2012. július 19., csütörtök

476.Az embereknek szükséges újjászületniük

Üdv kedves Olvasó!
2010.január.21.Csütörtök.
Ökumenikus imahét
   A harmadik napon, kedden a Barátok templomában Bán Béla református lelkész beszélt. Tanúságtétel tudatosság által. "Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel Őt!" Olvassuk a Bibliát rendszeresen! Hallgassuk meg egymást és válaszoljunk őszintén egymásnak, ahogy Fülöp és az etióp főember is tette egymással, így megtapasztalhatjuk Isten Igéje iránti vágyakozást. Sámuel is nyitott és figyelmes volt Isten szava iránt, mikor tanúságtételre hívja őt. A mai világban erőink szétaprózódnak, átsiklunk a fontos dolgok felett. Azt hisszük, tudjuk mi a valóság, a két tanítványhoz hasonlóan, a teljes igazság mégsincs a birtokunkban. Isten jelenlétét tudatosítanunk kell. Egymással való találkozásaink során Isten valóságosságát új szemszögből látjuk, ez ösztönöz bennünket a közös keresztény egység munkálására.
   (Az első nap prédikációjához még csak annyit, hogy az új életet keressük a halál kultúrája között, amelyet a mai világunk gyakran képvisel. Arra ösztönöz, hogy Jézus erejében higgyünk, mert Általa az életet és a gyógyulást nyerjük el. Adjunk hálát Istennek és mondjunk köszönetet mindenért, amit kapunk Tőle: teremtményeiért, felebarátainkért, szeretetközösségért, megbocsájtásért, gyógyulásért és az örök életért.)


   A negyedik napon, azaz szerdán az evangélikus templomban prédikált Dóczi Ákos baptista lelkész. Tanúságtétel a nekünk ajándékozott hit ünneplésével. "Pedig mi abban reménykedtünk..." Nagyon fontos tudnunk, hogy Jézus nem csak egy nagy tanító, vallásalapító, hanem Ő a feltámadás és az élet, reménységünk, üdvösségünk alapja, életünk értelme. Amikor Jézus Nikodémussal beszélgetett, azt mondta neki, hogy az embereknek szükséges újjászületniük. Nikodémus próbálta elhárítani, hogyan mehet vissza az ember anyja méhébe, mintha azt mondta volna, ne foglalkozzunk ilyen mélyrehatóan, részletesen ezzel, hanem gyere közénk, nagy rabbi tanítók közé, mert látjuk, hogy Te is nagy tudású vagy, beszélgessünk az Írásokról. Most is sokan ülnek itt a padsorokban, akik egy teológus professzor tudásához hasonlóan jól ismerik a Bibliát, nagy tudásúak és azt hisszük, ezzel máris Jézushoz hasonlóak vagyunk. Fel kell ismernünk azonban, hogy alázatos szívvel meg kell hajolnunk Krisztus előtt, ki kell mondanunk, hogy egyedül övé a dicsőség.


   Kis gyerekek sokszor mondják, hogy imádom a kakaót vagy ezt azt, de meg kell tanítanunnk őket arra, hogy a kakaót legfeljebb csak kedveljük, egyedül Isten, Jézus méltó a dicsőségre, imádatra. A két legnagyobb parancsolat, amelyeket Jézus mondott, hogy "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és csak neki szolgálj. Valamint szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.. Ezen a két törvényen nyugszik minden.
(A prédikáció elején még elhangzott egy vicc is: A cowboy házasodni készül, feleséget vett magának, egy lovon együtt mennek hazafelé. A ló megbotlik, a cowboy azt mondja: egy. Mégeygszer megbotlik, a cowboy azt mondja: kettő. Továbbmennek, harmadszor is megbotlik: három, mondja a cowboy, majd leszállnak a lóról hazaérve és a cowboy lelövi a lovat. Felesége hebegni kezd, csodálkozik, mire a cowboy megszólal: egy.)
   Imádhatjuk a Bibliát, hitünket, tudásunkat, de ezek mind csak bálványok akkor. Egyedül az élő Jézusé a dicsőség. Ámen.
Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése