úgy, hogy ezt észrevegyük és cselekedjük is meg, hogy enni adjunk egymásnak, ámen.
Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése