2011.május.22.Vasárnap.
Szentmise
Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában zenés ifjúsági diákmise volt, egyben elsőáldozás is, Schindler atya prédikált. Az evangélium után felolvasott egy részletet Pál Feri atya prédikációjából, amit előző héten mondott Budapesten egy elsőáldozás alkalmával, s mely részletet Vinkó Zolitól kapott meg email-ben, a Barátok zenekarának vezetőjétől.
Megkérdezte Pál Feri atya az elsőáldozóktól, hogy miért fontos a találkozás, mit jelent nekik a találkozás. Egy kisfiú, korához képest, nagyon okos és bölcs választ adott. Azért jó találkozni a másik emberrel, hogy jót cselekedjünk vele, tudjunk jót tenni neki. Amikor jót teszünk valakinek, az a mi barátunk lesz és megismerjük az életét. Amikor találkozunk valakivel, akkor bekukkanthatunk a másik életébe.
Így van ez bizony, nem csak a gyerekek esetében, hanem velünk, felnőtt emberekkel, keresztényekkel is. Az áldozás során találkozunk Jézussal, de amikor olvassuk a Bibliát, bepillantunk Jézus életébe. Nagyon sok szülő, nagyszülő, még dédszülő is ül most itt a padsorokban, hogy megnézze gyermeke, unokája elsőáldozását és ilyenkor könny szökik a szemekbe. Az ember igyekszik, hogy mindent jól csináljon, minden tökéletes legyen, jól nevelje gyermekét, de mindenhol vannak hibák is. Fontos a remény, hogy a hibák ellenére is, mindig minden majd jobb is lesz. Tanulnunk kell a múlt hibáiból, megbocsájtanunk önmagunknak is a bűneinket, mert aki hátranéz, az alázuhan, de aki előrenéz, az felemelkedik.
Az atya visszaemlékezett, hogy amikor ő volt elsőáldozó, az jutott eszébe, hogy kapott egy új cipőt, ami szorította. Emlékezett a szépen megterített fehér asztalra, aminél ő is ott állhatott végre az udvaron és a sok finom falatra. Eszébe jutott egy történet, mely közeli hozzátartozóival történt, hogy volt egy kislány úgy 60 évvel ezelőtt, aki elsőáldozásra készülődött.
Mindenki a legszebb kis ruhácskát adta a kislányokra, de az egyikük annyira szegény volt, hogy a sok fehér ruhás "kismenyasszony" között, csak fekete ruhát húzhatott. Volt egy másik kislány, Rozali, akinek az anyukája ezt megtudva, meglátva, azt mondta a kis Rozalinak, hogy szolidaritásból ő is húzzon fekete ruhát, mert mégiscsak, hogy néz az ki, hogy ez a szegény kislány egyedül lenne csak. Rozali is fekete ruhát húzott, és onnantól egy életen át barátok lettek. Az atya is ismeri ezt a történetet és elég ránéznie erre a "kislányra", mindig összemosolyognak, érdemben találkoznak, mert részesei voltak ennek a szeretet történetnek, mindketten tudnak róla. Ez a történet, amely mintegy 60 évvel ezelőtt történt, még mindig él azoknak az embereknek a szívében, akik érdemben részesei voltak, vagy tudnak róla. Ez a kis történet még tovább is élni fog, amikor elmeséljük másoknak.
Nagyon fontosak az érdemi, emberi találkozások. A kis elsőáldozóknak is arra kell törekedniük, hogy megnyissák szívüket és lelküket minél több ember előtt, hogy szeretetet adjanak, bekukkanthassanak a másik életébe és nekünk felnőtteknek is ezt kell tennünk. Ámen.
(Az imádkozásnál egymás kezét fogva álltunk, mert az érintés is egy módja annak, hogy kicsit bekukkanthassunk a másik életébe.)
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése