482.Életünk végéig tanulnunk, változnunk, fejlődnünk kell!

Üdv kedves Olvasó!
2010.február.28.Vasárnap.
Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában Schindler atya prédikált a diákmisén. Az evangéliumban arról volt szó, amikor Jézus felmegy a Tábor-hegyre és felkíséri három tanítványa. Urunk színeváltozása, megjelenik Mózes és Illés és velük beszélget dicsőségben, hófehér ruhában.
   Teofániának nevezik azt, amikor Isten megmutatja magát egy villanás erejéig, időlegesen és nem hosszú időre, nem véglegesen. Csak mintegy felvillantja magát egy rövid időre az ember előtt. Így történt ez akkor is, amikor Mózes felment a Sínai-hegyre és találkozott Istennel. Istent senki fia nem láthatja élve. Mózesnek is azt mondja: Elvonul előtted dicsőségem, kibontom előtted a Jahve nevet, de arcomat nem láthatod. Belehelyezlek egy szikla hasadékába és amikor elvonulok előtted, befödöm arcodat kezemmel, csak hátulról láthatsz. Ezért is imádkoznak úgy mind a mai napig a zsidók, hogy eltakarják arcukat. Sőt még Isten nevét is csak a főpap mondhatta ki egy évben egyszer, amikor a szentélyben volt.

   A Tábor-hegyén is így történt ez, Jézus teljes dicsőségében megszólalt Isten hangja: "Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok."
   Jézus valóságos ember is volt, az összes emberi problémával és kísértéssel szembe kellett néznie. De emellett Isten arca is felragyogott benne, tökéletes emberként. Ott a Tábor-hegyen elkísérte őt három tanítványa, Péter, János és Jakab. Mintegy beérkezettnek látták az időt, mint akik célba értek. Jó az, amikor az ember sok küzdés, viszontagság után elér egy célt. Megérkezik, beérkezik. De ugyanakkor vigyáznunk is kell a beérkezettség kísértésével, amikor kevélyen és önhitten azt hisszük, hogy mi már hátradőlhetünk, mindent tudunk, ismerünk és megtettünk, nem kell már tanulnunk. Ez az egyik legnagyobb hiba, amit az ember tehet! Életünk végéig tanulnunk, változnunk kell! Egy kis virág vagy egy növény, amely megáll a fejlődésben, utána elkezdődik a hanyatlás. Így vagyunk ezzel mi, emberek is. Nem szabad megállnunk, állandóan fejlődnünk kell! Még akinek több diplomája is van, elismert és tekintélyes ember, szavának súlya és hitele van, még ő sem dőlhet hátra kevélyen és önhitten, mert ez a legnagyobb hiba, amikor elkényelmesedve azt hisszük, mindent elértünk és már csak az élményeket gyűjtjük. Állandóan tanulni, változni, fejlődni kell.

   A rendszerváltáskor sokmindent másként akartunk csinálni. Nagyon sok jogot szereztünk, de a kötelességeink valahogy lazábban alkotnak hálózatot, arra mintha nem figyelnénk annyira oda. Persze a jogait azt mindenki nagyon jól tudja! Jó lenne, ha a kötelességeinkkel is így lennénk.
   Jegyeskurzuson fiatalokkal beszélgetve arra a megállapításra jutottunk, mondja az atya, hogy be kell látnunk: egyedül nem megy! Nem szabad kirekesztve élni, az ember társas, közösségi lény. A jó Isten áldjon meg bennünket, hogy mindig fejlődni tudjunk, ámen!
Viszlát!