2010. november 17., szerda

58. Legyünk emberibbek

Üdv kedves Olvasó!
1999.október.17.Vasárnap.
Szentmise
   A mai szentmisén az evangélium arról szólt, hogy kell-e adót fizetni a császárnak. Ezt kérdezték a farizeusok Jézustól, hogy csapdába csalják szavaikkal. Jézus azt felelte erre, vegyenek elő egy pénzdarabot. Látják rajta a császár arcképét. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, s Istennek, ami az Istené. A farizeusok ezt hallva elmentek onnan, mert nem tudták sehogysem tőrbecsalni, ellentmondásba hozni Jézust.   

                          

   Gál atya beszélt még többek között arról, hogy ma van az évfordulója, a 21. annak, hogy II. János Pál pápa lett. Az első pápa Péter apostol volt, akit Krisztus után 67-ben feszítettek keresztre, fejjel lefelé fordítva a keresztet az ő személyes kérésére, mert úgy mondta, hogy nem méltó arra, hogy úgy haljon meg, mint Jézus. Ő volt az első pápa, s rögtön vértanúhalált is szenvedett. Nagy volt az öröm akkor, amikor második János Pált pápává szentelték 78’-ban, fiatalnak számított a maga 58 évével. Egy évre rá hazalátogatott Lengyelországba, Krakkóba. Gál atya és néhány tanítványa is ellátogatott busszal a nagy ünnepségre, a rendőrök a város közelében már terelték a forgalmat, akkora volt a tömeg, hogy szinte már senkit nem akartak odaengedni. Lengyel családoknál szálltak meg a magyarok. Abban az időben hiánycikknek számított a hús, drága is volt. Azok a magyarok, akik a lengyel családoknál voltak, mindennap kaptak húst, mindig volt a tányérjukon, mégha a házigazdák nem is ettek. Csodálkozott is ezen Gál atya, s amikor rákérdezett, azt válaszolták, hogy katolikusok vagyunk és összetartozunk az egész világon. Lemondtak a húsról, csak, hogy a vendégeknek jusson. Több mint egymilliárd ember katolikus a világon és fogja őket össze Jézus, s annak mindenkori földi helytartója, a pápa. Ma amikor még két ember sem tud sokáig együttélni a házasságban, Isten erejével és a Szentlélek vezetésével a pápa egymilliárd embert fog össze!


    Milyen hihetetlen dolgok ezek! Péter apostol vértanúhalált halt, szolgálta az akkori egyházat. Legkisebb lett, hogy szolgálni tudjon, alázattal Jézus iránt. II. János Pál pápa is szolgálja a katolikusokat, beutazza az egész világot. Amikor a 80-as években rálőttek, merényletet követtek el ellene, majdnem meghalt. Sokan azt mondják, hogy azért utazik annyit, mert vértanúhalált akar halni. Felkereste börtönében merénylőjét. Ma ott tartunk sajnos, hogy az áldozat kér bocsánatot a bűnözőtől. Legyünk emberek, emberibbek. Csak testvéreinken keresztül szolgálhatjuk Jézust. Sokan dogmatikusnak tartják az anyaszentegyházat, de Gál atya is azt mondta, hogy igen, ő vállalja ezt, de szerinte is csak az anyaszentegyház keretein belül lehet üdvözülni, nincsenek más utak. Mert ha itt érvényesül a Szentlélek vezetése, s annak vezetése mellett teszik a dolgokat, akkor az szent és nincs más út, egyéb üdvözülési módok. Amit jegyezzünk meg, hogy még a II. világháború idején a lengyeleket két oldalról támadták, németek és oroszok. A lengyel menekülteket csak a Horthy-kori Magyarország fogadta be, s innen menekülhettek, ha akartak tovább. Amit jegyezzünk meg a mai szentmiséből, hogy legyünk emberibbek, tartsunk össze, hiszen egy nagy család vagyunk, katolikusok (a lengyel példa alapján), testvérek vagyunk Krisztusban, testvéreinken keresztül szolgálhatjuk Jézust és az anyaszentegyházban a Szentlélek vezetése érvényesül,  ezért a mindenkori pápa szava szent és az üdvözülésnek az egyetlen módja az anyaszentegyház keretein belül lehetséges. Ámen.
Viszlát!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése