509.Megértés, szelídség, alázat

Üdv kedves Olvasó!
2011.július.03.Vasárnap.
Szentmise
   Ma reggel fél kilenckor a Barátok templomában Schindler atya prédikált."Magasztallak téged Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől." Jézus a tízváros környékén tanított, Korazai és Betsaida városokban, de az emberek nem hallgattak rá. Kicsit csalódott volt ezen kudarcok után, de Sidon és Tirus városaiban azt tapasztalta, hogy vannak még emberek, akik figyelnek rá.
   Jézus lelke háborgott, de megértette mindezt és elcsendesedett, megnyugodott. Személyes kudarcán túllépve a jövőbe nézett, megértette ezeket az embereket, ezt modern szóval frusztrációs toleranciának is nevezhetjük. Kudarc, magasztalás és jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terhek alatt nyögtök, mert én szelíd és alázatos szívű vagyok és nálam megnyugvást találtok. Ez a hármasság figyelhető meg: kudarc, magasztalás és megértés. Tóth Árpád is ír egyik versében valami hasonlóról, hogy a Nap kiárasztja ránk sugarait.

   Az élet harcában el lehet fáradni. Ennek megértéséhez alázatra van szükség. Megérteni a másik embert, hogy miért olyan, amilyen. Miért cselekszik úgy, ahogy. Lehet, fáradtabb, mint mi, elfáradt. Megértés, szelídség, alázat. Nem csak az örökös bosszankodás, fenekedés.
   Két betegnél is volt az atya az elmúlt héten és megkérdezte az egyiktől, hogy mire van szüksége? A válasz az volt: Szeretetre. Igen, amikor életünk vége felé már épp, hogy csak pislákol az élet, a szeretet az, amire még akkor is szükségünk van. A másik idős, 92 éves beteget is megkérdezte, hogy mire van szüksége? Bocsánatra-volt a válasz. Lényegében ez ugyanaz, mint az első válasz. Aki bocsánatot ad, mond, kér az szeretetet ad.
   Sarlós Boldogasszony ünnepe volt tegnap, amikor Mária áldott állapotban meglátogatta a hat hónapos terhes Erzsébetet, aki Keresztelő Szent Jánost hordozta szíve alatt. Gyönyörű az a táj, csodálatos. Harsan a természet. Élethordozók, Krisztushordozók. Mi is azok vagyunk. Életet hordozunk, Krisztust hordozzuk.

   Az Élet és Irodalom című újságban jelent meg egy cikk: Pünkösdi ujjgyakorlat címmel, mely arról szólt, hogy sok a cigány, szaporodnak, de alig halnak. Majd az író észbekap, hogy jesszusom, mindjárt kezdődik a déli mise! És nem rasszista volt.
   Fontos a megértés, szelídség és alázat mindannyiunk számára. Nem kell országos nagy terveket csinálni, elég mindegyikünknek ott cselekednie ahol él, megtenni ami tőle telik, tenni mindenkinek a dolgát, ámen.
Viszlát!