1999.november.04. Csütörtök.
Szentmise
A mai szentmisén, a Belvárosi templomban, amit egy fiatal pap tartott, az volt az evangélium, hogy Jézus jobban örül egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak.
A szegényasszony is kisöpri az egész házat, csakhogy megtalálja az elveszett drachmáját. Ámen.
1999.november.09.Kedd.
Szentmise
A vasárnapi szentmisén volt a prédikációban, hogy nagyon fontos a virrasztás, mint ahogy az öt bölcs szűz is tette, amikor lámpásaikkal Jézus elé mentek. Fontos, hogy szeressük Istent, önmagunkat és embertársainkat. Nézzünk Istenre, önmagunkba és embertársainkra. Legyünk ajándék a többi ember számára és vegyük észre, hogy embertársunk a legnagyobb ajándék, amit Istentől kapunk. Ámen.
1999.november.13.Szombat.
Szentmise
A mai evangélium a kiosztott tálentumokról szólt. Jól kell sáfárkodnunk tálentumainkkal. Mert akinek sok van, az még kap, s akinek kevés, attól még azt is elveszik amije van.
( A Belvárosi templomban voltam, Czár Iván édesapja, dr. Czár János bácsalmási diakónus tartotta a prédikációt). Elmondta, hogy októberben egy temetésen vett részt, ahol egy 24 éves diakónust temettek, hófehér koporsóban. Nem egészen egy év múlva pappá szentelték volna, s már 48 napja szolgált diakónusként. Sok hittanos és ifjúsági hittanos, de még öregek is jöttek a temetésére. A tanára idézett szakdolgozatából, amiben azt írta ez a fiatal szatmári diakónus, hogy olyan szegény szeretne lenni, mint azok a hívei, akiknek majd prédikálni fog. Isten magához szólította ezt a fiatalembert, de azokat a tálentumokat, amelyeket adott neki, jól használta fel. Azzal a kevéssel, amit kapott, jól sáfárkodott, ezt tanúsítja a sok fiatal és öreg, akik a temetésére eljöttek. A püspök, aki temette, egy héttel korábban egy idős pap barátját is eltemette, s amikor a többi diakónus megkérdezte a püspököt a rákövetkező héten egy összejövetelen, amikor már túl voltak ezen a két temetésen, s azt hitték, hogy a püspök bánatában el sem jön a találkozóra, ő vidáman jelent meg, s a kérdésre, hogy mi a véleménye erről az egészről, csak annyit mondott, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. S valóban, nem tudhatjuk, hogy mi lesz holnap, melyik nap az utolsó életünkben. Két héttel ezelőtt a besurranó tolvajról, múlt héten a tíz szűzről, s most a tálentumokról prédikálunk. Isten mintha figyelmeztetni akarna bennünket valamire. Számon fogja kérni tőlünk is a tálentumainkat.
Fel van sorolva a hét főbűn, fösvénység, kevélység, stb., s hetedikként még a jóra való restség is. Lehet vétkezni gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Ez az utóbbi a legnagyobb bűn, hogy elmulasztjuk megtenni a jót. Jézus is mondta, amit a legkisebbek közül eggyel is megtettetek, velem tettétek. Amikor inni kértem, innom adtatok (felruháztatok, meglátogattatok). Jézus szerette a szegényeket, s mindig mondta, hogy a kevésen aki hű, az sokat kap majd. Egyszer egy történet arról szólt, hogy az ördög állt a pokol kapujában, s várta, hogy ki lesz az utolsó bűnös, aki a pokolra jut, mert már csak egy hely volt kiadó. A legválogatottab bűnösök sorakoztak a kapu előtt, s az ördög mindenkit kikérdezett, hogy mi a bűne. Egy ember azt mondta, hogy tulajdonképpen nem is tudja, hogy mit keres itt, hiszen egész életében jó volt, mindentől távol tartotta magát. A háborúban nem vett részt, ha veszekedést látott, nem próbált meg beleavatkozni és szétválasztani a cívódókat, csak szép csendesen éldegélt. Te vagy az én emberem!- kiáltott fel az ördög. Te jössz a pokolba. Igen, ő volt az, aki egy talentumot kapott, s elrejtette azt, nem sáfárkodott vele jól. Elmulasztotta megtenni a jót, rest volt a jóra.
Vigyázzunk mi is talentumainkra, hogy azt a keveset, amit kaptunk, jól használjuk fel, jól gazdálkodjunk vele, mert Isten majd tőlünk is számonkéri.
Vigyázzunk mi is talentumainkra, hogy azt a keveset, amit kaptunk, jól használjuk fel, jól gazdálkodjunk vele, mert Isten majd tőlünk is számonkéri.
Ugyan már, mondhatjuk, mi nem vagyunk sem politikusok, sem színészek, nem kell nekünk figyelni a tálentumokra. De igen is kell, mert Isten bőven adott mindenkinek. Van kezünk, lábunk, értelmünk. Biztos hallottunk már azokról a béna, nyomorék emberekről, akik szájjal gyönyörű képeslapokat festenek. Meg akarják mutatni, hogy ők is képesek megajándékozni a többi embert. Mi is figyeljünk oda tálentumainkra és ne késlekedjünk kihasználni az alkalmakat és pillanatokat, hogy megtehessük a jót. Ámen.
Viszlát!
Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése