1999.április.18.Vasárnap.
Szentmise
A mai evangélium az emmauszi tanítványokról szólt. Két tanítvány ment a kietlen, üres úton Emmausz felé és Jézusról beszélgettek. Mindez már a keresztrefeszítés után volt. Csatlakozott hozzájuk egy vándor (a feltámadt Jézus), miután megkérdezte, hogy lehet-e útitársuk. Jézus nem fedte fel kilétét, s ők sem ismerték fel. Így mentek hárman az úton és beszélgettek.
A két tanítvány a keresztrefeszítés eseményeiről beszélt, s arról, hogy azt hitték, Jézus fogja majd megváltani Izráelt, de már harmadnapja, hogy keresztre feszítették. Az asszonyok is jártak a sírjánál és azt mondták nincs ott, feltámadt. Jézus ekkor elkezdett nekik beszélni az írásokról, hogy mindezek megvannak írva, hogy így kellett történniük. Lassan odaértek a faluhoz és Jézus tovább akart menni, de ők marasztalták, hogy már késő van és térjen be hozzájuk. Ekkor Jézus kezébe vette a kenyeret a vacsora asztalnál, ketté törte és odaadta nekik. Ekkor felismerték Őt, de eltűnt szemük elől. Gyorsan szaladtak vissza Jeruzsálembe és hírül adták a tizenegy tanítványnak és sokaknak, hogy mi történt velük az úton, s hogy Jézus él!
A két tanítvány a keresztrefeszítés eseményeiről beszélt, s arról, hogy azt hitték, Jézus fogja majd megváltani Izráelt, de már harmadnapja, hogy keresztre feszítették. Az asszonyok is jártak a sírjánál és azt mondták nincs ott, feltámadt. Jézus ekkor elkezdett nekik beszélni az írásokról, hogy mindezek megvannak írva, hogy így kellett történniük. Lassan odaértek a faluhoz és Jézus tovább akart menni, de ők marasztalták, hogy már késő van és térjen be hozzájuk. Ekkor Jézus kezébe vette a kenyeret a vacsora asztalnál, ketté törte és odaadta nekik. Ekkor felismerték Őt, de eltűnt szemük elől. Gyorsan szaladtak vissza Jeruzsálembe és hírül adták a tizenegy tanítványnak és sokaknak, hogy mi történt velük az úton, s hogy Jézus él!
A prédikációban elhangzott, hogy manapság sok kis közösség alakul, ahol összejönnek beszélgetni az emberek. Ilyen például a fakuláré, ami egy kis társaság Mária neve mellett, összejönnek, beszélgetnek, elmondják sikereiket, kudarcaikat egymásnak, beszélnek a hitről, Jézusról. Nem kivagyiságból, feltűnésből, hanem csak úgy elbeszélgetnek. Megosztják egymással élményeiket. A minap történt meg, mesélte Kormos atya, hogy sűrű napja volt. Mindig szeret átmenni a belvárosi templomba, ahol ki van téve az oltári szentség és elidőzni mellette, Jézus mellett csendben, hallgatva, Jézus jelenlétében egy órácskát. Ilyenkor mindig feltöltődik és bátor, erős lesz a szíve.
Már éppen akart indulni a Barátok templomából, amikor jött egy ember, aki azt mondta, hogy őt ideküldték, hátha tud rajta valaki segíteni. Alkoholista, rosszul öltözött, hajléktalan ember volt. Az atya felhívta a hajléktalan szállót, ott lett volna még egy „fapados” hely, de mint kiderült, ez az ember nem akart odamenni, mert olyan emberek is voltak ott, akik nem tetszettek neki. Börtönből szabadultak, rossz kinézetűek. Ezután mesélt arról, hogy került ki az utcára, eladták a feje fölül a házát. Végül is az atya egy budapesti alkoholelvonó központba küldte, s ez az ember megígérte, hogy le fog szokni az alkoholról és majd valahogy rendbe jön az élete. Azóta sem tudja az atya, hogy valóban elment-e vagy mi van vele. Mint kiderült, mikor beszélgettek, az atya civilben volt, s ez az ember nem is tudta, hogy egy pappal beszélget. Nagyon örült, amikor a beszélgetés után kiderült ez, hiszen mint mondta, még soha életében nem beszélgetett pappal, s olyan jó, hogy valaki meghallgatta és tanácsot adott neki. Ez a történet jutott az eszébe most Kormos atyának, amikor az emmauszi tanítványokról beszélt. Nem tudott elmenni a Belvárosi templomba, de lehet, hogy ezt az embert Jézus küldte hozzá. Mi sem tudhatjuk, hogy a mi életünkben kivel és miért hoz össze a sors. Hozzánk is küldhet Jézus egy embert, akit meghallgatunk, akin segítünk és bennünket is küldhet valakihez, valakikhez, akiknek beszélünk élményeinkről, mint amikor az emmauszi tanítványok is felismerték Jézust és visszaszaladtak az örömhírrel Jeruzsálembe, hogy mindenkinek elmondják.
Mi is ismerjük fel Jézust életünkben és adjuk tovább azt, amit tanulunk tőle. Segítsünk, hallgassuk meg az arra rászorulókat, akikben felismerjük Jézust, hogy szükségük van rá. Sokszor szomorkodik az atya, amikor látja itt misén azt a sok pesszimista arcot, hogy sokan eljönnek templomba, hogy ez is le van tudva, aztán kilépnek a templomajtón és mindent elfelejtenek, amit hallottak. Ez nem elég. Nekünk is be kell kapcsolódnunk, énekelnünk kell, fel kell töltekeznünk és tovább adni, magunkkal vinni azt, amit a templomban hallottunk. Rendszeresen kell olvasni a Bibliát, Jézust felismerni, hiszen Ő mindenki szívébe akarja adni a Szentlélek lobogó tüzét, hogy lángoljon a szívünkben. Mi is adjuk tovább mások szívébe. Ámen.
Viszlát!
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése